A nyilvános adatok szerint cégeltüntetésben is jártas Vig Mór, akinél nemrégiben razziázott a NAV, mert a gyanú szerint több százmilliós számlagyárat üzemeltetett. A férfi – akit egy korábbi csalássorozatban való részvétel miatt felfüggesztettek ügyvédi praxisától – nem mellesleg a harcos jogvédő Vig Dávidnak, az Amnesty International Magyarország vezetőjének testvére.
Csütörtöki cikkében hívja fel a figyelmet arra a Magyar Nemzet, hogy összesen másfél tucatnyi cégben volt vagy van jelenleg is érdekeltsége Vig Mórnak. Mint hozzáteszik, ezek közül kilenc már a felszámolás vagy a kényszertörlés sorsára jutott:
az M & M 2000 Bt.-t az ezredfordulón hozták létre, Vig 2014-ben lett kültag, majd 2019 és 2020, két veszteséges év után lehúzták a rolót. Pár év alatt földbe állt a Királyhágó-Immo Kft. is, amelyet Vig 2020-ban alapított és mindössze két évre rá már kényszertörlés hatálya alá került. Az On Ad Production Kft.-ben ugyan csak ügyvezetőként volt jelen Vig, a cég ellen azonban fennállása alatt 16 végrehajtást indított a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), és miután a jogász 2022 elején átadta az ügyvezetői széket másnak, pár hónap múlva megszűnt a társaság.
A Magyar Nemzet felidézi: a NAV még csak név nélkül számolt be arról a praxisától eltiltott ügyvédről, akinek ügyében 33 fővárosi helyszínen kutattak, dokumentumokat, elektronikus adatokat, hamis kormányhivatali bélyegzőt, valamint nem kis mennyiségben készpénzt foglaltak le. A gyanú szerint a később a sajtó által nevesített Vig Mór a gyanú szerint olyan gazdasági társaságot működtetett, amely az adócsökkentés érdekében több százmillió forint összegben fogadott be valótlan tartalmú számlákat. Mint a cikk megjegyzi,
ilyen előzmények után nem mellékes, hogy Vig Mór testvére, Vig Dávid vezeti igazgatóként az Amnesty International Magyarországot. Vig Dávid a Soros-hálózat fontos magyarországi láncszeme, korábban dolgozott a Magyar Helsinki Bizottságnál, ahogy öt évig, 2011 és 2016 között Soros György alapítványánál, az Open Society Foundationsnél is.
Külön érdekesség, hogy egy novemberben büntetőjogi intézkedés alá vont cégben mindketten kültaggként szerepeltek.
Forrás: magyarnemzet.hu; Fotó/Videó: NAV/Facebook
Facebook
Twitter
YouTube
RSS