Szabó Gergő beszéde a Halhatatlanok napján (Videó)

A PestiSrácok.hu és az OIKOSZ Alapítvány által hatodik alkalommal megszervezett Halhatatlanok napja című megemlékezés és családi nap keretében a résztvevők számára beszédet mondott portálunk főszerkesztő-helyettese, Szabó Gergő is, akinek gondolatait videóban és írásban alább közöljük.

Kedves Barátaim, emlékező magyarok!

November 4-e gyásznap a számunkra. Az a nap, amikor a szovjet tankok vérbe fojtották és eltiporták 1956-ban a magyar forradalmat és szabadságharcot. Az a nap, amikor megint magunkra maradtunk, amikor összetörték a magyarok testét, megtapostak bennünket, de a lelkünket akkor sem törték meg, és amíg lesz magyar a világon, addig nem is fogják, ezt megígérhetjük. Ezért fekete betűs nap számunkra november 4-e, egyeseknek azonban még mindig örömünnep, és ezek az emberek most is köztünk élnek, sőt, még 1956-ot is el akarják venni tőlünk.

Néhány napja volt Mindenszentek és halottak napja, amikor tömegek keresik fel a temetőket elhunyt családtagjaikra emlékezve. A mi családunkkal a farkasréti temetőbe megyünk halottainkhoz, és oda látogatva minden egyes alkalommal megállok és hosszasan nézem az 1956-os forradalmárok emléktábláját, ahol ott sorakoznak azok, akik életüket adták a magyar szabadságért. Borzasztó és szívszorító látni azt a végtelen sort, ahol tanuló, segédmunkás, honvédtiszt, mérnök, orvos, szakács, lelkész, egyetemi hallgató, bádogos, tanár és ki tudja még hányféle foglalkozást és hivatást űző ember fekszik.  Mondhatjuk, hogy az akkori magyar társadalom minden szövetét átjárta a forradalom érzése, és sajnos ezt a sokszínűséget és teljességet láthatjuk az elesett hősök között is, akik között rengeteg volt a fiatal, tizen- és huszonévesek, de aggastyánokat is találhatunk az áldozatok között. Az kötötte össze mindannyiukat, hogy nem akartak kommunizmust és az életüket adták a szabadságért.

És mielőtt megszólalnak a kommunisták örökösei, szögezzük le, hogy ezek az emberek nem a kommunizmust akarták megreformálni, nem baloldali forradalmat csináltak, nem véletlenül tépték ki a rákosi-címert a magyar zászlóból. 1956 hősei egész egyszerűen el akarták söpörni azt a gonosz és halálos diktatúrát, amely mindenféle népakarat nélkül ült rá a magyarokra és kínozta a nemzetünket akkor már egy évtizede. Hogy akarhatott volna bárki megreformált, vagy bármiféle kommunizmust, amikor ez a kegyetlen eszme csak halált és pusztítást hozott mindenhol a világon, a magyar emberek pedig nem találkoztak semmilyen baloldali mintával. Történelmi tény ugyanis, hogy a második világháború utánig nem volt választott baloldali vezetése Magyarországnak, de igény sem volt rá, a Tanácsköztársaságról pedig tudjuk, hogy kommunista söpredék akkor sem az emberek akaratából tombolt 133 napig. A magyarok nem akartak semmilyen kommunizmust. Sztálin követőit sohasem szavazta meg senki sem hazánkban, a magyar emberek jóval bölcsebbek voltak ennél, mégis ránk ültették őket a szovjetek a népakarattal szemben. Azóta mindenki tudja, hogy igaz a mondás, nekünk kommunistából is a legrosszabb fajta jutott. Bizonyították utána több évtizeden keresztül.

Mert mit láttak és mit tapasztaltak a magyarok 1956 előtt? Éltek abban a kommunisták által fasisztának nevezett Horthy-korszakban, amikor a trianoni békediktátumot követően nemzetünk fennmaradása volt a tét. A két világháború közötti két évtized pedig megmutatta, hogy nem csak túlélni lehet, hanem hogy még megcsonkítva is gyarapodhatunk. Ezt a fejlődést szakította meg a világháború és a szovjet terjeszkedés, a múltat azonban sosem tudták feldolgozni Rákosiék és Kádárék sem, csupán végleg el akarták törölni. Mert mit importáltak ők a szovjetektől? Jött az ÁVÓ, a terror, a magyarok félelemben éltek és megtapasztalták a legrettenetesebb kínokat. Olyan emberek kerültek hatalomra, akik semmihez sem értettek és amellett, hogy egymást is ölték, abban lelték örömüket, hogy a saját népüket pusztították és a feje tetejére állítottak mindent a nagy végső egyenlőség ígéretével. Ami működött, tönkretették, ami jó volt, eltörölték, gyűlölték a nemzeti érzést és büszkeséget, a hagyományt, utálták magát a magyarságot. Ki akarta ezt megreformálni? Épeszű ember kommunizmusról hallani sem akart, a magyarok ki akarták söpörni a kommunistákat, meg akartak szabadulni ettől a hordától. Vajon miért fütyülték ki Nagy Imrét, amikor elvtársnak szólította a forradalmárokat?

És a magyar nép nem mérlegelt, nem számolgatott, hanem tiszta, együtt dobbanó szívvel cselekedett, hiába volt a nyomasztó túlerő, hiába a világ egyik legerősebb hadserege és a sokat ígérő, ám semmit sem teljesítő nyugati támogatók. Nem az számított, hogy mekkora az esélyünk, hanem az, hogy ezt egy percig sem tűri tovább a magyar nép. Kéz a kézben a tanuló, egyetemista, kétkezi munkás és értelmiségi, a társadalom teljes egységben mondott nemet a kommunista fertőre. A szabadságharcot leverték a szovjetek, pedig még november 4-ét követően sem adták fel a forradalmárok, sokan mindhalálig harcoltak, a hátunkat veregető amerikaiak pedig szemérmesen félrenéztek, és újból jött a kommunista terror és hazugságok. Az azt követő közel negyven évet mindenki megszenvedte, aki nem volt a kommunisták kiszolgálója és talpnyalója, de a szabadságvágyat és a tenni akarás parazsát továbbra sem olthatta el semmilyen elnyomás, semmilyen agymosás. A magát most büszkén a demokrácia őrzőinek nevező baloldaliak azonban úgy éltek a szocializmus idején, mint hal a vízben és kaméleonként mentették át magukat a bukás utánra, szívükben pedig 1956 mindig ellenforradalom maradt.

Mégis, 1990 után nem gondolta volna senki, hogy a tiszta és hősies forradalom ismét gúny tárgya lehet, és a történelemhamisító kommunisták ilyen bátran merik kisebbíteni, sőt tagadni 1956 szellemét, súlyát és eredményeit. Ma, a levitézlett magyarországi baloldal ismét arról beszél, hogy fasiszták hordái forgatták fel Budapestet, a kevésbé harciasak pedig minimum baloldali forradalomról beszélnek, ahol a többség csak igazítani akart a népi demokrácián. A kommunista restauráció tehát megint itt van közöttünk, hiába az utóbbi 13 év nemzeti-konzervatív kormányzása, sosem változnak és továbbra is vérszomjasak. Mi viszont nem nézhetjük tétlenül, hogy egyre bátrabbak az elvtársak, mert amikor azt látjuk, hogy a budapesti baloldali vezetés viccet csinál az október 23-i megemlékezésükön a forradalomból, akkor összeszorul az öklünk. Amikor az általuk szervezett műsorban az 1956-os hős egy demens vénember, aki semmit sem ért a világból, akkor tudjuk, az agymosás folytatódik és azoknak üzennek, akiknek fogalmuk sincs az 1956-os eseményekről. De az sem véletlen, hogy a baloldali vezetésű budapesti kerületek tömegesen nevezik át a köztereket és utcaneveket régi tanácsköztársasági kommunistákra, régi elvtársakra. Az arcunkba röhögve teszik meg. Ennyit a mostani jobboldali diktatúráról.

Az viszont egyértelmű, hogy jelenleg ezt nevezik baloldali reneszánsznak, amikor egymásra licitálva ömlesztik ismét a kommunista mantrát, mint régen, azzal a céllal, hogy ha minél többször mondják el, annál többen elhiszik a legnagyobb hazugságot is. Van merszük szociáldemokratának nevezni magukat, holott semmi közük nincs hozzá. Ott tartunk, hogy a 2006-os szemkilövető ki meri mondani, hogy ő, a családja és a pártja az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetlen és valódi örököse, hogy ők a szociáldemokraták. Ezt ma megteheti egy ilyen levitézlett alak, aki a saját népét verette meg többek között 2006. október 23-án.

De azok az emberek, akik 1956-ban harcoltak, akik szembeszálltak a világ egyik legerősebb hadseregével, azok nem azért küzdöttek, hogy a legkegyetlenebb elnyomó diktatúra örökösei oktassák a magyarokat demokráciáról és nem azért adták az életüket, hogy gúnyt űzzenek belőlük. Ezért a mi hangunk sosem halkulhat el. Tudjuk, hogy a kommunista mindenre képes, hogy azzal vádol meg bennünket, amit ő maga csinál és sosem fognak megváltozni, ezért nekik sosem tehetünk engedményeket. Most is ugyanazt csinálják, amit több mint száz éve elkezdtek, és arcpirulás nélkül akarják elvenni a mi forradalmunkat, saját képükre formálni, sőt, azokat kizárni, akik valójában 1956-ot testesítik meg. Mert ez az egyetlen, amihez értenek, mástól elvenni, amije van és utána még bele is rúgni.

Ezért sose hagyjuk kialudni a lángot, sose eresszük el egymás kezét, mert ha egységben vagyunk és kitartunk egymás mellett, senkitől sem kell félnünk, mert ne legyenek kétségeink, ők sosem fogják feladni. Maradjunk tiszta szívű magyarok, maradjunk mi 1956 méltó örökösei, mi pedig a PestiSrácok.hu-nál ígérjük, hogy ebben mindig hű társaitok leszünk.

Kedves magyar barátaim! Ha nem pusztított el bennünket a mongol, török, a Habsburg és Trianon, akkor nehogy már a kommunisták ássák meg a sírunkat! Tisztelt a hősöknek, tisztelet a tiszta magyar forradalomnak és szabadságharcnak, tisztelet 1956 valódi örököseinek!

A Halhatatlanok napjáról készült teljes tudósításunkat ITT érheti el!

Vezető kép: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu