Pesti Srácok

Brüsszelben nem tudnak leállni: miközben a magyarokat oktatják jogállamiságból, ismét korrupciós botrányba keveredhetett a Katargate-ügy főszereplője

null

Újabb korrupciós ügyről számolt be a Brussels Times a Katargate-botrány egyik főszereplőjével kapcsolatban. A belga nyomozók egy júliusi házkutatás során 280 ezer euró készpénzt foglaltak le Marie Arena belga EP-képviselő fiának lakásából. A nyomozók a 32 éves Ugo Lemaire otthonában foglalták le az ismeretlen eredetű pénzt.

Ez a második alkalom, hogy az említett Lemaire neve a közelmúltban felbukkan a Katargate-nyomozással kapcsolatban. Éppen két hónappal ezelőtt derült ki, hogy Nicolas Claise, az ügyben korábban nyomozó bíró, Michel Claise fia 2018-ban Lemaire-rel közösen alapított egy legális kannabidiol (CBD, kannabiszból vagy kenderből kinyert készítmény – a szerk.) üzletet. A Le Soir lap nem tudta elérni Lemaire-t, hogy kommentálja az ügyet. Ügyvédei, Denis Bosquet és Maxime Nardone szintén nem kívántak nyilatkozni.

Marie Arena következetesen tagadja, hogy köze lenne az ügyhöz. A belga képviselő még januárban lemondott az Európai Parlament emberi jogi albizottságának elnöki posztjáról, miután a Politico értesülései szerint nem jelentette be megfelelően, hogy a tavaly május 8-án és 9-én Dohába és vissza tartó szállását és repülőjegyeit a katari kormány fizette.

Márciusban Pier Antonio Panzeri volt olasz EP-képviselő (aki elismerte, hogy kenőpénzt fogadott el) kiszivárgott vallomásából kiderült, hogy ő és Marie Arena 2015-ben egy marokkói luxushotelben szálltak meg egy nagyrészt a marokkói kormány által finanszírozott utazás során. Továbbá júniusban felröppent a hír, hogy Michel Claise volt vizsgálóbíró kétszer is közel állt ahhoz, hogy hivatalosan kérje Arena parlamenti mentelmi jogának felfüggesztését. A második kérelem a jelentések szerint június közepén már közel állt a véglegesítéshez, azonban Claise lemondott, miután azt állították, hogy ő maga is illetéktelen kapcsolatban állt Arenával. És ezek az emberek oktatják ki a magyarokat a jogállamiságról és a korrupcióról.

PestiSracok facebook image

Forrás: Brussels Times; Fotó: Twitter

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.