Pesti Srácok

Aggályos a brüsszeli jogállam? – A házi őrizetet is elhagyhatta Eva Kaili

Aggályos a brüsszeli jogállam? – A házi őrizetet is elhagyhatta Eva Kaili

Áprilisban szabadult a börtönből a korrupcióval vádolt EP-képviselő, Eva Kaili, akit akkor házi őrizetbe helyeztek, de a nyomozás már ezt sem igényli, ezért onnan is elengedték - számolt be a Politico az ügyészség közleményére hivatkozva. A bőröndben kimenekített eurók úgy tűnik már nem számítanak, a Katarban igencsak ismeretes Kaili pedig ismét szabadon mozoghat.

-áll az ügyészség rövid sajtóközleményében, amit a Politico szemlézett.

Mint ismert, áprilisban az Európai Parlamentben leleplezett hálózat feje, Pier Antonio Panzeri hagyhatta el a börtönt és került házi őrizetbe. Az ügyészek szerint ő irányította azt a bűnszervezetet, ami külső hatalmak érdekében, kenőpénzért próbálta befolyásolni a parlament munkáját. Panzeri vádalkut kötött, vállalta, hogy feltárja a korrupciós hálózatot, cserébe csökkentik a büntetését. Az Euronews beszámolója szerint szintén csütörtökön engedték ki a házi őrizetből Marc Tarabella belga EP-képviselőt. Ő az ártatlanságát hangsúlyozta, és örült, hogy a családjával lehet egy embert próbáló időszak után. Hamarosan házi őrizetbe kerül Eva Kaili, az Európai Parlament volt alelnöke, akinek a lakásán bőröndökben készpénzt találtak. Mindannyian elektronikus megfigyelés alá kerülnek. Eva Kaili ügyvédje most azt mondta, ügyfele ártatlan és az ujjlenyomatát sem találták meg a lefoglalt pénzen. A politikus több, mint 4 hónapot töltött előzetes letartóztatásban. Az ügy kulcsfigurája, Antonio Panzeri azt vallotta, a bűnszervezet külföldi érdekeket képviselt az Európai Parlamentben kenőpénzért cserébe. Kaili tagadja a vádakat. Ő volt az utolsó gyanúsított, akit őrizetben volt az üggyel kapcsolatban.

PestiSracok facebook image

Forrás: Politico, fotó: wiadomosci.onet.pl

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.