Pesti Srácok

NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL, AVAGY KARNYÚJTÁSNYIRA AZ EB-RÉSZVÉTEL!!! – Labdarúgó Eb-selejtező: Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)

NÁNDORFEHÉRVÁRI DIADAL, AVAGY KARNYÚJTÁSNYIRA AZ EB-RÉSZVÉTEL!!! – Labdarúgó Eb-selejtező: Szerbia–Magyarország 1–2 (1–2)

Marco Rossi irányításával immáron másodszor sikerült győznie Belgrádban a magyar labdarúgó-válogatottnak, amelynek értéke hatalmas, szinte biztosan Eb-részvételt ér. Csapatunk taktikusan, fegyelmezetten játszott, adódó lehetőségeit könyörtelenül kihasználta, ami csodálatos győzelmet eredményezett!

Már a kezdő sípszó előtt volt oka az örömre mindkét pályára lépő csapatnak, ugyanis a selejtezőcsoport mai másik mérkőzésén Montenegró döntetlent játszott Litvániában, ami mind a magyar, mind pedig a szerb csapat számára a lehető legelőnyösebb eredmény volt. Ezzel együtt természetesen mindkét csapat győzelmi szándékkal lépett pályára a belgrádi Zvezda-stadionban, amelyben – hasonlóan a Magyarország–Anglia Nemzetek Ligája-meccshez – ezúttal csupán gyerekek szurkolhattak, mert zárt kapuk mögött kellett lejátszani a csoportrangadót.

Dragan „Pikszi” Sztojkovics, a hazaiak kapitánya a Vanja Milinkovics-Szavics – Veljkovics, Gudelj, Pavlovics – Radonjics, Makszimovics, Szergej Milinkovics-Szavics, Kosztics – Tadics, Vlahovics – Mitrovics összeállításban küldte pályára övéit, míg Marco Rossi a Dibusz – Lang, Orbán, Szalai – Nego, Styles, Nagy Á., Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B. kezdőnek szavazott bizalmat.

A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtező G-csoportjában játszott Szerbia-Magyarország mérkőzés előtt a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én.<br />Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnoki selejtező G-csoportjában játszott Szerbia–Magyarország mérkőzés előtt a belgrádi Rajko Mitic Stadionban 2023. szeptember 7-én. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
PestiSracok facebook image

Első félidő

Csapatunk egyáltalán nem kezdett megilletődötten, sőt, többet birtokoltuk a labdát és többet is kezdeményeztünk, ám mégis a szerbek szereztek vezetést. A 10. percben Dibusz kirúgását a felezővonalnál megszerezte Szergej Milinkovics-Szavics, gyorsan indított, Tadics önzetlenül középre passzolt, ahol Mitrovics egyből lőtt, pontatlan lövése azonban a hátrafelé igyekvő Szalai Attila lábáról a magyar kapuba pattant (1–0). Peches öngól volt, ami ráadásul nem is volt benne a mérkőzés képében.

Örömmel nyugtázhattuk, hogy a váratlan szerb gól ellenére nem változott a mérkőzés képe, a mieink továbbra is rendkívül fegyelmezetten és tudatosan próbálták játszani a megbeszélt játékot, ami hellyel-közzel meg is valósult. Többnyire mezőnyjáték folyt, de mi birtokoltuk többet a labdát, nem érződött, hogy a szerbek játszanak hazai pályán.

A 35. percben egyenlített csapatunk. Az egész meccsen aktívan és remekül játszó Nego adott remek labdát Sallainak, aki a tizenhatoson belülre érve rögtön lőtt, lövése levágódott, duplázni próbált, ám lecsúszott, viszont a jó helyen álló Varga Barnabás ragyogóan ért bele, s így a labda a szerb kapuba vágódott (1–1). Megérdemelt volt az egyenlítés, mert folyamatosan próbáltunk támadni, aktívabban fociztunk, mint a hazaiak. Továbbra is támadásban maradtunk, és kisvártatva a vezetést is sikerült megszerezni.

Csapatunk gólöröme Varga Barnabás egyenlítő gólja után.<br />Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt
Csapatunk gólöröme Varga Barnabás egyenlítő gólja után. Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

A 38. percben Nego jobb oldali szögletére rosszul jött ki Vanja Milinkovics-Szavics, a labda a bal oldalon Lang elé került, aki középre lőtt, és az őrizetlenül hagyott Orbán közelről a léc alá bombázott (1–2). Védelmi hiba előzte meg a gólunkat, hiszen a szerbek teljesen megfeledkeztek Orbánról, de ez nem vehette el az örömünket: vezettünk Belgrádban és így mehettünk pihenőre.

Második félidő

Aligha lehetett elégedett az első félidővel „Pikszi” Sztojkovics, mert kettőt is cserélt a szünetben. Radonjics és Kosztics már nem jött ki a második játékrészre, Mladenovics és Zsivkovics állt be a helyükre. A szerbek mezőnyfölényével indult a félidő, egyértelműen érződött, hogy próbálnak nyomást gyakorolni a mieinkre. Az 58. percben Vlahovics került helyzetbe, bal oldalról, éles szögből próbált a léc alá bombázni, de Dibusz ragyogó reflexmozdulattal kiütötte a labdát. Három perccel később újabb Dibusz-bravúrt láthattunk, amikor egy jobb oldali beadást követően Veljkovics bólintását szedte ki a bal alsóból. Bár az egyenlítés elmaradt, azért ez a két nagy helyzet figyelmeztető jel volt arra, hogy muszáj lenne jobban megtartani a labdákat és ugyanúgy építkezni, mint az első játékrészben.

Varga Barnabás sárga lapját követően a 69. percben meghúzta első cseréjét Marco Rossi is, a fáradni látszó Kerkezt Fiola váltotta a bal oldalon. Miközben lassan az utolsó negyedóra kezdődött, némileg alábbhagyott a szerb lendület is. Továbbra is jobbára ők birtokolták a labdát, ám amikor helyzetbe kerültek, akkor azért rendre veszélyt tudtak teremteni. Zsivkovics elől például kapufára mentett Nagy Ádám, akit az eset után ápolni is kellett. Marco Rossi a 77. percben újabb kettőt cserélt: Varga Barnabás helyett Ádám Martin, a megsérülő Nagy Ádám helyett pedig az MTK-s újonc, Kata Mihály állt be.

Az utolsó negyedórában csapatunk kiválóan állta a sarat, mert bár nem mondhatni, hogy ellenállhatatlanul rohamoztak a hazaiak, azért természetesen mindent megtettek, hogy kiegyenlítsenek. Ez azonban nem sikerült, mert védelmünk átjátszhatatlannak bizonyult, így hatalmas győzelmet arattunk legnagyobb riválisunk otthonában! Miután a csoportot tíz ponttal vezetjük, és még a második helyezett is egyenes ágon kijut a kontinenstornára, elmondható, hogy elérhető közelségbe került az újabb Eb-részvétel!

Vezető kép: MTI/Czeglédi Zsolt

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.