náci kollaboránsok
Náci kollaboránsról készülnek elnevezni egy sportarénát a nyugat-ukrajnai Lembergben
Megszavazta kedden a nyugat-ukrajnai Lemberg megyei tanács azt a határozatot, amelyben a kormányhoz, valamint a sport- és ifjúsági minisztériumhoz fordulnak azzal a kéréssel, hogy Sztepan Banderáról, az Ukrán Felkelő Hadsereg (UPA) alapítójáról nevezhessék el városuk sportarénáját. A döntés azért váltott ki meglehetősen negatív visszhangokat, mert Sztepan Bandera és az általa vezetett fegyveres felkelők a második világháborúban nem csupán a náci csapatok oldalán harcoltak, de több népirtásban is részt vettek.Az a Tusk nácizza Orbánt, akinek a nagyapja valóban náci kollaboráns volt
A III. Birodalom hadserege, a Wehrmacht tagja, emellett náci kollaboráns volt Donald Tusk nagyapja, az Európai Néppárt elnöke ilyen családi háttérrel nácizta le a napokban a magyar miniszterelnököt, holott pontosan tudnia kellett: Orbán Viktor családjában nincs senki, aki akár a náci, akár a kommunista diktatúrák erőszakszervezeteinek tagja, vagy támogatója lett volna. Tuskéknál a jellem a jelek szerint öröklődik, mert ahogy Józef Tusk is mélyen hallgatott a háború után a tetteiről, ezt az utat választotta unokája is, aki ragaszkodik ahhoz, hogy nem ismeri felmenői történetét. A történelem azonban nem minden esetben a felejtés művészete: úgyhogy Donald, kicsit szerényebben a nácizással!Ajánljuk még