Az Osztrák Szabadságpárt aggódva figyeli, hogy az EU kilenc tagállama újabb kísérletet tesz arra, hogy a közös kül- és védelmi politika területén az egyhangú szavazásról áttérjenek a minősített többségre. Herbert Kickl, Ausztria belügyminisztere szerint az EU célja ezzel, hogy elvegyék a döntéshozatal lehetőségét a tagállamoktól és a polgárok feje felett döntsenek. A tervezet hangadója a német kancellár, Olaf Scholz. Az osztrákoknak egyébként az sem tetszik, hogy Brüsszel azt fontolgatja, a kínai vállalatokat is megbünteti, mert úgy vélik, hogy segítenek az oroszoknak. Ez pedig kész öngyilkosság lenne.
Herbert Kickl erős kritikát fogalmazott meg a javaslattal kapcsolatban, mivel az osztrákok is azt szeretnék, hogy maguk dönthessenek bizonyos kérdésekben. A tagállami hatáskörök elvételével kapcsolatban úgy véli, Brüsszel
egy centralista szuperállam, amelyben a tagállamok egyre inkább elveszítik jelentőségüket és önrendelkezésüket. Egyre több hatáskört akarnak elvenni a nemzetállamoktól és átruházni Brüsszelbe, hogy a polgárok feje fölött létrehozzák az Európai Egyesült Államokat.
Fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy amellett, hogy Ausztria az EU tagja, szuverén nemzetállam is, és ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni.
Tizenöt tagállam döntése elegendő lenne
A minősített többségi szavazás bevezetésével külpolitikai kérdésekben elveszne a tagállami vétó. Ez azt jelentené, hogy a 27 tagállamból mindössze 15 egyetértésével − amennyiben ezek az államok kiteszik az unió népességének 65 százalékát − meg lehetne hozni az unió egészét érintő, különösen fontos külpolitikai és védelmi politikai döntéseket.
Petra Steger, az FPÖ politikusa is veszélyesnek látja, ha elveszik a vétó lehetőségét a tagállamoktól:
Az egyhangúság elve az EU-ban az utolsó védőbástya, amely védi a nemzeti érdekeket és megóv a szuverenitás teljes elvesztésétől. Abszolút botrányos a tagállamoknak ezt a védőbástyáját kétségbe vonni, és ezzel elvenni a vétójogukat. Különösen az olyan kisebb országok kerülhetnek a döntések során vesztes helyzetbe, mint Ausztria.
Gazdasági öngyilkosságra készül Brüsszel?
Az EU egyébként talán végig sem gondolja, hogy milyen gazdasági öngyilkosságot követ el az ukránok melletti kiállása miatt, és ez ellen az FPÖ szintén felemelte a szavát. Ugyanis az EU úgy ítélte meg, hogy Kína segítheti az orosz felet a háborúban, ezért annak kirobbanása óta mérlegelik, hogy a kínai vállalatokat is büntetni fogják.
Ha az EU most Kína ellen is kereskedelmi háborút indít, akkor komolyan kétségbe kell vonni Brüsszel józanságát
– mondta ma Harald Vilimsky, az FPÖ gazdaságpolitikai szakértője és képviselője. Emlékeztetett, hogy
Kína Európa legfontosabb gazdasági partnere, egy konfliktus ezért felérne egy európai öngyilkossággal.
Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Spiegel
Facebook
Twitter
YouTube
RSS