Történelmi kastélyok felgyújtásával élesztik újra a pusztító kommunizmust az antifák Európa falain belül
A szélsőbaloldali antifák két héttel ezelőtt ismét megmutatták, hogy hogyan is néz ki az ő „harcuk” napjaink demokráciájában, amelynek keretein belül minden eltaposandónak és elpusztítandónak minősül, ami nem illeszkedik az ő kommunista elképzelésükbe. Célpontjuk legutóbb nem békésen sétáló polgárok voltak, hanem egy olyan épület, amely már látványában is ellentmond mindannak, amit a „pusztítás harcosai” képviselnek. Az elfogadásnak az ő ideológiájukban nincs helye, és csak egy követendő út van számukra: megsemmisíteni mindent, amely a konzervativizmust és az arisztokráciát testesíti meg a világban. Így tör utat magának a kommunizmus, amely a fasizmussal és a nácizmussal szemben, feltartóztatás nélkül terjed szét az európai országokban.
A történelmünk folyamán mindig voltak szélsőséges csoportok, amelyek erőszakkal akartak érvényt szerezni ideológiájuknak: ennek egyike volt a hazánkat is sötétségbe taszító kommunizmus, amely kezdetben Oroszországban, majd később az Szovjetunióban vert gyökeret, hogy utána pestisként terjedjen szét a kontinensünkön, emberek millióit megfertőzve hamis üzeneteivel. Noha a kommunizmusnak Magyarország keresztény országként sikeresen ellenállt, a második világháborút lezáró és ezzel számos európai országot a vörös csillag égisze alá taszító „befolyási övezeteket” taglaló megállapodás már katalizátora lett a szélsőbaloldali ideológia terjedésének. A kommunizmus új befolyási övezetén belül szabadon tombolhatott és bonthatta le azokat az értékeket, amelyeket a polgárok addig magától értetődőnek és megváltozhatatlannak tartottak. A kereszténység - ahogy az arisztokrácia és a nemesség is - ellenség volt, amely jogtalanul birtokolja azokat a kiváltságokat és vagyontárgyakat, amiket őseik munkával és tudással szereztek meg, az utódok pedig ugyanilyen módon próbálták megtartani azokat. Vagyis a tudás és a gazdagság már nem kiváltság, hanem bűn volt, míg a tudatlanság és a hatalom feltétel nélküli kiszolgálása vált a „vörös emberiség” új erényévé. A korábban szuverén országok, amelyeket a kommunizmus döglött állatként nyomott össze és rothasztott maga alatt, ugyan több évtized után megszabadultak a dögtől, de annak bűze továbbra is itt maradt, és akik addig nem szívták mélyen magukba szagát, azok megtették most, hogy azt követően újra életre keltsék az elfeledett szörnyet.
A kommunizmus már nem kívülről érkezik, itt van velünk
Korunkban a kommunizmus egyik manifesztációja az antifának nevezett szélsőbaloldali csoport lett, amely elődeikhez hasonlóan nemhogy nem riad vissza az erőszak formájának különféle alkalmazásától, hanem egyenesen eszközként tekint arra céljai elérése érdekében. Mert az ő küzdelmük akkor igazán szép, ha emberek vére folyik, és attól ragyogóbb, ha az épületeket lángnyelvek emésztik fel. Utóbbira példa a Thurn und Taxis család tulajdonában lévő bajorországi Thiergarten-vadászkastély októberi felgyújtása. Az 1890-ben megépült kastélyt, amely kulturális szempontból kiemelt jelentőségű, a bajor kormányzat éppen most akarta műemléki védelem alá helyezni. Azonban az antifák tettek arról, hogy ez ne történjen meg, és inkább porig égették az épületet, amely számukra a burzsoáziát testesítette meg annak minden „fertőjével” együtt. Ennek a bűncselekménynek az elkövetése is világosan megmutatja, hogy a kommunizmus és annak megvalósításához vezető út ugyanaz maradt, amely mindig is volt. Támadásaik középpontjába ők is a régi rend képviselőit helyezik, azokat akik megvetik a normalitást sárba tiporni akaró kommunizmust, és inkább a konzervatív értékek megőrzéséért szállnak síkra. A vagyon és a cím újra céltábla lett: a másképp gondolkodóknak nincs helyük a társadalomban, a vagyontárgyakat jogos tulajdonosaik pedig jogtalanul birtokolják, amelyet az államnak el kellene kobozni.
A másképp gondolkodók megtestesítője most a magyar származású Gloria von Thurn und Taxis lett, aki nyíltan vállalja nemcsak konzervatív nézeteit, amelyeket rendezvényeken is képvisel, hanem kapcsolatot tart fent a hasonlóan konzervatív, jobboldali politikusokkal, akik között ott van a nemesi származású Beatrix von Storch, az AfD parlamenti képviselője, valamint Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.
A kastély felgyújtását magára vállaló antifasiszta Georg Elser Kommandó ezekben a személyekben, valamint állításuk szerint korábban a regensburgi kastélyba látogató olyan jobboldali politikusokban, mint „Samuel Alitoban, az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának jobboldali konzervatív bírájában, valamint az AfD politikusaiban, Maximilian Krahban és Alice Weidelben” meglátta támadásuk kommunista igazolásának alapját, amely révén az elkövetett cselekmény az ő szemszögükből nem minősül bűnnek, mert az csak a proletárforradalom szükségszerű eszköze, amellyel elérik saját, beteg ideológiájuk kikényszerítését a „nagy kapitalisták” kárára. Véleményük szerint a Thurn und Taxis család tulajdonában lévő regensburgi St. Emmeram-kastélyt jó kommunista szokás szerint államosítani kellene és szociális bérlakásokat kellene kialakítani benne, emellett az egykori német nemesség minden megmaradt vagyonát is el kell kobozni.
Ebből is kitűnik, hogy vagyontárgyak tulajdonjoga a szélsőbaloldali csoport számára csak névleges, sőt, mint olyan nem is létezhet, mert a vagyon és a befolyás már önmaga bűnnek minősül, amitől demokráciánkban a társadalmakat meg kell szabadítani és a munkásosztálynak kell az elkobozott koncból részesülnie, melynek a részesedéshez való „természetes joga” a szegénységből és a könnyű befolyásolhatóságból fakad. A Thurn und Taxis család szerintük a „monarchiát, az emberiség megvetését és az osztályalapú társadalmat képviseli”, valamint a burzsoázia azon ágához tartozik, amely „Németországban és világszerte is a fasizmus visszatérését mozdítja elő”.
Ugye ismerősen csengő szavak a történelmünkből? Osztályalapú társadalom, burzsoázia, elkobzás. Mind olyan szavak, amelyek ugyanannak az ideológiának a szótárából származnak, és amelynek forgatókönyvéből a csoport maga is táplálkozik.
Azonban az antifasiszta csoport tudatlanságát és történelem tudásának teljes hiányát tükrözi az is, ahogyan a fasizmust és a nemzetiszocializmust (nácizmust) összemossa, pedig a két ideológia – azonkívül, hogy totális államrendszert takar – nem azonos, mert még utóbbi a fajelméletet és a zsidók megsemmisítését állította a középpontba, addig a fasizmus ezt a kitételt nem tette magáévá, és elítélte a német antiszemitizmust. Vagyis Mussolini rendszere Hitlerével szemben nemzeti alapokon állt, és mindenki, így a zsidók számára is nyitva hagyta az ajtót az integrációra.
Aki pedig ezzel tisztában van, az tudhatja azt is, hogy a fasizmus visszatérésének a veszélye nem fenyeget, mivel az a történelem során nem is volt jelen Németországban, ellentétben a kommunizmussal, amely most igyekszik lángra kapni szerte a világban. A kérdés csak az, hogy ezt a lángot, amelyet a liberális eszmék izzítottak fel újra, vajon az államok hogyan tervezik eloltani, ha tervezik egyáltalán? Noha számos ország, köztük az Egyesült Államok és Magyarország is terroristaszervezetté nyilvánította az szélsőbaloldali antifát, ez a fellépés csupán ezen államokban nem lesz elegendő, mert ahhoz, hogy a tűzfészket teljesen megszüntessük az egész kontinensre, így az Európai Unióra is szükség van. Viszont a helyzet az, hogy jelenleg ahelyett, hogy az Európai Parlament többsége kiadna az igazságszolgáltatásnak egy olyan embert, akinek kommunista nézetei következményeként ártatlan vér folyt Budapest utcáin, inkább a védelmébe veszi, és ezzel a politika oltárán magát az igazságot áldozza fel.
E reakciók is tökéletesen megmutatják, hogy Európa nyugati felének, amely a nácizmust tekinti magától értetendően rossznak, addig a kommunizmust, amely alatt az ő népeiknek nem kellett szenvedniük, a liberalizmus ajtaján keresztül nemcsak beengedik, de ideológiájukat és ennek jegyében elkövetett tetteiket még jutalmazzák is.
Nyugat-Európa a fasizmustól és a nácizmustól retteg, miközben a liberális demokráciából táplálkozó kommunizmus belülről döngeti a falait, és kész lerombolni mindent, amely az ő ideológiájukra fenyegetést vagy veszélyt jelent.
