Zsíros megbízási szerződést kapott a V. Naszályi Márta vezette I. kerületi önkormányzattól Lamperth Mónika – tudta meg a Magyar Nemzet. A portál úgy tudja, Lamperth Mónika nem akart reflektorfénybe kerülni, így a háttérből irányíthatja a hivatal munkáját.
A portál idéz a tanácsadói szerződésből, amely szerint
Lamperth Mónika, a Medgyessy-, valamint a Gyurcsány-kormányok korábbi minisztere 2023. március 27-től tanácsadói tevékenységet folytat, a megbízás 2024. április 26-ig tart, havonta pedig ötszázezer forintért.
Információik szerint V. Naszályi eredetileg a megüresedő jegyzői pozícióra kérte fel Lamperth Mónikát, amelyet azonban nem vállalt, így kapta meg az árnyékjegyzői széket. Böröcz László, az I. kerületi Fidesz vezetője, szerinte Lamperth Mónika nem akart reflektorfénybe kerülni. Ugyanakkor emlékeztetett, a kerület jelenlegi jegyzője, Czukkerné dr. Pintér Erzsébet már a negyedik V. Naszályi polgármesteri megbízatása alatt. Böröcz László arról is beszélt,
az is egy Facebook-posztból tudható, hogy V. Naszályi Gyurcsánnyal egyeztetett az egyik Iskola utcai kávézóban. Később a képviselők kérdésére nem volt hajlandó elárulni, hogy miről szólt ez a találkozó, de az azóta történtek azt mutatják, hogy a polgármester valójában a Gyurcsány-csapat tagja, és azokat az embereket teszi pozícióba, akik 2010 előtt tönkretették az országot.
Forrás: magyarnemzet.hu; fotó: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS