majdan
Kit érdekel, csaltak-e Vucsicsék, nekünk a status quo jó
Érdekes kísérlet zajlott az elmúlt hetekben, nem is messze határainktól, nem tudom, mennyire kísérték figyelemmel: megpróbálkoztak egy újabb Majdannal. Szerbiában a közelmúltban tartottak országos, autonómiai és önkormányzati választásokat, ezeken pedig nem valami nagy meglepetésre, de a Vucsics-féle Szerb Haladó Párt győzött. Országosan abszolút többséget szereztek, de így is folytatják a koalíciós kormányzást az egykor Milosevics nevével fémjelzett, egyre inkább jelentéktelenné váló Szocialista Párttal, illetve a Vajdasági Magyar Szövetséggel. A magyar párt az előző választáson is kiemelkedően jól szerepelt, az akkori szavazatszámlálás korai szakaszában még arra is mutatkozott esély, hogy Szabadka polgármesterét ők adják, de most sincs miért szégyenkezniük, sőt: a Vajdaságban harmadikok lettek a Haladó Párt, illetve a balos ellenzék után, országosan pedig eggyel több képviselőt küldhetnek Belgrádba, mint eddig. Ez pedig különösen jó eredmény egy olyan időszakban, amikor, mint sajnos mindenhol máshol is, a magyarság száma csökken. Eddig az MTI-közlemény. Ajánljuk még
Szivárványos madáremberek, és “büszke” céltalan nullák akarják megmondani, hogyan éljünk, vagy inkább dögöljünk-e meg egy háborúban
Valójában az a lényeg, hogy megmutatták magukat teljes valóságukban, a természetes közegükben azok, akik meg akarják mondani a gyerekes, családos, dolgozó, adófizető, a nemzetért aggódó többségnek, hogy hogyan kellene élnie, miben kellene hinnie és mit kellene tolerálnia. És akkor utolsó beszédében kazánb@szóknak nevezte párttársait Annalena Baerbock
Nem ez volt az első nyelvbotlása a leköszönő német külügyminiszternek. Belső lázadás Ukrajnában, begőzölt Zelenszkij
Az ukrán kormány folyamatosan botrányokba keveredik, lassan minden miniszterről kiderül, hogy sáros. Patyomkin Petike