Németországban továbbra is bérszakadék áll fent a nemek között; a nők átlagosan 18 százalékkal keresnek kevesebbet a férfiaknál – közölte csütörtökön a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis. Kiderült az is, hogy egyre kevesebbszer neveznek ki női vezetőt a vállalatok élére. Azért persze kíváncsiak lennénk a módszertanra is, hiszen a haladás érdeke egyszerre kívánja meg a drámát, hogy elnyomják a nőket és persze más irányból meg azt, hogy a haladó Németország már megoldotta ezt a problémát.
A közzétett adatok alapján nem mutatható ki lényeges változás 2020 óta a nemek közötti bérszakadék mélységében, de az érték mérséklődött a rendszeres adatfelvétel 2006-os kezdetén mért 23 százalékhoz képest.
A nemek közti kiigazított bérkülönbség 2006-ban 6 százalék volt
– közölte az iroda.
A nők keresete az első gyermek vállalásának átlagos életkora után, 30 éves kor felett stagnálni kezd, míg a férfiak továbbra is többet keresnek – írják.
A hivatal ezt azzal magyarázza, hogy a nők gyakrabban szakítják meg karrierjüket családi okokból és dolgoznak részmunkaidőben. A nők számára az előrelépés és a fizetésemelés is egyre ritkább az említett kor fölött – tették hozzá.
A nők óránként átlagosan 20,84 eurót keresnek, ehhez képest a férfiak átlagos órabére 25,30 euró. Ez a 7 százalékos különbség az egykori kommunista Keleten alacsonyabb, míg Nyugat-Németországban a 19 százalékot is eléri.
Egy szerdán közzétett tanulmányban rámutattak, hogy egyre kevesebb nőt neveznek ki vezető német vállalatok élére.
Fotó, forrás: MTI
Facebook
Twitter
YouTube
RSS