Pesti Srácok

Az a Tusk nácizza Orbánt, akinek a nagyapja valóban náci kollaboráns volt

Az a Tusk nácizza Orbánt, akinek a nagyapja valóban náci kollaboráns volt

A III. Birodalom hadserege, a Wehrmacht tagja, emellett náci kollaboráns volt Donald Tusk nagyapja, az Európai Néppárt elnöke ilyen családi háttérrel nácizta le a napokban a magyar miniszterelnököt, holott pontosan tudnia kellett: Orbán Viktor családjában nincs senki, aki akár a náci, akár a kommunista diktatúrák erőszakszervezeteinek tagja, vagy támogatója lett volna. Tuskéknál a jellem a jelek szerint öröklődik, mert ahogy Józef Tusk is mélyen hallgatott a háború után a tetteiről, ezt az utat választotta unokája is, aki ragaszkodik ahhoz, hogy nem ismeri felmenői történetét. A történelem azonban nem minden esetben a felejtés művészete: úgyhogy Donald, kicsit szerényebben a nácizással!

A történelem során sokszor láthattuk, hogy a politikusok hatalmuk kiterjesztésére törvényeket használnak. Ez Németországban ismerős lehet. Biztos vagyok abban, hogy Carl Schmitt nagyon büszke lenne Orbán Viktorra – ezzel az Orbán Viktornak címzett kijelentésével sértett meg a magyar miniszterelnökön kívül sokakat az Európai Néppárt elnöke. Tette ezt Donald Tusk úgy, hogy tudnia kell: Orbán családjában nincs senki, aki akár a náci, akár a kommunista diktatúrák erőszakszervezeteinek tagja, vagy támogatója lett volna. Tette mindezt Donald Tusk úgy, hogy maga is pontosan tudja: nagyapja, Józef Tusk a nácik kollaboránsa volt a második világháború idején, amely kétszeres bűn, hiszen amellett, hogy a világégés kirobbantóinak szolgálatába állt a hazáját, Lengyelországot is elárulta. Azt a Lengyelországot, amellyel Magyarország hosszú ideje a lehető legszorosabb barátságban van. 1944-ben belépni a III. Birodalom rettegett hadseregébe, a Wehrmachtba nem a kisember tévedése, hanem a tudatos helyezkedés, a jól felfogott kollaboráció mintapéldája. És nem, erre nem ad semmilyen magyarázatot az, hogy a nagypapa a háború után mélyen hallgatott lépéséről, tetteiről.

Bár könnyű megoldásnak tűnik bárkit megítélni a felmenői tettei alapján, a jellemnek azonban mégis lehetnek olyan részei, amelyek genetikusak, így öröklődhetnek generációkon át. Így lehet az a Tusk család esetében is, mert ahogy Józef Tusk, úgy unokája is a hallgatást választotta, amikor a 2005-ös lengyel elnökválasztási kampányban kérdezték nagyapjáról. Donald Tusk csak pislogott és azt ismételgette, hogy nem ismeri családja történetének azon részét, amely nagyapja náci érintettségét illeti. A volt lengyel miniszterelnök harminc esztendős volt, amikor Józef Tusk elhunyt, ennyi idő azért elegendő ahhoz, hogy bárki kibogozhassa a családi szálakat.

A Mandineren pénteken megjelent írásában Petri Lukács Ádám megjegyezte: Tusk mondata azért végtelenül fájdalmas, mert megalázza, semmisé teszi mindazoknak a halálát, szenvedését, akik a SOÁ áldozatai voltak. A hitleri jogrend kialakításához is hozzájáruló tudóssal egy mondatban említeni valakit, az nem túl kódolt nácizás.

PestiSracok facebook image

– írta Petri Lukács Ádám. Donald Tusk szavaira a Twitteren reagált Schmidt Mária is, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, megjegyezte:

Donald, kicsit szerényebben a nácizással! A vezetőülésen állítólag az Európai Néppárt elnökének nagyapja, Józef Tusk látható az SS biztonsági szolgálata, az SD tisztjeinek társaságában. Arról, hogy valóban Tusk látható-e a képen, vita folyik Lengyelországban, de ez mit sem változtat a tényen: az öreg Tusk kollaboráns volt. A kép eredetije egyébként fellelhető hiteles német archívumban, a rajta lévők azonosítása nélkül.

Frissítés: A balliberális média rögtön Donald Tusk segítségére sietett, az Index például a Gyurcsány-éra titkosszolgálatának házi tanácsadó cégét, a manapság nemzetközi megbízásokat teljesítő Political Capitalt idézi. Az állítások egy része arról szól, hogy Józef Tusk német származásúként kényszerűen kollaborált a nácikkal, akit csak besoroztak a Wehrmachtba. A vezető képen a lengyel médiaforrások szerint is a Tusk-nagyapa látható, míg az alsó fotó is hiteles, megszállt lengyel területen készült kép (ITT megtalálható), de azt sokan vitatják, hogy elől az akkoriban a gdanski vasútállomáson távíróként dolgozó Józef Tusk ülne az SS-ek társaságában.

Forrás: lengyel sajtógyűjtés/PS. Vezető kép: Facebook

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Elmebeteg volt Péter Gábor vagy szociopata bűnöző? Az Eisenberger család nyomában

A Hálózat 2018 december 10.
Amikor Péter Gábor egyik főcsatlósát, Bálint István idegorvost letartóztatták, a lakásán megtalálták "Eisenberger Benő" kórtörténetét. Az ÁVH megsemmisítette az iratot, ami azért furcsa, mert „Eisenberger Benő” Péter Gábort takarta, aki csak később vette fel mozgalmi, magyarosan csengő nevét. Péter Gábor bátyja, Sámuel a visszaemlékezések és iratok szerint bolond volt, az ÁVH vezére egy ismert pszichoanalitikussal raboltatta haza. Péter nővére, Katalin pedig végül Lipótra került, s annak férjét, a szerencsétlen asztalosmestert, aki az egész Péter családot támogatta korábban, kihallgatás közben verték agyon. Őrült volt-e Péter Gábor? Bemutatjuk az Eisenberger családot.