telex
Ne félj kicsi független sajtó, mutasd a tenyered!
Régi kocsmai bölcsesség, hogy annak piros a tenyere, aki szellentett. Persze tudjuk, hogy nincs ilyen élettani összefüggés, de a tapasztalat azt mutatja, hogy ebben az esetben mindenki röhögve csapja ki a tenyerét az asztalra – kivéve azt, akinek van mit takargatnia. Takargatnivaló pedig bőven akad – legalábbis ezt mutatják a reakciók. Mert láss csodát: mindenki tenyerét az asztalon látjuk, kivéve azokat, akik „szabad” feliratú pólóban pózerkednek nap mint nap.A sajtót minden ízében gyűlölő Magyar Péter politikai indíttatásból már annak védelmét hangoztatja
A Tisza „vezérlő csillaga” gyalog- vagy inkább autótúrája egyik állomásán fogalmazta meg azt a keménynek szánt, de inkább nevetségesre sikeredett üzenetet, hogy ő, Magyar Péter majd védelmébe veszi a különböző szervezeteket, sőt magát a „független sajtót”, értsen ezalatt bármit is. A tiszás vezér, aki eddig sértődötten és hevesen nyilatkozott a különféle sajtótermékekről, most hirtelen érzékeny lett a magyar társadalom minden rezdülésére, ami nem valamiféle belső lelki indíttatásból, hanem inkább a politika diktálta kemény számításaiból fakad. De lássuk, hogyan is viszonyult és viszonyul Péter a magyar sajtóhoz, amelynek a védelméről „csiripelt” a mezőn.Minden gazdasági mutató rossz!
Ha csökken a munkanélküliség, nőnek a reálbérek és emelkedik a GDP, az rossz, mert milyen áron? Ha e folyamatok elé ellentétes előjelet teszünk, az ugye jó, mert a balliberális közgazdászoknak igazuk van abban, hogy rossz a gazdaság állapota. De ha ez igaz, akkor meg végülis mégiscsak rossz, hiszen csökken az életszínvonal. A nem túl megnyugtató első negyedéves adatnak egy pozitív oldala azonban mindenképp van: rávilágított arra, hogy vannak, akik tényleg a fenti, teljesen képtelen logika mentén gondolkodnak a magyar gazdaságról.Levezettük miként lett a „független-objektív sajtóból” Magyar Péter csicskamédiája
Biztos már többeknek feltűnt, hogy a Telex, a 444 és a 24.hu is rendszeresen késve tudósít a Tisza-vezér zűrös ügyeiről - ha egyáltalán beszámol róluk -, és csak az ő narratívájában mutatják be azokat. Az összehangoltan működő balos portálok gyakran elhallgatják a Magyar számára kellemetlen témákat - mutat rá a Mandiner cikke.Visszanyalt a fagyi a cselédsajtónál, Kocsis Máté irányba állította a Telex propagandistáját (videó)
Saját csapdájába esett Simor Dániel, a Telex propagandistája, aki megpróbálta felkérdezni Kocsis Mátét, a Fidesz parlamenti frakcióvezetőjét, ám ismét lukra futott. Az egykori, Gyurcsányék alatt kinevezett MNB-elnök fia ugyanis arrogáns kérdéseire alapos választ kapott, a szerepek pedig felcserélődtek, hiszen pont az ő édesapja vitt ki az országból offshore milliárdokat. Kocsis Máté elmondta, hogy külföldről finanszírozott propagandistáknak nem válaszol, majd Simor erőlködése utána megkérdezte tőle, hogy hogyan lehet olyan vastag bőr az arcán, hogy még ő kérdez országból kivitt pénzekről, miután az édesapja, Simor András milliárdokat menekített ki az országból, amin a telexes propagandista is felnőtt. A telexes vergődésből videó is született.Szijjártó Péter a balliberális sajtón végigsöpört óriási ferdítésről: "egyszerűen hazugság"
A külügyminiszter egyik mai sajtónyilatkozatában kitért a balliberális sajtóban végigsöpört gigantikus ferdítésre is, melyről úgy fogalmazott: szeretne reflektálni néhány olyan cikkre, amelyek a mai napon otthon Magyarországon megjelentek azokban a médiumokban, amelyeket általában David Pressman vagy David Pressmanen keresztül a USAID vagy más amerikai források finanszíroztak az elmúlt időszakban.Telex-logika: nem baj, ha drogot használnak a fiatalok, csak legyen jó az ellátás és gyors a felépülés
Tudjuk, hogy a magát közszolgálatinak nevező, súlyosan elfogult és szélsőségesen liberális Telex mindig ott van, ha a devianciát kell megvédeni. Fake news, terelés, kenegetés, mutogatás és kamuhegyek. Ebben mind nagyon jók. Ha az orosz-ukrán háborúról szeretnétek habos meséket hallani, akkor is jó helyen jártok a Telexszel. A tarháló függetlenobjektív csapat most épp hosszú cikkben magyarázza el áltudományos alapossággal, hogy a droghelyzetben történő szigorítás micsoda baromság, a legfontosabb pedig az, hogy nyugodtan legyen mindenki droghasználó, csak aztán hatékonyan lehessen őket gyógyítani. A Kutyapárt biztosan lájkolja ezt.Ismét óriási ferdítést mutatott be a balliberális média - Nem, nem vádolja korrupcióval Magyarországot a Trump-adminisztráció
Többek között a magyar közbeszerzések rendkívül magas korrupciós kockázatával is indokolja az Egyesült Államok az Európai Unióra kivetett vámokat – írja Telex a Válasz Online cikkére hivatkozva.Ajánljuk még