Kifejezetten csípem azokat az értelmiségieket, akik a könyvtárukkal együtt árulják a házukat, hogy elmenekülhessenek ebből a fasiszta diktatúrából. Nem olvassuk eleget a Latexet (ahogy bizonyos vélelmezett szokásaikról nevezzük őket magunk között), ezért megint Hont Andrásra szorultunk, aki egy új kereskedelmi szolgáltatást vett észre a liberális média fiatalos HVG-jén. A NER üldözöttjei videós nagyinterjú keretében árulhatják azokat a tulajdonaikat, amelyektől meg akarnak szabadulni, mielőtt az aknák között, a szögesdrót alatt átszöknek a nagybetűs NYUGATRA, a szabadságba.
Gönczi Andreáról eddig nem tudtam, hogy kicsoda, jó bevándorló lesz belőle valahol meleg éghajlaton, de mindig “csodáltam” azokat az erdélyi, felvidéki, kárpátaljai “magyarokat”, akik átszellemülten képviselik a legszélsőségesebb román, csehszlovák–szlovák, jelen esetben szovjet–ukrán álláspontot az oda szorult magyarok ügyében. Micsoda csodálatosan szabad érzés lehet ilyen embernek lenni: se személyiség, se jellem, se nemzeti érzés. Csak a vágyakozás, hogy miért is nem születtem románnak, szlováknak, jelen esetben ukránnak, akkor biztos boldog lennék. Végül is érdekes inverzió ez (elnézést), ezek bárhol jól érzik magukat, csak magyarok ne legyenek a környéken.
Hont András felvet egy másik adekvát megközelítést is:
Van még valaki a magyar sajtóban, aki a New Yorkból Floridába települő, tehetős nyugdíjasok mintájára hátralévő éveit déli országban tervező, jól szituált pár történetét a fasizmus előli emigrációként akarja cikkbe, videóriportba szobrozni? Mert ha van, akkor, amikor odajutok, lehet, én is igénybe venném ezt az ingatlanhirdetési szolgáltatást.
Különösen ennek a “szabadeurópás” interjúnak az utolsó bekezdését ajánlom. Sajnálom, Parászka Boróka egyértelműen le van taszajtva az első helyről.
A magyar kormány – oroszbarátságán túl – korábban számolatlanul és ellenőrizetlenül küldte oda a támogatásokat, méghozzá úgy, hogy előtte nem egyeztetett az ukrán állammal. Gyakorlatilag egy magyar enklávét szeretnének létrehozni. Magyar kórházat, magyar fociakadémiát Munkácson, ahol jó, ha pár tucat magyar él. Az ukránoknak a Krím elvétele óta, ha meghallják azt a szót, hogy autonómia, bekapcsol a fejükben a vészvillogó, mindjárt a szeparatizmusra gondolnak, mert ez egyszer már megtörtént velük.
A nyelvi jogok, a másik ország által támogatott kulturális élet és a másik ország által nyújtott útlevél adományozása miatt elveszítették az országuk ötödét. Amikor Kárpátalján a magyar településeken kinn lobognak a magyar trikolórok, beindítja bennük ezt a pavlovi reflexet. És tényleg, a nyelvi jogok miként viszonyulnak ahhoz, hogy emberek milliói hagyják el kényszerűségből Ukrajnát, mert nincs hol lakniuk? És nekem újra és újra el kell magyaráznom, mi a különbség a nyelvtörvény és a bombatölcsérek között. A szüleim támogatták a szülőfalumba költöző ukrán menekülteket, büszke lehetek rájuk, hogy az emberségük nagyobb volt annál, mint az ellenérzésük amiatt, hogy nem használhatják az anyanyelvüket a hivatalos ügyeik intézésekor. És amiatt is szoktam szégyenkezni, amikor az ukrán barátnőm megkérdezi tőlem, hogy mondd, miért gyűlölnek minket úgy a magyarok. Szerencsére sokan segítik és szeretik is őket. Szoktam mesélni neki arról is, hogy milyen a kortárs magyar irodalom, és hogy itt nem minden magyar annyira gonosz és egysíkú, mint a kormány propagandája
– mondja Gönczi Andrea. A telexes videóanyag felvezetése pedig ez:
Székely László és Gönczi Andrea a 2022-es választások után döntötték el, hogy Spanyolországba költöznek. Szerintük az elmúlt tíz évben a politikai árokásás miatt darabokra szakadt a nemzet, ráadásul liberális értékrendjük miatt sokan megkérdőjelezik a magyarságukat. De több mint egy éve hiába próbálnak elköltözni, mert nem tudják eladni a Pécs melletti otthonukat, vele a több ezer példányos könyvtárukat és a házat körbevevő arborétumot.
Ha valaki büntetni akarná magát vele, itt megnézheti. A nyomor, ahonnan menekülnek:
Ő volt az egyébként, aki az egyik híres szavazatszámlálós Facebook-posztot írta:
Facebook
Twitter
YouTube
RSS