Nem lehetett könnyű, de nagy nehezen kiizzadta magából a Telex, hogy miért is jó a rovarevés és...
A Tűzfalcsoport hívta fel arra a figyelmet, hogy előszeretettel hivatkozik a balos sajtó egy magyar állampolgársággal is...
„Nem vagyok teljes mértékben meggyőződve arról, hogy Magyarországon egy akkora újságot, mint a Telex, lehet csak közösségi...
A balliberális oldal megmondói és újságírói újabb közismerten jobboldali ikont vettek célba. Póka Egon gitáros legendát, szóbeszédek...
Robert Fico szombat esti győzelme óta több aggódó cikkben is aggódik a libsi sajtó a kisebbségben élő...
Ez fájhatott… – kezdi bejegyzését a külgazdasági és külügyminisztérium államtitkára, ugyanis a független-objektív sajtó, azaz a FOS...
Úgy tűnik, a telexes Simor Dánielnek sokba kerül a parlamentben való, feltett lábas szundikálás, ugyanis a teljes...
Mészáros Lőrinc ismét lopott. A Telex szerencsére ismét lebuktatta, hiszen fondorlatos módon ismét nyílt pályázaton nyerte el...
Alexander Soros az ausztriai Alpbachban tartott rendezvényt, ahol a Momentum két EP-képviselője, Donáth Anna és Cseh Katalin...
A Telex még a baloldali lapok között is kiemelkedően aljasnak számít. A legtöbb ellenzéki portál amellett, hogy...
Az eheti Skót dudában Gav Duncan és Kroó Zita arról beszélgettek, hogy a Telexen a minap megjelent...
Ismét a Telex kapja az aranycsótány-díjat. Normális ember számára nehéz volna szavakba önteni az elmúlt pár nap...
Kifejezetten csípem azokat az értelmiségieket, akik a könyvtárukkal együtt árulják a házukat, hogy elmenekülhessenek ebből a fasiszta...
A haladósajtó néhány hete még a gyorshajtók elleni keményebb hatósági fellépést követelte, de a legutóbbi esetnél hirtelen...
Előkerült a Telex legősibb botránya. Az induláskor óriási lufit fújtak, amit most egy korábbi munkatársuk szúrt ki....
A mai adásban beszélgetünk az új, élőszereplős Hófehérkéről, ami annyira botrányosra sikerült, hogy a Disney napokig tagadta...
Egy éven át az R56 volt azt hiszem a kedvenc kocsmám. Élveztem, hogy a PestiSrácok klubsörözőjében beszélgetünk...
A háború okozta gazdasági nehézségek ellenére a külföldről finanszírozott kormányellenes sajtótermékek jelentős, többmilliárd forintos bevételre tettek szert...
Váratlan technikai malőr, vagy a teljes szétesés egy újabb lépcsőfoka látható a Telexen, ami a kétezres évek...
A Média1 közlése szerint Schőn Edina, a Partizán eddigi ügyvezetője június elsejével távozott a szervezettől. Posztját a...
Bár sokan szeretnek a túloldalon élcelődni azon, hogy változások mennek végbe a jobboldal háza táján a médiát...
Távozik a Telextől Rovó Attila főszerkesztő-helyettes és Haász János szerkesztő, írja a Kreatív. A lap információit a...
A hírek szerint erős foszladozásnak indult haladó szerkesztőségek és NGO-k maguk választotta sorsa egyetlen tanulsággal szolgál a...
Az egész balliberális média attól hangos, hogy a szegény tüntető diákokat Orbán rendőrökkel verette meg. Ez persze...
A konzervatív és szuverenista gondolkodású írástudók hosszú évek óta tapasztalhatják a régi igazságot, amely szerint a sajtószabadság csak azok...
Nemcsak Munk Veronika, a Telex alapítója és korábbi társfőszerkesztője távozik a Telextől, hanem a lap főszerkesztő-helyettese, Lovas...
A baloldal egyik kedvenc toposza, hogy mennyi sajtópert nyer a jobboldallal szemben. Nos, ennek egyik legfőbb oka...
A minisztérium szerint hazánk nem engedett át Ukrajna felé helikoptereket – írja az atv.hu. “Íme mindaz, amit...
Húsvétkor is működik a propaganda! Ahogy már megszoktuk, a baloldal gyűlöl mindent, ami magyar és keresztény. Gyűlölik...
Bizony, ezzel a kényelmetlen, számunkra minden bizonnyal szánnivaló helyzettel nézünk szembe. Hiszen a hír friss ugyan, de...
Az Alapjogokért Központ Igazságháborúk című konferenciáján felszólalt Békés Márton, a XXI. Század Intézet igazgatója, aki ismertette az...
Új parancsot kaphatott Karácsony Gergely és a nemzetközi globalista baloldal magyarországi helyőrsége. Négy csúfos választási vereséget, és...
Forradalmi felismerést tett a Momentum visszatérő nempártelnöke, miszerint az igazmondás szavazatokat hozhat az ellenzéknek. Álláspontja szerint az...
Fél ország NoÁron (bocsánat, az a mozgalom neve, szóval Molnár Áronon) röhögött, amikor a pedagógusok tüntetésein felbuzdulva...
Lassan egy éve tart az orosz-ukrán háború, az online sajtó pedig igyekszik minél naprakészebb lenni, hiszen csak...
A baloldal rendszeresen telesírja a világsajtó zsebkendőjét, miszerint Magyarországon megszűnt a független média. Váratlan fordulat, hogy ez...
Simogató és sértetten beszólogatós, sőt fenyegetős nagyinterjút készített a független és egyben objektív Telex Rédai Dorottyával, a...
Ha a jobboldali sajtót lehet propagandázni, akkor a baloldali médiát is lehet szánalommédiázni, hiszen a Telex –...
A mindenszarizmus jegyében megszületett a pozsonyi– számunkra meglepő módon nem bratislavai néven futó – karácsonyi vásárról írt...
Még tart a kampányfinanszírozási botrány, máris újabb washingtoni pénz érkezésére számíthat a baloldal, azon belül az egyik...
A Telex a vonatkozó cikkében lényegében elismeri, némi propagandistázás mellett természetesen, hogy a magyar jobboldali sajtó és...
A Telex megkísérelte kideríteni, hogy a Mindenki Magyarországa Mozgalom által szervezett ellenkonzultáció hogy halad. A mozgalom minden...
A Telexnek nyilatkozott a magyar ellenzéket 3 milliárd forinttal pénzelő Action for Democracy vezetője, Korányi Dávid, aki...
„Riasztónak” tartja a Fradi szurkolóit Baranyi Krisztina, Ferencváros polgármestere. A klubnak otthont adó kerület vezetőjének a csapat...
Sajó Dávid, a Telex újságírója nem kis fixációval indult neki a vasárnapi magyar–görög mérkőzésnek. Szinte már kínos,...
Facebook
Twitter
YouTube
RSS