Pesti Srácok

Hasznos idiótáknak és katonáknak becézett tagjai is voltak a brüsszeli korrupciós ügynek

null

Egyre több részlet lát napvilágot az eddigi legnagyobb brüsszeli korrupciós ügyben, melynek érintettjei közül vannak, akik ellen vádat emeltek, és vannak, akik most is a parlamentben ülhetnek. Kiderült azonban, hogy a rendszer úgy működött, hogy voltak, akik csak tudtak a szervezett korrupcióról, de olyanok is akadtak, akik kötelességüknek érezték, hogy részt vegyenek benne.

Az EP három tagja ellen már vádat emelt az ügyészség a Katar-gate néven elhíresült üggyel kapcsolatban. A rendőrség hat másik hivatalban lévő európai parlamenti képviselőt és egy parlamenti tisztviselőt azonosított érintettként. A politikusok és társaik állítólag pénzt vagy ajándékokat fogadtak el Katartól és más külföldi kormányoktól az uniós politika és viták befolyásolásáért cserébe.

Az üggyel kapcsolatban vádat ugyan nem emeltek ellenük, de szerepel azon a listán, amit a Katar-gate két fő gyanúsítottja, Pier Antonio Panzeri volt európai parlamenti képviselő, a hálózat feltételezett vezetője és korábbi asszisztense, Francesco Giorgi adott át a belga hatóságoknak. A nevüket azonban a Politico nem adta ki jogi okokra hivatkozva. Kilétüket ezért homály fedi.

Kampányfinanszírozás a lenyúlt pénzekből

PestiSracok facebook image

Részletek viszont derültek ki az ügyről, például az, hogy az érintettek ígéretet kaptak egy külföldi képviselőtől arra, hogy akár 250 000 euróval is megtámogatja a kampányukat a választáskor. Volt olyan is, hogy az egyikük egy órát kapott fizetségképpen .Az uniós tisztviselő 20 000 eurót is elfogadott készpénzben – állította Panzeri és Giorgi.

Degradáló megnevezés

Igen lealacsonyító részletek is kiderültek Giorgi vallomásából, amit a hatóságoknak mondott.

A szervezet tagjait katonáknak hívták, de

- tudatta Giorgi. Kiderült továbbá, hogy Panzeri remekül manipulálja az embereket, így vett rá többeket a korrupcióban való részvételre. Nem kizárt, hogy ennek a befolyásolásnak dőlt be Eva Kaili, Marc Tarabella és Andrea Cozzolino, akiket korábban letartóztattak, ám már újra a parlamentben ülhetnek, sőt szavazhatnak is.

Forrás: Mandiner, fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.