Pesti Srácok

Trump tényleg nyolc háborúnak vetett véget?

Trump tényleg nyolc háborúnak vetett véget?
Fotó: Yoan Valat

A részletekről készítek egy videót, ami jövő hétfőn lesz látható az Origo YouTube csatornáján, a “Valóság ezer darabja” sorozatban. Ott mindegyik konfliktusról részletesen beszélek. Most nézzük csak a nyolcadikat, amit legutóbb zárt le Trump…és a kilencediket, amelyet reméljük, hamarosan le fog zárni.

Izrael 1948-as létrejötte óta tart az ellenségeskedés a zsidó állam és a környékbeli muszlim országok között. Különböző arab koalíciók több háborút is indítottak az elmúlt 80 év során, de Izrael ezeket mind megnyerte. Egyiptom és Jordánia már korábban békét kötöttek Izraellel, Trump első elnöksége alatt pedig megszülettek az Ábrahám-egyezmények, melyek keretében az Egyesült Arab Emirátusok, Bahrain, Szudán és Marokkó is elismerte a zsidó államot. A régóta tartó előkészületek után pedig a legfrissebb hírek szerint Szaúd-Arábia is készen áll erre. A régióban élő palesztinok kérdése azonban továbbra is neuralgikus pont. Fontos azonban tudni, hogy ilyen, hogy palesztin nép, történelmileg nem létezik. Palesztina nem etnikai, hanem földrajzi fogalom volt. Így nevezték az itteni brit mandátumot, vagyis a teljes területet, amelyen 1920 és 1948 között a brit birodalom uralkodott. Palesztin, pontosabban palesztinai volt mindenki, aki itt élt. Beleértve muszlimokat, zsidókat, keresztényeket. Az ottani muszlimok igazából arabok. Akiknek kétségtelenül kialakult valamiféle helyi identitása, és a világ elkezdte rájuk a palesztin megjelölést használni. Nem utolsósorban az 1969-ben alapított, Jasszer Arafat vezette Palesztin Felszabadítási szervezet ténykedésének köszönhetően. A PSZF-et a Szovjetunió nagy erőkkel támogatta, gyengíteni igyekezvén az amerikai szövetséges Izraelt.

Donald Trump hisz a békében.
Donald Trump hisz a békében.
Fotó: Mark Schiefelbein

Trump odalép, ahol háború van

Hol katonai összecsapások, hol terrorcselekmények zajlottak folyamatosan. A bombák, rakéták, késelések mindennaposak voltak Izraelben. Ezekre Izrael rendszeresen komoly retorzióval válaszolt. Több próbálkozás is volt már a helyzet rendezésére, de eddig mindegyik kudarcot vallott. Az egyik fő vitakérdés, hogy ún. egy- vagy kétállami megoldás szülessen, azaz létrejöjjön egy önálló palesztin állam, vagy Izraelen belül kapjanak teljes autonómiát a palesztinok. Izrael az utóbbit szeretné, a palesztinok saját államot akarnak. A probléma az, hogy ők a kétállami megoldást sem fogadják el. A jelszavuk: folyótól a tengerig. Azaz a Jordántól a Földközi-tengerig terjedő Palesztina jöjjön létre. És ebben hol van Izrael? Upsz… sehol. A palesztinok Izrael teljes megszűnését, elpusztítását akarják.

Jelenleg két területen van palesztin többség és részleges fennhatóság: az egyik Ciszjordánia, azaz a Jordán folyó nyugati partján fekvő terület, beleértve Jeruzsálem keleti részét is. Izrael ugyan katonai fennhatósággal rendelkezik a terület fölött, de autonóm területként a PSZF örököseként működő Palesztin Hatóság, azaz a Fatah kormányozza, Mahmud Abbász vezetésével.

A képet tovább árnyalja, hogy Izrael területén 2 millió arab él. A döntő többségük szintén egyállami megoldást akar: csak éppen Izraelt. Teljes jogú állampolgárok, szabadon gyakorolják a vallásukat, sokan közülük az izraeli hadseregben is szolgálnak. Jól érzik magukat Izraelben. A palesztin területekről pedig több százezren járnak át naponta Izraelbe dolgozni. Nem csak Ciszjordániából hanem a másik, palesztin fennhatóságú területről, Gázából is. Ahonnan Izrael 2005-ben teljes mértékben kivonult, és választásra került sor, amit a Fatah-val szemben a Hamász nyert meg. Azóta nem volt választás.

Brutális Hamász támadás

2023 október 7-én a Hamász terroristái rátámadtak a határhoz közeli izraeli településekre, megöltek 1200 embert, köztük 370-et a Nova Fesztiválon épp bulizó fiatalok közül, valamint magukkal hurcoltak 251 izraeli túszt. Izrael ezután kezdte meg az ellencsapásokat Gázában a Hamász-szal szemben. A még életben lévő túszok kiszabadulása része volt annak a békemegállapodásnak, ami végül október 9-én született meg Izrael és a Hamász között, Donald Trump közbenjárásával.

Igen, igen, a tűzszünetet azóta már megszegték. Hamász fegyveresek tankelhárító rakétákat lőttek ki izraeli katonákra, amire Izrael légicsapásokkal válaszolt. Ezek azonban lehetnek elszórt utórezgések is, egyelőre nem eszkalálódott újra a konfliktus. Trump olyat tudott elérni, ami az elődeinek nem sikerült. Nem tudjuk, mi lesz a vége, tartós marad-e a béke. Egy dolog azonban fontos még: a Hamászt eddig támogató Katar úgy néz ki, kihátrál. Ezért is született a megállapodás, amit sokan Trump szemére vetnek, hogy miért hagyta jóvá, hogy Katar légibázist létesítsen Idaho államban, és ott képezze ki a pilótáit. Ez vélhetően része volt annak a deal-nek, amelynek keretében Katar felhagy a Hamász finanszírozásával. Így ha nem is végleges a tűzszünet, Izrael most már egy lényegesen meggyengült, forrásait vesztett Hamász-szal áll szemben.

Trump tehát ha nem is zárta le véglegesen ezt a háborút, kétségtelenül hozzájárult a csillapításához. A legnagyobb feladat valóban csak most jön: Ukrajna. És ebben Budapest kulcsszerepet játszik. Ez azért nagyon menő! Őszintén reméljük, hogy itt fogják megkötni a békét. Ha igen, az persze ugyanúgy Magyar Péter érdeme lesz, mint ahogy eleve az is, hogy minket választottak helyszínnek a nagyhatalmak…

Közben itthon vergődik slim fit tasmán ördög

Jó, jó, tudom alacsonyan csüngő gyümölcs még mindig ezzel poénkodni, de egyszerűen nem lehet ép ésszel felfogni, ahogy Magyar Péter vergődik. Miközben Orbán Viktor tényleg történelmet csinál, legalábbis vesz részt a történelem alakításában, és olyan szinten teszi fel Magyarországot a geopolitika térképére, amit Mátyás király óta elképzelni sem tudtunk volna, addig a slim fit tasmán ördög azon kívül, hogy nyilván otthon őrjöng, és Hadházytól kunyerálja marokszámra a Xanax-ot, azt sem tudja eldönteni, hogy milyen kommunikációs panelekkel próbálkozzon. Ezért aztán mindent bevet. Óránként jönnek a Facebook-posztok. Az egyikben arról beszél, hogy a Harcosok Klubja edzőtáborban Orbán Viktor micsoda degradáló módon, különböző állatokhoz hasonlította a saját harcosait. Mondjuk, ez igaz. Még jó, hogy büdös, agyhalott Soros-ügynököknek nem nevezte őket… Döbbenetes a teflon a csávó (mármint Petike) képén. Aztán azt is tudjuk, hogy miatta jön Budapestre Trump és Putyin. Ő javasolta ezt egy lickóvadamosi fórumon, és a nagyok meghallották. De a legtutibb poszt, amivel vissza lehet nyerni a kezdeményezést, a figyelmet, az egy jó kajafotó. Ő azért túllépett Jakabon és a parizer – pirosarany kombón. A kép – és a Facebook-poszt - tanúsága szerint “Ilivel töltött cukkinit és sütőtököt készített a fiúknak”. Két kérdés: 1. Hogy töltötte bele Ilit a cukkinibe? (Vajon azért is nincs ott a képen, mert már a cukkiniben van?) 2. Hol vannak a fiúk? Rendre olvassuk, halljuk, hogy épp ott vannak vele, de valahogy fotó nem nagyon készül róluk. Lehet, hogy tényleg látni sem akarják az embert, aki biológiailag ugyan az apjuk, de a saját hatalmi ambíciói oltárán az egész családját beáldozta? Ez az ember lenne miniszterelnök? Ez az ember képzeli, hogy ott ülne Putyin, Trump, esetleg még Zelenszkij mellett a tárgyalóasztalnál? Mit mondana nekik? Hogy szégyelljék magukat? Esetleg letolna nekik az asztalnál egy aura farming-ot?

Na, a Magyar Péter nevű zárójel bezárva. Majd jövő tavasszal végleg bezáródik. De addig is, olyan geopolitikai folyamatok zajlanak, olyan szintű átalakulás zajlik a világban, amiről egy évvel ezelőtt még csak nem is álmodtunk volna. Trump nem csak háborúkat zárt le, de a semmirekellő EU-s vezetőket is szép lassan a helyükre teszi. És ha valóban sikerül Budapesten lezárni az ukrán konfliktust, az végleg elindítja a lejtőn nem csak őket, de az egész korrupt, az egész nyugatot elpusztítani akaró globalista komplexumot, ami mögöttük áll. Úgy legyen!