Az Európai Barlangi Mentők Szervezete is segít annak a Törökországban bajba jutott amerikai barlangkutatónak, aki 1000 méter mélyen van jelenleg is, és miután gyomorvérzést kapott és állapota egyre romlik, nem tudja önerőből elhagyni a mélyben lévő táborhelyet. A magyar barlangi mentők lejutottak a kutatóhoz és vértranszfúziót is kapott, de egyelőre nem javul az állapota.
Még augusztus végén kezdődött egy nemzetközi, magyar barlangászok részvételével indult barlangkutató expedíció Dél-Törökországban, a Taurus-hegységbeli Morca-barlangban. Az expedíció egyik húzó embere, egy 40 éves amerikai barlangkutató hirtelen rosszul lett, bél- és gyomorvérzés alakult ki nála, ami azt eredményezte, hogy nem tudja elhagyni a barlangot saját erőből – írja a Magyar Barlangi Mentőszolgálat.
Az expedíció vezetősége segítséget kért az európai barlangi mentő szolgálatokat tömörítő szervezettől (ECRA), így kerültek képbe a magyar barlangi mentők is, akik már vasárnap lejutottak a barlang mélyén lévő táborba, ahol a beteg társuk volt. A sérült gyógyszeres ellátásának megkezdését követően vértranszfúziót is kapott a súlyos, életveszélyes állapotban levő sérült. A kezelések a jelenlegi információk szerint kevés eredményt mutatnak, a bajba került barlangkutató vérhányása továbbra sem enyhül számottevően, jelentős mennyiségű vérvesztése alig tűnik uralhatónak, a kivérzéses sokk állapota felé mutat.
Ma hajnalban pedig a második magyar csapat is megérkezett a barlang bejáratához, akik további vérrel és fagyasztott vérplazmával indultak a sérült felé vezető majd egynapos útra. Külön nehézséget jelent, hogy az ilyen jellegű mentőakciók nagyon ritkák, és a hatóságok adminisztrációs folyamatai nehezen látszanak megindulni.
Rekord mentés
A sérült jelenleg –1000 méteres mélységben van. A világ barlangi mentéseinek történetében eddig a rekordot 2014-ben a németországi Riesending-barlangban végrehajtott mentés tartja. Itt egy stabil állapotú, de polytraumatizált koponyasérült kutatót 700 ember 11 napi megfeszített munkájával sikerült a felszínre juttatni. A friss információk fényében egy hasonló méretű barlangi mentőakció elején állunk.
Forrás/Fotó: www.caverescue.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS