Botrányosnak nevezte a Fidesz EP-képviselője, Tóth Edina, hogy még mindig nem történt semmilyen előrelépés a brüsszeli korrupciós ügyekben, sőt, még mindig köztük ülnek és szavaznak a korrupciós ügybe keveredett képviselők. Ezen pedig változtatni kell.
Az Európai Parlament (EP) a mai napon vitát tartott az európai intézmények átláthatóságának és elszámoltathatóságának megerősítését célzó intézkedések eredményeiről
– írja a Fidesz közleményében. Tóth Edina, a Fidesz EP-képviselője plenáris felszólalásában kiemelte:
Botrányos, hogy egy évvel a legsúlyosabb brüsszeli korrupciós eseteket követően még mindig nincs semmilyen előrelépés ezekben a baloldalt érintő szégyenteljes ügyekben.
A képviselő szerint jelenleg a politikai befolyásvásárlás korrupt rendszere működik Brüsszelben: hol a Soros-birodalom, hol pedig harmadik országok a haszonélvezői. Tóth Edina szerint látszatintézkedések helyett valódi intézkedésekre van szükség, a javasolt bürokratikus szabályok nem oldják meg a problémákat. Az érintett baloldali képviselők továbbra is az Európai Parlamentben ülnek és szavaznak. Brüsszel és a baloldal erőfeszítései még most is arra irányulnak, hogy áljogállami kérdésekkel tagállamokat ítéljenek el, a korrupciós ügyeket pedig elfedjék. A fideszes politikus kiemelte: a korrupció visszaszorítására megalkotott uniós intézményrendszer teljesen elbukott. Aggodalomra ad okot, hogy míg az EU-nak számos, kifejezetten az uniós intézményekben történő korrupció vizsgálatára létrehozott intézménye van, mégsem vették észre a baloldali korrupciós tevékenységet.
Ezt a rendszert meg kell változtatni! Alapvető politikai változásra van szükség, a brüsszeli mocsarat le kell csapolni a következő európai parlamenti választáson!
– zárta hozzászólását.
Forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS