brüsszeli korrupciós botrány
Hasznos idiótáknak és katonáknak becézett tagjai is voltak a brüsszeli korrupciós ügynek
Egyre több részlet lát napvilágot az eddigi legnagyobb brüsszeli korrupciós ügyben, melynek érintettjei közül vannak, akik ellen vádat emeltek, és vannak, akik most is a parlamentben ülhetnek. Kiderült azonban, hogy a rendszer úgy működött, hogy voltak, akik csak tudtak a szervezett korrupcióról, de olyanok is akadtak, akik kötelességüknek érezték, hogy részt vegyenek benne. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike