fasizmus
Veszélyes XXI. század
Az elmúlt évszázad pusztító ideológiái, a kommunizmus-bolsevizmus, a fasizmus-nácizmus és az országokat bomlasztó szabadkőművesség megmutatták, hogy miként lehetett százmillió embernél is többet likvidálni. A francia, az angol, a német, a szovjet és az amerikai nagyhatalmi étvágy országhatárokat rajzolt át, emberek millióit taszította akaratuk ellenére kisebbségi sorsba, jogfosztottságba, a halálba. Ezeket segítették elő az első és második világháború, az azokat követő igazságtalan békediktátumok máig tapasztalható következményei. Fasisztákat a kormányba? „Az nem képviselet, ha vadászhatják a cigányokat” – Interjú a Roma Értelmiségi Műhely elnökével
Néhány nappal ezelőtt, egy fonyódi utcafórumon a baloldal miniszterelnök-jelöltje azt mondta, hogy „a liberálisokat, a kommunistákat, a konzervatívokat és a fasisztákat, ezt mi a szövetségben külön-külön képviseljük”. A kommunisták elfogadása nem számít nóvumnak a baloldalon, kiváló nemzetközi példákat is láthatunk: 2018-ban, Trierben Marx-, 2020-ban, Gelsenkirchenben pedig Lenin-szobrot avattak. A fasiszták mentegetése és magukhoz édesgetése azonban mindezidáig tabu volt náluk, így Gyurcsány Ferenc és az általa kinevezett kapitány úttörőnek számítanak a kommunista-fasiszta fúzió XXI. századi véghezvitelében. Ezt korábban csak egy külügyi népbiztos, Vjacseszlav Mihajlovics Molotov, és egy külügyminiszter, Joachim von Ribbentrop merték meglépni, a végeredmény pedig világégés lett. Ezen egybefonódás kapcsán beszélgettünk Lukács Adorjánnal, a Roma Értelmiségi Műhely alapító tagjával Márki-Zay Péter kijelentéséről, és annak a veszélyéről, ha egy kormányfő(jelölt) szélsőségeseket képvisel. Lukács Adorjánnal, a Roma Értelmiségi Műhely elnökével készült interjúból kiderül, vajon tudná a szélsőbaltól a szélsőjobbig tartó koalíció képviselni a vallási és etnikai kisebbségeket – már amennyiben akarja őket egyáltalán a bolsevikok és a fasiszták mellett. Ajánljuk még
Magyar B. Tamás válasza a Telex cikkére, avagy egy „orosz propagandista” unortodox gondolatai
"Hazudik, rágalmaz, de a bíróság előtt felel majd" - nem engedte el a baloldal a Szőlő utcát
„Kiabálni tud, alaptalanul vádaskodni tud, a szemembe nézni nem tud" - mondta a párbeszédes politikusnak Rétvári Bence. A buta kisfiú nem érti, hogy a nem buták miért sikeresek
A buta kisfiú szerint a magyarok rendszerváltásra készülnek jövőre, de mi eláruljuk, hogy NEM. Párkapcsolati tanácsok hülye horvátoknak
Diszklémer: nem állítjuk, hogy minden horvát hülye. Kizárólag a politikusaik, és a következő sorokban nekik adunk párkapcsolati tanácsokat, hogy ne járjanak úgy, mint Borat Pamela Andersonnal.