Meghalt Dianne Feinstein, az amerikai szenátus leghosszabb ideje hivatalban lévő női szenátora és legidősebb demokrata tagja pénteken. A 90 éves politikus halálhírét irodája közölte pénteken. Halálának okát nem hozták nyilvánosságra, ugyanakkor Dianne Feinstein az elmúlt egy évben súlyos betegségekkel küzdött, ami miatt hónapokig nem tudta ellátni feladatát, és lemondott az életkorából következő korelnöki funkciókról is.
Dianne Feinsteint először 1992-ben választották a Kongresszus felsőházának tagjává, mint Kalifornia állam első női szenátorát. 1978 és 1986 között San Francisco polgármestere volt, első nőként ebben a pozícióban is. Politikai pályáját 1969-ben San Francisco megyei tisztségviselőjeként kezdte.
Joe Biden elnök közleményében hűséges barátnak nevezte Feinstein szenátort, akivel szenátorként 15 éven keresztül dolgozott együtt. A szenátus pénteki ülésének kezdetén Chuck Schumer, a demokrata szenátusi frakció vezetője emlékezett meg az elhunyt politikusról, akit bátornak, erősnek, következetesnek nevezett, és úgy fogalmazott, hogy “Amerikát az olyanok teszik jobb hellyé, mint Dianne Feinstein”. Marco Rubio republikánus szenátor politikai úttörőnek nevezte, aki mindenkihez előzékenyen és tisztelettel közeledett.
Dianne Feinstein politikai pályájának legfontosabb eredményeként emlegetik a támadó fegyverek birtoklásának átmeneti betiltásáról elfogadott 1994-es törvényt, valamint a CIA által elkövetett kínzásokról szóló 2014-es jelentést. Feinstein szerdán még részt vett a szenátus szavazásán. Halálával a 100 tagú szenátusban ideiglenesen egyre csökkent a demokraták többsége. Megüresedett szenátusi helyére 2024 novemberében választanak új szenátort Kaliforniában. Gavin Newsom kaliforniai kormányzó jelölhet átmeneti időre tagot, és ő már jelezte, hogy afroamerikai demokrata politikust szándékozik a washingtoni szenátusba küldeni.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/The New York Times/Erin Schaff
Facebook
Twitter
YouTube
RSS