Pesti Srácok

Saját politikai eredettörténetét rombolta le a 2006-os tüntetőkről tett megjegyzésével Magyar Péter (Videó)

Azért lehet annyira kellemetlen Magyar Péternek, amit a közmédia székházánál mondott a 2006-os tüntetőkről, mert pontosan azt a politikai különutas imázst rombolta le vele, amely valamelyest megkülönböztette a régi baloldal által korábban nyíltan támogatott ellenzéki csúcsjelöltektől. „Mi békések leszünk. Mi nem fogjuk azt eljátszani, amit 2006-ban a Fidesz és a focihuligánok eljátszottak”– hangzott el Magyar Pétertől a Tisza Párt szombati, meglepően alacsony érdeklődés mellett zajló tüntetésén a közmédia épülete előtt, amelyre nem sokkal azután került sor, hogy nyilvánvalóvá vált, mind országos, mind pedig fővárosi szinten kénytelen lesz nyíltan összefogni a klasszikus baloldali pártokkal az ellenzék éppen aktuális spitzenkandidat-ja, ugyanis már az ellenzéki szavazók számára is egyre kínosabbak a Tisza elnökének sorozatos botrányai. Egy ilyen kiszólás pedig diplomáciai gesztusként is értékelhető a baloldal vezére, Gyurcsány Ferenc irányába.

Mint ismert, Magyar Péter politikai színre lépésének– mondhatni eredettörténetének– szerves része, hogy magát úgy definiálta ellenzékiként, hogy egyben elhatárolódjon a gyurcsányi óbaloldaltól. Ennek alátámasztására Magyar Péter lelkesen hangoztatta, hogy 2006-ban még a rendőrterror áldozatainak segített, Gulyás Gergellyel közösen.

Ezt követően még egy alapítványt is alapítottak az áldozatok támogatására, úgy tűnik azonban, hogy azóta már máshogy látja ezt is Magyar, aki a közmédiánál már gyakorlatilag a 2006-os tüntetőket tüntette fel provokátorokként.

PestiSracok facebook image

– hangzott el a szombati tüntetésen a fenti előzményeket követően, a magát nemzeti érzelműként, az óbaloldallal szembenállóként brandingelő (hogy a stábjában lévő multis arcok is értsék) Magyar Péter szájából. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy ez a harmadikutas ellenzéki párt is értékválasztásra kényszerült, és végül a régi baloldal mellett köteleződött el.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.

Jól ismert figura az alvilágban a választási irodánál parádézó egyik nehézfiú

Magyar ugar 2016 február 24.
A Nemzeti Választási Irodánál kedden balhézó és a szocialista Nyakó István népszavazási kezdeményezését megakadályozó nehézfiúk közül egyikük, Krakovszky Tibor kiváló kapcsolatokat ápolt a hírhedt Koszi-klán bűnbandával – értesült a PestiSrácok.hu. „Tibike” információink szerint korábban a diósdi kettős gyilkosságban is érintett banda egyik tagja mellett testőri feladatokat látott el, ráadásul - a közösségi portálon korábban még megtalálható - egyik fotóján együtt is pózolt a bűnszervezet tagjával.