A spanyol és magyar jobboldalnak együtt kell működnie, ugyanis tisztában vannak vele, hogy a szélsőséges globalistákkal szembeni küzdelem a józan ész forradalma olyanokkal szemben, akik eltörölnének mindent, ami kulturális alapjaink részét képezi: Istent, hazát, családot – fogalmazott Szánthó Miklós az Alapjogokért Központ A helyes út: Spanyolország, Magyarország és Európa jövője című rendezvényén. A főigazgató hangsúlyozta, hogy „mi nem elhagyni akarjuk Brüsszelt, hanem visszahódítani azt”. Az eseményen felszólalt Juan García-Gallardo, Kasztília és León tartományi alelnöke, aki hangsúlyozta, a magyar példából sokat tanulhat a spanyol jobboldal is.
Szánthó Miklós úgy fogalmazott: világos, hogy hit nélkül nincs európai önvédelem az illegális migrációval szemben; hit nélkül, a genderpropagandába és háborúba belebonyolódott Európa felemészti önmagát.
Nagyobb jelentősége a 2024-es EP-választásnak, mint amit mi el tudnánk képzelni. Kötelességünk összefogni a júniusi választásokra, mert együtt erő vagyunk, de csak együtt vagyunk erő
– fogalmazott az Alapjogokért Központ főigazgatója. Szánthó Miklós elmondta, hogy a rövid távú célok mellett a hosszútávú megfontolások is összekötik a spanyol és a magyar jobboldalt, mint például a szuverenitás védelme.
A baloldal aláássa a szuverenitást, szembemegy a választói akarattal és a demokráciával. Magyarországon Soros Györggyel és a Nyílt Társadalom intézeteivel állnak össze, hogy megdöntsék a demokráciát
– tette hozzá. Majd úgy folytatta: ha a jobboldali pártok összefognak, akkor megállíthatatlanok tudnak lenni, ezért a XXI. századi rekonkviszta (visszahódítás – a szerk.) során számítunk a spanyolokra is, mert “együtt erő, vagyunk szerteszét gyengeség”.
García-Gallardo: mi is meg akarjuk védeni a gyermekeinket
Juan García-Gallardo, Kasztília és León tartományi alelnöke a rendezvényen elmondta: Orbán Viktorral már találkozott nemzetközi CPAC-konferencián, és egyetértett vele abban, hogy “meg kell védenünk szuverenitásunkat egy globalista ideológiával szemben”.
A jövőnk nem Brüsszelhez vagy a migrációhoz tartozik, azonban egy kis csoportnyi brüsszeli bürokrata azt hiszi, hogy ők építik fel Európát, pedig ezt a nemzetállamok teszik meg, ezért nagyobb hatalmat kell adni a szuverén országoknak
– fogalmazott a politikus. Az alelnök kiemelte, hogy nincsenek egyszerű megoldások a különböző problémákra, ezért a konzervatívoknak együtt kell működniük egymással, és nemzeti perspektívából kell meghozni a saját döntéseiket. Juan García-Gallardo szerint a konzervatív találkozók erősítik ezt az elhatározást.
A genderideológia ellen akarunk fellépni és megvédeni a gyermekeinket, ezeket próbáljuk ellesni a magyaroktól. Spanyolországban ez nem egy könnyű feladat, de a Vox több millió spanyolt képvisel, ezért erősnek kell lennünk, mert a jövőnk forog kockán
– tette hozzá a politikus. Hangsúlyozta, hogy a globalista elit a “kulturális gyökereinket” támadja, és azt promótálja, hogy több tízezer illegális migráns törjön be az országunkba.
Azért jöttem, hogy tanuljak Önöktől, és reméljük, hogy felkészülten állunk majd a júniusi EP-választások elé, és sikerül megduplázni a mandátumainkat
– zárta beszédét a spanyol politikus. A pódiumbeszélgetésen Juan García-Gallardo elmondta, hogy a spanyol és a magyar emberek nagyon hasonlóak, hasonló kihívásokkal néznek szembe. Mint fogalmazott, azt becsüli a magyarokban, hogy milyen ellenállóak a nemzetközi nyomás ellen, amely a gyermekvédelmi törvény ellen irányul, valamint hogy ellenállnak az Európai Bizottság zsarolásának.
Ha egyvalamit kéne kihangsúlyoznom, akkor az a magyar családpolitika, hiszen nálunk is problémát jelent a születési ráta, és a magyar kormány egy nagyon hatásos családtámogatási politikát kezdett meg. Ha a családok nehéz gazdasági helyzetben vannak, akkor a magyar kormány támogatja őket. A kasztíliai embereknél is ezt látjuk, hogy kevés gyermek születik, ezért fontos számunkra, hogy ezen változtassunk. Bízunk abban, hogy meg tudjuk fordítani a csökkenő folyamatot
– fogalmazott a politikus.
Fotó: MTI/Lakatos Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS