Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó

Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény.

Azt mellékesen hadd jegyezzem meg a Kedves Olvasónak, hogy a dollármédiából értesülhetett olyan hírekről, miszerint a magyar kormányzat prominensei biztosították arról a vajdasági magyarokat, hogy politikailag és mindenféle gyakorlati nehézségekben, így a kampányban is segítséget fognak számukra nyújtani. Ez pedig, így a dollármédia, egyenesen tűrhetetlen. Na, akkor ezt csak tényleg röviden: aki felháborodik azon, hogy egy anyaország segíti határon túli testvéreit, azért, hogy azok megmaradhassanak és szerencsével járjanak, az semmit sem ért abból a fogalomból, hogy nemzet. Az nem ismer ilyesmit, csak országot, aminek persze látja határait, de felfogása csupán eddig terjed. A nemzetnek nincsenek határai, és aki ezt nem érti, annak nagyon szívesen segítünk pakolni, hogy tevőlegesen is megismerkedhessen a valódi határokkal.

Számos esetben leírtam már, mit gondolok Vucsicsról vagy a szerb politikai elitről, itt, ezeken a hasábokon is, olyan sokat nem ismételném magamat. Nem hiszem, hogy olyan túlságosan sokat változott volna az a Vucsics, aki annak idején egy népirtással kísért háború közepette véresszájú, etnicista módon nyilvánult meg és igazoltan háborús bűnösök mellett tanulta a politikát, de tetszik vagy sem, számunkra a főbb kérdésekben ez indifferens. Nem azért, mert a köznapi felfogással szemben hiába a szerbek voltak az agresszorok, irtott ott mindenki mindenkit, ez senkit nem ment fel és semmit sem igazol. Egyszerűen az az ok, hogy nekünk azt kell nézni, mi a jó az anyaországban élőknek, illetve a kérdés eggyel bonyolultabbá válik szomszédos országokkal való kapcsolatokban – hiszen mi csak saját magunkkal vagyunk határosak –, amikor ugyanilyen súllyal esik latba, hogy mi a jó szórványban élő testvéreinknek.

És Vucsics, valamint az általa igazgatott politikai elit teszi ezt azért, mert tényleg jelentősen változott, vagy egyszerű számításból odafigyel a szerbiai magyarokra. Soha, de soha nem volt még arra példa, mióta Jugoszlávia vagy Szerbia létezik, hogy ilyen jók lettek volna a két ország közötti kapcsolatok, és szintén soha nem fordult elő, hogy Magyarország immár – a lengyel választások után nem is kell hozzátenni, hogy csak EU-n kívüli – legerősebb, legfontosabb szövetségese Szerbia. Tehát akkor még egyszer: nem érdekel, hogy Szabadka szerb polgármestere azért ítéli el nyilvánosan a magyar nyelvű táblák megrongálását, mert ezt diktálja a lelkiismerete vagy más miatt. Nekünk az eredmény számít. Az, hogy annyi év után, amikor hetente hallhattunk magyarverésekről a Délvidéken, ez egyszerűen megszűnt. Nem azt mondom, hogy soha nem fordul elő, ennél sajnos bonyolultabb az élet. De a politikai elit és a kormányzat hozzáállása előbb-utóbb lecsapódik a mindennapokban is. És ha nincs intézményesített, magyarok elleni uszítás, akkor az a társadalomban sem fog megjelenni állandó vágyként.

Nézzék, fogalmam sincs, csaltak-e Vucsicsék a választáson. Ha csaltak volna, már csak ilyen paraszti logikával nézve, miért úgy intézték volna, hogy pont Belgrádban ne legyen többségük és patthelyzet álljon elő? Eléggé gyurcsányi logikának tűnik az nekem, hogy úgy akarok győzni, hogy közben igazából veszítek, mert az még frankóbb. Amennyi hazugságot hallok a magyar választások kapcsán, ugyanazoknak, ugyanúgy a szájából, arra hajlok, hogy a fenét történtek csalások, de a lényeg: leszarom. Az érdekel, mi a jó nekünk és mi a jó az ottani magyaroknak. Márpedig nekik és nekünk nem elméleti jót kell keresni valami ideális álomvilágban, hanem a meglévő lehetőségek között a legjobbat. Az pedig nem a szedett-vedett, sorosista, balos ellenzék, hanem Vucsicsék. Ennyi.

Visszatérve az elején tett felvetésemre: igen, látványosan egy újabb Majdant akartak elérni, de mostanra azért úgy tűnik, hogy hasonlóan látványosan nem sikerült. Volt itt éhségsztrájk a politikai vezetőktől, uniós zászlókkal felvonulás, még némi erőszak alkalmazása is, ami különösen, hát hogy is mondjam, egyedi a Szerbia az erőszak ellen elnevezésű, balos pártokat összefogó ernyőszervezettől.

És a kérdés ugye az, hogy miért nem sikerül minél több országban elérni egy helyi Majdant, ha egyszer a nemzetközi lóvé és akarat is adott hozzá. Magam ezt korábban úgy magyaráztam, hogy – szemben Ukrajnával – Magyarországon azért elképzelhetetlen ilyesmi, mert ehhez túlságosan nyugati, túlzottan polgárosult a társadalom. Egyszerűen nem lehet nekünk elmagyarázni, több százezer embert megtévesztve, hogy valami máshogy van, mint ahogy mi látjuk. Nem megy, mert ez Európa, Ukrajna meg, tetszik vagy sem, nem Európa, csak egy oligarchák által uralt, de alapvetően szovjet normájú ország. Ezért ott sokkal könnyebb ilyesmit elérni, mert nincs társadalmi kohézió, csak hadurak vetélkedése.

Tippre persze Szerbia sem azzal a társadalmi fejlettséggel rendelkezik, mint Magyarország, aminek számos oka van a török megszállás hosszától kezdve, de lám, ott sem sikerült. Hajlok rá, hogy azért, mert a választási eredmények tükrözik a többség érzelmeit. Azaz elégedettek. Meg kéne végre érteni: az sem számít, ha százezren kimennek. Százalékban az mennyi? Szavazni kell elmenni, ha valami változást akarnak. De a szerbek szerencsére nem akartak.

Fotó: MTI/AP/Darko Vojinovic