Pesti Srácok

A lengyel vívószövetség a CAS-nál támadná meg az oroszok visszaengedését

A lengyel vívószövetség a CAS-nál támadná meg az oroszok visszaengedését

A poznani női tőrvilágkupa lemondását követően a Lengyel Vívó Szövetség (PZS) főtitkára jelezte, hogy fellebbezést szeretnének benyújtani az orosz és fehérorosz sportolók nemzetközi versenyekre történő visszaengedése ellen a Nemzetközi Sportdöntőbíróságnál (CAS).

Jacek Slupski a Reuters hírügynökségnek adott pénteki nyilatkozatában elmondta: a két hét múlva esedékes, hagyományos vk-viadalt szerették volna megtartani, viszont csak úgy engedélyezték volna az orosz és fehérorosz sportolóknak az indulást, ha aláírnak egy nyilatkozatot, amelyben elítélik Oroszország Ukrajna elleni háborúját és Vlagyimir Putyin rendszerét, valamint igazolják, hogy nem hivatásos katonák és nem dolgoznak semmilyen fegyveres szervezetnél a két országban. A főtitkár jelezte, hogy a nemzetközi sportági szövetség (FIE) ezt a tervet elutasította; ezek után döntöttek úgy, hogy nem vállalják a házigazda szerepét. Slupski emellett kijelentette: a PZS azt tervezi, hogy a CAS-nál támadja meg a FIE kongresszusának március 10-i határozatát, amivel a nemzetközi szövetség engedélyezte az orosz és fehérorosz vívóknak, hogy semleges színekben visszatérhessenek a nemzetközi versenyekre. Mint mondta, ezt a tervüket számos európai ország üdvözölte, és nem elképzelhetetlen, hogy többekkel közösen nyújtanak majd be fellebbezést a Sportdöntőbíróságnál.

– mondta Slupski.

PestiSracok facebook image

A PZS szerdán jelentette be a poznani viadal törlését, míg március közepén a német sportági szövetség mondta le a tauberbischofsheimi májusi női tőr világkupaversenyt. Mindkét viadal része a sportág hétfőn indult egyéves olimpiai kvalifikációs sorozatának, a női tőrözőknek ez lett volna az első két versenyük. A FIE oroszokat és fehéroroszokat érintő márciusi határozata óriási hullámokat vetett a sportágon belül. A német és lengyel szövetség mellett több más ország is visszalépett kisebb nemzetközi versenyek rendezésétől. Másfél hete 318 európai, amerikai és japán versenyző közös nyilatkozatában "katasztrofális hibának" nevezte, hogy a FIE fontolóra vette az ukrajnai háború miatt kizárt sportolók újbóli integrálását a nemzetközi sportéletbe.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.