brüsszeli korrupciós botrány
Visszatérhet az aktív politikába Eva Kaili
A korrupt görög politikus, aki egy állítólagos befolyásszerzési botrány egyik fő gyanúsítottja, hamarosan megpróbálja elérni, hogy házi őrizetét feloldják, és így folytatni tudja európai parlamenti képviselői munkáját – közölték Kaili ügyvédei a Politicoval.Lefagyott a korrupt bürokrácia – Képtelen az Európai Parlament a korrupciós botrány elleni intézkedéseket meghozni
Megosztottak az Európai Parlament (EP) körüli korrupciós ügyeket vizsgáló bizottság tagjai abban a kérdésben, hogy az igazi fenyegetés kívülről vagy belülről érkezik-e – írja a Politico. Ez a megosztottság csütörtökön vált nyilvánvalóvá, amikor a törvényhozók a korrupciós botrányra adandó választ boncolgató EP-jelentést tárgyalták. Még szerencse, hogy abban a semmitmondó klisében mind egyetértettek, hogy „gyökeres változásra van szükség”.Eva Kailit újabb korrupcióval vádolták meg
Kailit azzal vádolják, hogy 2014 és 2020 között részesült asszisztensei hamisított költségtérítési kérelmeiből - derült ki a Politico birtokába került dokumentumokból. A vizsgálat során egy másik képviselő, a görög Maria Spyraki neve is felbukkant.Hidvéghi Balázs: az EP-álláspont csak meghosszabbítja a migrációs krízist
Csak meghosszabbítja a migrációs krízist az, hogy az Európai Parlament (EP) továbbra is ugyanazokat a nem működő megoldásokat erőlteti az illegális bevándorlás kapcsán, mint korábban – mondta Hidvéghi Balázs, a Fidesz európai parlamenti (EP-) képviselője vasárnap, a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.Hogyan játszott össze az Európai Bizottság a magyar ellenzékkel? – Levélben érdeklődik a fideszes EP-delegáció
A Fidesz és a KDNP európai parlamenti képviselői "kemény hangvételű" írásbeli kérdéssel fordult az Európai Bizottsághoz, mert abban az ügyben vár "nem mismásoló" választ a brüsszeli testülettől, hogy milyen módon játszott össze a magyar dollárbaloldallal annak érdekében, hogy Magyarországgal szemben a politikai nyomásgyakorlás eszközét alkalmazzák – jelentette ki Deutsch Tamás fideszes EP-képviselő szerdán, Strasbourgban, az MTI-nek adott nyilatkozatában.Itt az újabb botrány! – Ügyvédi irodákkal, magáncégekkel utaztatták magukat a brüsszeli bürokraták
Az EU versenyjogi tisztviselői 2022-ben 150 olyan kiküldetésen vettek részt, amelyet „részben vagy egészben harmadik felek fizettek” – árulta el az Európai Bizottság, miután több EP-képviselő is felszólította a brüsszeli vezetést, szolgáltassanak egyértelmű adatokat arról, hogy egyes lobbicégek milyen befolyásoló eszközöket alkalmazhattak egyes tisztségviselők befolyásolására.A Qatargate-botrány összes gyanúsítottja kijutott a börtönből, Eva Kaili is házi őrizetbe kerül
Sorra hagyják el a börtönt az Európai Parlament korrupciós botrányának gyanúsítottjai. A Katargate néven elhíresült ügy fő vádlottja, Eva Kaili is hamarosan házi őrizetbe kerül. Mint ismert: az Európai Parlament volt alelnöke lakásán bőröndökben találtak pénzt, ami a gyanú szerint korrupciós bűncselekményből származott – írja az Euronews. Az EP történetének legsúlyosabb botrányában több vezető politikus, tisztségviselő érintett, akiket bűnszervezetben való részvétellel, pénzmosással és korrupcióval vádolnak.Házi őrizetbe kerül Eva Kaili
Kiengedik a börtönből és házi őrizetbe helyezik Eva Kailit, a Qatargate néven elhíresült korrupciós botrány egyik főszereplőjét. Az Európai Parlament görög származású volt alelnöke elektronikus nyomkövetővel a bokáján követheti a világpolitika változásait.Házi őrizetbe kerül Marc Tarabella, az EP korrupciós botrányának egyik érintettje
Elektromos nyomkövetőt kap, így elhagyhatja a börtönt és házi őrizetbe kerül Marc Tarabella belga EP-képviselő, akit az Európai Parlamentet (EP) érintő korrupciós botrány miatt vettek őrizetbe február közepén – jelentette a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap az illetékes brüsszeli ügyészség döntését ismertetve szerdán.Ajánljuk még