Amíg Orbán Viktor a közösségi oldalán gratulált Robert Ficonak a választási győzelemhez és nagy örömmel fogadta, hogy egy patriótával dolgozhat a jövében együtt, addig a magyar ellenzék a taktikai csendet választotta. Pontosabban volt köztük, aki először örült, mert azt hitte, hogy nyertek a progresszívek, de miután ez fals információnak bizonyult, gyorsan törölte a posztot. Na jó, azért a Momentum sem hazudtolta meg önmagát, hiszen a felvidéki párt helyett a szlovák liberális jobboldalt biztosították a jövőben is támogatásukról, és azért Gyöngyösi Márton is orbánozott egyet Fico kapcsán.
Robert Fico pártja, az Irány–Szociáldemokrácia (Smer–SD) a megszerzett voksok 22,9 százalékával nyerte az előrehozott szlovák parlamenti választást a leadott szavazatok 99,98 százalékos feldolgozottságánál – írta meg a sajtó tegnap. Bár a történelem során voltak nézeteltéréseink Ficóval, most jó hír, hogy egy patrióta pártja nyert a választáson a globalistákkal szemben. Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, a magyar miniszterelnök rögvest gratulált az eredményhez a győztesnek, bár sajnálatos hír, hogy a magyar párt, a Szövetség nem szerzett mandátumot a parlamentben.
A magyar baloldal azonban éppen úgy tett, mint ahogyan azt tőlük elvártuk. Ugyanis, ha olyan eredmény születik, ami nekik nem tetszik, akkor vagy ignorálják az egész választást, vagy ejtenek néhány könnycseppet azért, aki veszített, esetleg konklúzió gyanánt orbánoznak egyet. Most azonban a legszerencsétlenebb kommunikációs húzást a párbeszédes Jávor Benedek választotta, ő ugyanis azt hitte az exit pollok után, hogy a Progesszív Szlovákia nyert, akiknek ő maga is szurkolt. Bejegyzésében az állt:
Gratulálok a szlovák parlamenti választásokat az exit pollok alapján megnyerő Progresszív Szlovákiának, és EP-képviselőinek, a pártelnök Michal Šimečka Progresívne Slovensko-nak és Martin Hojsík-nak!
Hozzátette, hogy Robert Fico bukása fellélegzés minden Európa-párti erőnek. Majd miután Jávornak leesett a tantusz, hogy nem nyertek a progresszívek, gyorsan törölte a posztot és nem vont le nagy következtetéseket a szlovák választásokról.
A Momentum most sem a magyar párt mellett állt ki
A momentumosok már korábban is dicsekedtek azzal, hogy nem a Szövetség felvidéki magyar pártnak szurkolnak és kampányolnak, hanem a Progresszív Szlovákiának. Donáth Anna akkor úgy fogalmazott:
Mert lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk.
Nincs is ebben semmi meglepő, hiszen a román választások során sem a magyar pártot támogatták, hanem egy románt. Nem csoda, hogy nem örültek most sem a választások kimenetelének, ezért szükszavúan csak annyit írtak a közösségi oldalukon:
A felvidéki magyarság, és a békés egymás mellett élésben, a közös építkezésben érdekelt szlovák pártok, mint a Progresívne Slovensko továbbra is számíthatnak a Momentumra.
Ha szlovák választások, akkor Orbán
A legkreatívabb politikus a szomszédos választás során kétségkívül Gyöngyösi Márton, a Jobbik első embere volt, mert ő megtalálta a kapcsolatot Orbán Viktor és a szlovák választások között, egy kis oroszozást is belecsempészve. Mint írja:
Rossz hír minden magyar számára, hogy olyan kormánya van Magyarországnak, akinek fontosabb a szintén oroszbarát Fico-párt győzelme, mint a magyar párt bejutása a szlovák parlamentbe.
Bár tudjuk, hogy Gyöngyösi Márton korábbi oroszpártiságát elintézte annyival, hogy “hiba volt”, azért egy orosz kémet az Európai Parlamentbe delegáló párt elnökétől mégis furcsa még mindig az oroszbarátiságot emlegetni.
Taktikai csend?
A legtöbb ellenzéki párt viszont inkább hallgat a szövetségesük bukása miatt, így sajnos nem tudhattuk meg, hogy mit gondol a Gyurcsány házaspár a vereségről, vagy éppen a nagyszájú Szabó Tímea – bár Jávor után jobb, ha nem is mond semmit –, esetleg a minden lében kanál párttársa, Karácsony Gergely. De hallgat az LMP és az MSZP is.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Facebook
Twitter
YouTube
RSS