Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól?

Vezérdemokrácia, spin diktatúra, választási autokrácia, autoriter hibrid rezsim, vagy egyszerűen mucsa. Ezekkel a meghatározásokkal találkozhatunk Magyarország kapcsán az önkéntes, senki által ki nem kényszerített emigrációban élő igazmagyar szakértők írásaiban, valamint a hazánkban ideiglenesen állomásozó egyéb szervek parlamenti felszólalásaiban. Ezzel csuklóztatta hazánkat a Magyarországot térdeltetni vágyó Mark Rutte – aki azóta alaposan betérdelt, és odahaza is hirtelen egy „ilyen” rendszerben találta magát –, és erről siránkozott Donald Tusk még az Európai Tanács volt elnökeként, a jogállamiság 2014 és 2019 közti ügyeletes brüsszeli bajnokaként. Tudják, ő az, aki most miniszterelnökként megfenyegette a köztársasági elnököt, hogy ha él az alkotmányos jogaival, akkor bajba sodorja magát.

Talán csak az európai néplélek sajátja – igazolja ezt több száz év végtelen számú véres háborúja –, talán az emberi természet velejárója, hogy ha túl jól mennek a dolgok, egyszer csak elkezdünk hülyeségeken filozofálni, önsorsrontó ideológiákat farigcsálni, amelynek a vége az lesz, hogy már nem is mennek olyan jól a dolgok. Egyesek még ad absurdum a baloldal politikájában is meglátják a szépet.

Ezeknek az időknek a sajátossága, hogy az empirikus érvek már nem elegendőek a társadalom meggyőzésére. Nem racionális döntést akarnak, hiszen azt már meghozták akkor, amikor leszavaztak a jó idők megteremtésére. Most már valami változás kell, akkor is, ha ez a változás rossz. Mint amikor a transzaktivisták a Közel-Keletre utaznak, hogy ott propagálják tanaikat. Végül ők sem érzik jól magukat.

Így jártak a lengyelek is. Lengyelország a kontinens sikertörténete volt. Az elmúlt 30 évben folyamatos volt a GDP növekedése, minden évben bővült a gazdaság. A PiS hatalomra kerülését követően olyan gazdasági és katonai potenciál épült ki az országban, amely középtávon már a Németországgal való rivalizálást tűzhette ki. A NATO-direktíva másfél-kétszeresét a honvédelembe forgató Lengyelország az ukrajnai háború ellenére – illetve éppen a vélt, vagy valós orosz fenyegetés miatt – mára az unió legerősebb haderejévé vált. Legalábbis az olyan nevek által „fejlesztett” Bundeswehrhez képest, mint Ursula von der Leyen, Christine Lambrecht, vagy Boris Pistorius, akinek a kinevezéséhez a német politika is csak annyit fűzött, hogy „a hadügyminiszteri tisztség betöltésében már megint nincs szerepe a szakértelemnek”.

Valahogy ez a helyzet a demokrácia feletti őrködés esetében is. Tusk megválasztása kapcsán a fenti idézetet helyesbítve úgy fogalmazhatunk, hogy

a demokrácia felett őrködő miniszterelnöki tisztség betöltésében már megint nincs szerepe a demokratikus elveknek.

Hogy ennek az az oka, amiről többek között a PestiSrácok.hu is cikkezett, miszerint a Tusk család finoman szólva elkötelezettebb volt a világháború időszakában Németország felé, mint Lengyelország felé, nem tudom. Tény azonban, hogy Donald éppen olyan demokratikus elvekben hisz, mint a Wermachtban szolgáló nagyapja, Józef Tusk.

Amit jelenleg látunk Lengyelországban, kezdve a köztévé fizikai kiüríttetésétől a Soros-emberekkel való feltöltéséig, nettó náci módszer – ezt talán érdemes leszögezni, ha már éppen Tusk volt az, aki 2020-ban a magyar kormányfőt nácizta. Mára azonban odáig jutott a politika tisztogatás, hogy az alkotmányos jogok sem számítanak. Tegnap este robbant a hír, miszerint letartóztatták a lengyel elnöki palotában Mariusz Kamiński volt belügyminisztert és Maciej Wąsik volt belügyminiszter-helyettest, az ellenzéki Jog és Igazságosság (PiS) párt szabadságvesztésre ítélt, de elnöki kegyelemben is részesített képviselőit – erősítette meg a varsói rendőr-főkapitányság.

Csak hogy értelmezzük: a rendőrség behatolt az elnöki palotába, amikor Andrzej Duda elnök már távozott onnan, hogy letartóztasson két vendégségben tartózkodó, egyébként elnöki kegyelemben részesült embert. Még annyi sem volt a karhatalomban, hogy az elnök jelenlétében lépje meg a nyilvánvalóan jogállamiságot tipró lépést. Lábjegyzet, de talán érdekes: a két úriembert eredetileg a korrupcióellenes tevékenységük során történt állítólagos túlkapások miatt ítélték el. Érdekes egy hely ez a Lengyelország.

Miután a két politikust elhurcolták, Tusk azért így is megfenyegette Dudát. A kormányfő kedd délutáni sajtóértekezletén nyugtalanítónak nevezte, hogy az államfő „részt vesz az állami berendezkedést érintő káoszban és konfliktusban”. A büntető törvénykönyvet idézve Tusk aláhúzta: büntetőjogi felelősség terheli azt, aki egy bűntett elkövetőjét bújtatja. Hozzátette: az idézettel tudatosítani akarja Dudával, „mibe bonyolódott bele”. Jogállamot akartatok, hát nem szórakoztok jól? Így merjen bárki, legyen az polgár, vagy elnök, élni az alkotmányos jogaival.

A kegyelemdöfést végül Marcin Kierwiński új belügyminiszter az X közösségi felületen írt bejegyzésével vitte be, mikor úgy kommentálta az esetet: „a törvény előtt mindenki egyenlő”. Ja, de úgy tűnik, hogy vannak akik egyenlőbbek, és bármit megtehetnek. Azt senki sem mondta, hogy a liberális demokrácia arról szól, hogy bárki bármit megtehet. Hogy annyira szabad lett Lengyelország, hogy már a törvényektől és a jogszabályoktól is független. Várjuk a brüsszeli jogállamisági eljárást Donald Tuskék ellen, na meg a helyi igazlengyel szakértők okfejtéseit a spin diktatúrákról. Bár igaz, a „spin-t” itt már el is hagyhatjuk.

Fotó: MTI/AP/Czarek Sokolowski