A második félévben visszatérhet a magyar gazdaság növekedése – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a VIG Befektetési Alapkezelő Magyarország Zrt. Fókuszban a forint szakmai rendezvényén, kedden, Budapesten. Hozzátette: a negyedéves adatok alapján a recessziós negyedéveket “magunk mögött hagyjuk”.
Az idei év két utolsó negyedévében növekedés lesz, az infláció az év végére egy számjegyűre csökken
– mondta. Varga Mihály kitért arra, hogy nehéz időszakon van túl a világgazdaság és az európai gazdaság, a tavalyi magas energiaárak okozta sebek gyógyulnak.
A pandémia minden országban a monetáris és fiskális politikák fellazulását hozta. A feladat most is adott, az egyensúlyi mutatók stabilizálása, a hiány csökkenő pályára állítása. Az államháztartási hiány csökkentése az egész gazdaság számára kulcsfontosságú: 2023-ban 3,9 százalékos GDP-arányos államháztartási hiánnyal számolunk, a finanszírozás rendben van, a hiányszám és az államadósság szintje is csökkenni fog
– mondta.
A folyó fizetési mérleg egyenlege javulóban van: a második negyedévben többlettel zárt, az ikerdeficit veszélye “kezd elmúlni”. Kedvező tendenciát mutat a külkereskedelmi egyenleg alakulása, ami tavasz óta pozitív, az egyenleg és az export rekordot dönthet 2023-ban. A külföldi működőtőke-befektetések (FDI) dinamikusan érkeznek az országba
– jelezte. Visszatérés a növekedési pályára címmel megtartott előadásában Varga Mihály kiemelte: a második félévben visszatérhet a növekedés. Jó hírnek nevezte, hogy továbbra is feszes a munkaerőpiac, a háborús helyzetben is megvédték a munkahelyeket, a magas foglalkoztatottság 2023-ban is fennmaradhat. A reálbérek szeptembertől növekedésnek indulhatnak; az ország felzárkózásához ezt nélkülözhetetlennek nevezte. Kijelentette: a kormány a jegybankkal együtt arra fókuszál, hogy csökkenjen az infláció, és a lépések eredményesek.
A jövő évi forintárfolyamra vonatkozó kérdésre közölte: az elsődleges feladata a jegybanknak az árstabilitás kialakítása. Most az egyensúlyi mutatók helyreállítása az elsődleges feladat; ebben jól együttműködik a fiskális és monetáris politika. Az infláció csökkentésében mindenki egyetért, a kormány, a jegybank és az ellenzék is. Az MNB veszteségének kezelése egy feladat, a törvényi előírás alapján tőkeveszteség esetén a kormánynak tőkepótlást kell biztosítani. Megjegyezte: az Európai Központi Bank (EKB), vagy a belga jegybank is negatív tőkével működik, a megemelkedett kamatkörnyezet következtében. Emlékeztetett, hogy kérelmet adtak be az EKB-nak a tőkepótlásra, a testület ezt jóváhagyta, így októberben elfogadhatják az erről szóló új szabályozást.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Komka Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS