Pesti Srácok

A sajtót minden ízében gyűlölő Magyar Péter politikai indíttatásból már annak védelmét hangoztatja

null

A Tisza „vezérlő csillaga” gyalog- vagy inkább autótúrája egyik állomásán fogalmazta meg azt a keménynek szánt, de inkább nevetségesre sikeredett üzenetet, hogy ő, Magyar Péter majd védelmébe veszi a különböző szervezeteket, sőt magát a „független sajtót”, értsen ezalatt bármit is. A tiszás vezér, aki eddig sértődötten és hevesen nyilatkozott a különféle sajtótermékekről, most hirtelen érzékeny lett a magyar társadalom minden rezdülésére, ami nem valamiféle belső lelki indíttatásból, hanem inkább a politika diktálta kemény számításaiból fakad. De lássuk, hogyan is viszonyult és viszonyul Péter a magyar sajtóhoz, amelynek a védelméről „csiripelt” a mezőn.

Magyar Péter, aki már annyi ígérettel és egyben annyi hazugsággal áltatta a magyar népet, most immár sokadszorra a saját maga által ásott gödörbe ugrott fejest. A környezet, ahol a pártvezérről készült a videó, akár idilli is lehetett volna: lágy szellő, zöld fű, fák, és madár csicsergés, de sajnos ott volt Magyar Péter is, akinek jelenléte és megszólalása ezt az idillikus képet rögtön porrá is zúzta. Tiszás Péter sok mindenről értekezett, fenyegetett egy kicsit, aztán szóba hozta az új „nagytakarítási” törvényjavaslatot, amellyel kapcsolatban Magyar nem akármit mondott a magyar „független sajtónak”:

Magyar Péter hirtelen pálfordulásának eredménye a sajtó, persze csak az úgynevezett független sajtó védelme. Az, hogy egy sajtó esetében hol kezdődik a függetlenség vagy éppen hol ér véget nem is lényeges, mert a jelzőhöz elég csupán egyetlen feltételt is teljesíteni: szembemenni a kormánnyal, mindig, mindenhol és bármilyen eszközzel. Azt már tudjuk a pártvezértől, hogy a jobboldali sajtó csak ostoba emberekből áll, akik – ahogyan azt Magyar papagájként folyamatosan ismételgeti – „akkor is hazudnak, amikor kérdeznek.” Ezzel pedig a tiszások szemében meg is történik az ellenállás kifejtése, és ez így rendben is van, mert hát ugye, ha Magyar Péter mond valamit, akkor az megkérdőjelezhetetlenül úgyis van. Nem számít a mocskolódás vagy a jobboldali sajtót és azok munkatársait a pártvezér részéről érő agresszív és hazug támadások. Ha Magyar azt mondja, hogy ugorjanak a kútba, mert ott vár rájuk az igazi „Szeretetország”, akkor ezt a hívők – sajnos – gondolkodás nélkül meg is tennék, Péter demagóg és manipulatív szavaitól vezérelve, egymást félrelökve, vezérük előtt ugornának be. Az ember, aki pedig erre sarkallja őket, csak kajánul mosolyogna a hátuk mögött, arra gondolva, hogy ezt is bevették.

PestiSracok facebook image

De térjünk vissza a „független” és „objektív” sajtóra, vagyis valójában az ellenzéki sajtóra, akikkel Péterünk viszonya nem éppen egy „love story”. Miért is nem? Mert a valódi függetlenséget számára az jelenti, ha az ellenzéki sajtó úgy tudósít mindenről, ahogy azt messiás akarja, és akkor és annyiszor, amikor és ahányszor ő akarja. Vagyis a független sajtó, csak akkor igazán „független”, ha Magyar Pétert piedesztálra emeli, és ódákat zeng róla és „hőstetteiről”.

Magyar Péternek ez a fajta hozzáállása már odáig fajult, hogy mindenki, aki kritikát fogalmazott meg vele szemben, vagy egyszerűen számára kellemetlen kérdést tett fel, propagandistának minősült. Nincs is szebb dolog, annál a politikusnál, aki a kritikus helyzetekkel nem tud megbirkózni, és csak a saját maga által készített videóban és elvtársai között képes kommunikálni. Magyar kirohanásaira számos példa van. Itt van a Gulyás Mártonra történt kiakadása, aki a beszélgetés végén kérdezni mert az Opus-részvényekkel kapcsolatban, amellyel Magyar bennfentes-kereskedelem gyanújába keveredett. Ekkor Péternek nagyon savanyú lett a szőlő, és válasz helyett csak azt tudta kinyögni: mennyi az idő, Marci? Majd „álarcát” levetve kezdett ingerült és sértődött szóáradatba. De azokon a bizonyos, elvétve tartott sajtóértekezleteken sem lehet ám akármit kérdezni a magyarok megmentőjétől, mert ha nem jó a kérdés, a vezír rögtön támadással válaszol.

A magyar sajtóért most annyira aggódó és kiálló Magyar pedig korábban nagy duzzogásában felszólította a tiszás híveket, hogy adományaikat ne a magyarországi médiumoknak, hanem a Tiszának adják. Hogy miért? Mert egyszerűen azok a médiumok, amelyek kritikát fogalmaznak meg vele szemben, valójában nem végzik jól a dolgukat. Mert róla, Magyar Péterről nem tudósítanak kellőképpen és eleget. Legutóbb, amikor a „független” sajtó elfelejtett tudósítani a meneteléséről, a közösségi oldalán fakadt ki:

Majd a sértettségtől duzzogva hozzátette, hogy ugyanez a sajtó holnap egymást túlharsogva fog tudósítani a Harcosok Klubjának eseményéről. Persze, azt meg kell jegyeznünk, hogy a Telex rögtön igyekezett jóvá tenni a hibáját.

Forrás: Magyar Péter Facebook-oldala

Látható, hogy Magyar Péternek a sajtó csak addig jelent valamit, amíg az azt mutatja és azt írja, amit a tiszás pártvezér is jónak lát. Bármilyen, a sajtóban megjelenő kritika egyből kiváltja a haragját, amivel az adott sajtóorgánum ki is esik a kegyeiből. A következtetés így már egyszerű: Magyar nem akar semmilyen védelmet nyújtani a sajtónak, csakis azoknak, akik behódolnak a kiskirálynak és térdre borulnak előtte, a kegyeit keresve.

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PS. Forrás: Magyar Péter Facebook oldala