Az utóbbi hetekben egyértelműen romlott a szerb-magyar határtérség biztonsági helyzete – jelentette ki a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója szombaton az M1-en. Bakondi György elmondta: a határ szerbiai oldalán napi rendszerességűek a fegyveres összetűzések, embercsempész bandák pisztolyokkal, géppisztolyokkal harcolnak egymással, ezáltal pedig a magyar határbiztonság is fokozott veszélynek van kitéve.
A határ, amelyet őrzünk, nemcsak a magyar szuverenitás jelképe, a magyar belbiztonság egyik letéteményese, hanem egyben schengeni határ is, márpedig a schengeni egyezmény – ellentétben a mostani uniós megfogalmazásokkal – világosan fogalmaz: a külső határok őrizete a feltétele a belső határellenőrzés lebontásának, ezért az Európai Unió külső határain meg kell akadályozni minden jogellenes átlépést, és minden jogszabálysértő cselekmény elkövetését – fogalmazott Bakondi György. Hozzátette: az elmúlt hónaphoz képest közel kétszer annyi illegális határátlépési kísérletet tapasztaltak a déli határszakaszon, idén 85 ezer hatásértőt és 650 embercsempészt vettek őrizetbe.
Hasonlóan rossz a helyzet Olaszországban. Lampedusa szigetére már nem mennek turisták, mivel átlagosan 6-8 ezer migráns tartózkodik a Líbia partjaihoz közel eső szigeten, ahová naponta több száz új illegális bevándorló érkezik. A hétvégén két migránshajó süllyedt el, többen életüket vesztették. Az embercsempészek a viharok és az erős hullámzás ellenére útnak indítják az afrikai és közel-keleti migránsokat.
Gátlástalan, őrült bűnöző az, aki ilyen hullámzás mellett embereket indít útnak csónakokban
– jelentette ki a szicíliai Agrigento rendőrfőnöke az agrigentooggi.it című hírportálnak. Emanuele Ricifari szerint a következő napokban is viszontagságos időjárást jósolnak, így abban reménykedik, hogy talán kevesebben indulnak Lampedusa felé.
Igazi vérengzés folyik a tengeren
– hangoztatta. Az olasz belügyi tárca adatai szerint az idén eddig több mint 90 ezer illegális bevándorló érte el Olaszország partjait. Ez kétszer annyi, mint a tavalyi azonos időszakban.
Németországban igen komoly felháborodást okozott annak a 23 éves afgán migránsnak az ügye, aki az utóbbi években hat szexuális bűncselekményt követett el, mégis szabadlábon távozhatott a bíróságról. A bíró azzal indokolta döntését, hogy a férfi mintapéldája a sikeres integrációnak, mert szakmát tanult és sportol.
„16 éveseket erőszakol meg, és mégis kiengedik” – ezzel a címmel közölt cikket a napokban a német Bild. A 23 éves afgán férfi egyik áldozata évek óta pszichológiai terápiára szorul, mert nem tudja feldolgozni az ellene elkövetett erőszakot. Négy évvel ezelőtt például egy vasúti átjáróban támadt rá áldozatára, ahol a fiatal nőt orális szexre kényszerítette. Egy másik alkalommal pedig egy padon erőszakolt meg egy 16 éves lányt. Az afgán migránst a napokban állították bíróság elé, ahonnét szabadon távozhatott. Egy hasonló bűncselekmény-sorozat miatt egy német elkövetőnek 12-15 évre kell börtönbe mennie és mellette terápiás kezelésnek is alá kell vetnie magát. A migránssal szemben a bíróságnak egyetlen kikötése volt, nem emelkedhet a véralkohol szintje 0,5 ezrelék fölé (nagyjából egy pohár sör), mivel azzal védekezett, hogy az erőszakokat alkoholos befolyásoltság alatt követte el.
Niger lezárta a légterét mivel tart egy katonai beavatkozástól Franciaország és több afrikai ország részéről. Franciaország felfüggesztette a Burkina Fasonak szánt pénzügyi segélyt, mivel a ouagadougoui kormány hajlandó katonai segítséget nyújtani a nigeri juntának. További részletek a videóban, kattintsatok rá, érdemes!
Fotó: Illusztráció!
Facebook
Twitter
YouTube
RSS