Ismeretes, A Magyar Igazság és Élet Pártja Ifjúsági Tagozatának egykori elnökeként szervezett emléktalálkozót Novák Előd. Az eseményre a párt hat egykori országgyűlési képviselője és számos prominens értelmiségi is ellátogatott. Novák Előd, mint volt jobbikos politikus kifejezetten pikánsnak tartotta, hogy a tizenegyedik kerületben található, Bartók Béla út 96. szám alatti, egykori MIÉP-irodában, Csurka István sajtótájékoztatóinak és az országos elnökség üléseinek helyszínén egy asztalhoz ülhetett a rendszerváltás utáni nemzeti radikalizmus eddigi három pártja, a MIÉP, a Jobbik, illetve a Mi Hazánk alapító elnöke: Horváth Lajos, Kovács Dávid és Toroczkai László, akik mindhárman a Magyar Igazság és Élet Pártja politikusai is voltak. Azonban az állítása szerint a Jobbik azon tagjait, akik “még mindig asszisztálnak a Jobbik ámokfutásához” és számára politikai hullák , nem hívta meg a találkozóra.
Novák Előd megnyitója után az első felszólaló Fenyvessy Zoltán, a MIÉP alapító-elnöke volt, aki elmondta, hogy 18 évig volt a Bartók Béla út 96. szám alatti irodának a gazdája, valamint, hogy 7 fővel alakult meg annak idején a MIÉP szervezete, mely a csúcsán 155 fős tagságot számlált.
Nagyon szívemhez nőtt az iroda és a MIÉP is, ugyanis ennek az irodának az ablaka előtt vonult el Vitéz nagybányai Horthy Miklós is, tehát a nemzeti radikalizmus nem véletlenül jött éppen itt létre.
– fogalmazott. Fenyvessy hangsúlyozta, reménykedik benne, hogy amit a MIÉP tagjai elindítottak régen, azt az eszmét tovább viszik a mai fiatalok is. Véleménye szerint az említett folyamat, bár a Jobbiknál kisiklott, azonban most egy olyan csapatot lát, ami Csurka István gondolatait méltón át tudja adni.
Csurka István és köre 1993-ban alapította meg a MIÉP-et, miután kizárták őket a kormányzó Magyar Demokrata Fórumból (MDF). Csurka már ezt megelőzően is ostorozta Antall József kormányát, például azzal, hogy folytatták a kommunista-szocialista rendszerből érkező adósságok kifizetését, s hogy rendkívül rosszul sikerült a rendszerváltás utáni kárpótlási rendszer alkalmazása. Csurka szerint az MDF túl puha volt, ráadásul kokettált a Szabad Demokraták Szövetségével (SZDSZ). Pártelnöki ambícióit sosem rejtette véka alá Csurka, de alulmaradt az akkori kormányfő-pártelnök Antall-lal szemben. Állítólag nem tiszta versenyben.
Horváth Lajos, a MIÉP alapító tagja röviden szólalt fel az eseményen, úgy fogalmazott: „Meg kell harcolni azért, amiért meg kell harcolni. Szeretni kell embertársainkat, de el is kell mondani nekik, ha problémákat észlelünk. Legyetek hűek Istenhez, legyetek erősek és bátrak, boldog új esztendőt”.
Kovács Dávid, a Jobbik alapítója elmondta: nem készült beszéddel, mert Novák Előd eredetileg egy osztálytalálkozóra hívta. A volt politikus elmondta, van kontinuitás a MIÉP, a Jobbik és a Mi Hazánk között. Persze hangsúlyozta, hogy bár ő volt a Jobbik egyik alapítója, de a MIÉP miatt jött el, amelynek szintén tagja volt.
A kontinuitás legitim, nem csak személyekben kifejezhető, látom a mai napig visszaköszönni a MIÉP régi programjait. A MIÉP összetett volt, több szubkultúrát felölelt, jelen voltak például a radikális jobboldal képviselői is. De ami én vagyok, az Csurka Istvánhoz és az ő szellemi köréhez tartozik.
– fogalmazott. Hozzátette, Csurka István abba a láncolatba tartozott, amihez Szabó Dezső és Németh László. Azonban ő a népi mozgalom jobboldali irányát képviselte, egy igazi eszmetörténész volt – fűzte hozzá.
Toroczkai: Csurka István hatására változtattam meg a nevemet
A Mi Hazánk elnöke Toroczkai László szerint sokkal durvább cenzúrát hozott a mai világ, mint amiben annak idején éltek, mert annak idején például a Magyar Fórummal és akár ilyen kézről kézre terjesztett anyagokkal “tudták az igazságot vinni”.
Én magam is a Magyar Fórum munkatársa voltam éveken keresztül, és hát az a helyzet, hogy ma már nagyon nehéz rávenni az embereket, a fiatalokat pedig a legnehezebb rávenni, hogy egyáltalán elolvassanak mondjuk papíralapú szövegeket.
– fogalmazott. Elmondta, hogy ő 1996-ban csatlakozott a Magyar Igazság és Élet Pártjához, s egy év után már Csurka előtt szólalhatott fel. Ehhez kapcsolódóan elmesélte, hogy ekkor már egyetemista volt, médiát tanult, s olyan tanárai voltak, mint Havas Henrik vagy Farkasházy Tivadar. Állítása szerint az egyetemen azt kérték tőle, hogy “hagyja ezt a nagymagyarkodást és a MIÉP-et”, amire ő nem volt hajlandó.
Toroczkai személyes történetként elmesélte, hogy az ő eredeti neve Tóth László volt, amelyet Csurka István hatására változtatott meg. Ugyanis a Tóth vezetéknév rendkívül gyakori és elmondása szerint újságíróként illik valami olyan nevet választani, aminek nagy hagyománya van a művészi világban. Mivel tinédzser korában már használta bizonyos verseihez a Toroczkai nevet, ezért később a Magyar Fórumban már Toroczkai Tóth László név alatt jelentek meg írásai. Majd a 98-as választások után kérvényezte, hogy hivatalosan is Toroczkai László lehessen a neve.
A politikus felelevenítette, hogy milyen régóta ismerik egymást Novák Előddel, aki korábban elmondta, hogy nem szeretne még egy új “nemzeti radikális pártnak” a parlamentbe juttatásában részt venni.
Szerintem már nem tudunk. Tehát ez az utolsó kettőnk számára.
Szerinte kevés annál jobb dolog van a világon, mint amikor az ember úgy öregszik meg, hogy mindig jó helyen volt, mindig jó úton járt, és mi mindig “az igazságot képviselte”. Bognár László a MIÉP volt országos alelnöke a találkozón arról beszélt, hogy le kell vonni a MIÉP hibáiból a tanulságot, amely nagyon “jól startolt, de rosszul finiselt mindig”.
Volt olyan, hogy hirtelen lemondtunk 74 képviselőről a Fidesz javára. Nem szabad hasonló hibát elkövetni, végig kell harcolni a csatákat.
– fogalmazott. Elmondása szerint Csurka István 1993-ban indult elnökként az MDF színeiben, méghozzá azért, hogy ne legyen pártelnök és miniszterelnök egyazon ember (Antall József személyében). Csurka veszített, Bognár László állítása szerint nem egészen tiszta körülmények között. Végül megismételte tanácsát a Mi Hazánk jelenlévő politikusainak: aki startol, az finiseljen is. Dörner György Kossuth-díjas művész, az Újszínház igazgatója csak röviden szólalt fel az eseményen:
Amit önök tartalomban itt hallhattak, azt a képviselő urak elmondták. Úgyhogy nekem csak annyi maradt hátra, hogy megköszönjem a meghívást és nagy tisztelettel köszöntsem kedves mindnyájukat.
Fotó: PS/Hatlaczki Balázs
Facebook
Twitter
YouTube
RSS