Két évvel az első kötet megjelenése után Novák Katalin köztársasági elnök mutatta be a könyvet, amiben ismét ötven érdekes és érzelmes történet kapott helyet. A Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) kiadásában megjelent “…ami a miénk” 2. – Ötvenen a családról című kötet második részét a köztársasági elnök szerkesztette és minden írás elé személyes ajánlót készített. A könyv címe Simone Weiltől ered, aki úgy fogalmazott: “meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” A köztársasági elnök elmondta, hogy azért fontos számára ez az idézet, mivel a mögötte húzódó gondolat jellemző az emberekre. Novák Katalin elmondta: szerette volna bemutatni, hogy bár a család az élet alfája és omegája, a megtett út sokszor göröngyös, nehézségekkel teli is. Hozzátette, élményteli volt olvasni az írásokat, sok esetben a szerző saját életének kevésbé ismert dimenzióit mutatta be. Szavai szerint tudatosan úgy választotta ki a szerzőket, hogy legyen köztük olyan, aki nehézségekkel él, legyen köztük olyan, aki nagycsaládos, és legyen, akiknek nem adatott meg a család. “A boldogság sokféleképpen tud utat törni magának, nem csak egy bejáratott recept szerint”– hangsúlyozta. Az eseményen interjút adott portálunknak Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke, aki kiemelte: ha Isten beleszól egy nép, egy ország, egy ember életébe, mégha reménytelennek is tűnt a helyzet, minden a helyére kerülhet. “Ez volt a vezérgondolat, ami vezetett engem a körülöttünk lévő konfliktus ellenére ebben az évben és ad erőt a jövőre nézve is” – mondta el Zán Fábián Sándor.
Az eseményről a köztársasági elnök is beszámolt közösségi oldalán.
Facebook hozzászólás
Facebook
Twitter
YouTube
RSS