A jelek szerint a magyar rendőrség tisztában van azzal, hogy akár meg is ismétlődhet a tavaly februári embervadászat a fővárosban. A budapesti rendőrfőkapitány a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 30. §-a alapján 2024. február 8-án 0 órától 2024. február 12-én 8 óráig fokozott ellenőrzést rendelt el Budapest teljes területére, amelynek célja a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása. Megismételjük: a jogsértő cselekmények megelőzése, felderítése, megszakítása, valamint a közrend és közbiztonság fenntartása a négy napos razzia célja, és nem a közlekedők csesztetése, ahogy azt néhány portál már világgá harsogta.
A jövő heti, négy napos razziáról szóló rendőrségi közlemény egyik, talán legfontosabb pontja a razzia időpontja: február 8-án 0 órától 12-én 8 óráig tart. Vizsgáljuk meg, mi kapcsolódik ehhez az időintervallumhoz? A becsület napja (németül Tag der Ehre): a német és magyar alakulatok 1945. február 11-én este Budáról indult kitörési kísérletére történő megemlékezés, egyben a magyarországi szélsőjobboldal egyik legnagyobb éves eseménye. Valamint az antifák brutális támadássorozata.
Ismét lecsaphatnak Budapesten a szélsőbaloldaliak?
A tavalyi, a szélsőbaloldali antifa rohamosztag, a német Hammerbande szervezte budapesti embervadászat éppen erre az időszakra esett. Február 8-a és 12-e között nyolc helyszínen kilenc embert vertek brutálisan félholtra a falkában, hátulról támadó antifák. Viperákkal, vascsövekkel, kalapácsokkal törték össze áldozataik csontjait, koponyáját. Három megtámadott életveszélyes sérüléseket szenvedett, a többiek csonttörésekkel megúszták. Az 5–8 fős csoportokban támadó antifák kegyetlenségét jellemzi, hogy előbb hátulról tarkón ütötték áldozataikat, majd sáskaként rontottak a földre kerülő célpontjaikra, és ahol érték, ütötték őket. A kiszámított, pontosan 30 másodpercig tartó ütlegelés célja a minél nagyobb sérülés okozása volt.
Nem véletlen, hogy a vádhatóság szerint három támadásban is részt vevő olasz nőre, Ilaria Salisra beismerés és a tárgyalásról való lemondás esetén 11 év fegyház kiszabását kérte az ügyész. Az olasz nő négyes fokozatú fogvatartásban részesül. A törvények szerint kötelező őt kéz- és lábbilincsben, vezetőláncon szállítani a börtönön kívül. Így vitték hétfőn a Fővárosi Törvényszékre is.
A vádban részletezett brutális támadássorozat elkövetése miatt Salist 3 rendbeli – 2 esetben társtettesként, 1 esetben bűnsegédként – bűnszervezetben elkövetett életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérletével vádolják.
A tárgyaláson jelen lévő apja azt nyilatkozta a baloldali magyar sajtónak, hogy büszke lánya tettére és mindenben támogatják az antifa küzdelmei során. A baloldali magyar és olasz sajtó, olasz politikai szereplők, valamint az antifák éles támadást intéztek Magyarország és a kormány ellen, mondván: embertelenül bánunk Salis asszonnyal.
A büntetés-végrehajtás szakemberei a külföldi politikai indíttatású támadás és az elhelyezési körülményekről megjelent hazugságok után bemutatták a sajtónak Salis zárkáját a Gyorskocsi utcai bv-intézetben. Az elfogultan vagdalkozó médiumok sem találtak rendkívülit a börtönkörülményekben.
“Itt rendkívül agresszív bűnözőkről van szó” – nyilatkozta a mesterségesen kavart botránnyal kapcsolatban Rétvári Bence a Hír TV híradójának. Azt mondta, nem lehet véletlen, hogy az elkövetők ügyvédei között ott van a magyar baloldali politikai elitbe tartozó Magyar György is. A belügyi politikai államtitkár hozzátette: a magyar kormány eddig sem, de ezután sem támogatja az utcai erőszakot.
Ismét jönnek a szélsőbaloldali német és olasz antifák?
Ennyi előzmény után térjünk rá a jövő héten várhatókra. Egyre több jel utal arra, hogy ismét érkezhetnek Magyarországra szélsőbaloldali antifák, hogy úgymond móresre tanítsák a jobboldali érzelmű embereket.
Amit lehet tudni a készülődésről, hogy a békésnek meghirdetett tüntetés lesz 10-én a Magyar Antifasiszták szervezésében, egyes hírek szerint már erre is rátelepedhetnek erőszakos antifák. Akik ugyancsak feltűnhetnek az Autonómia mozgalom Antifasiszta tüntetés a nácik dicsőítése ellen címmel meghirdetett megmozdulásán. Ugyanakkor a tavalyit lemásoló szervezett, megtervezett, előre begyakorolt embervadászatra is sor kerülhet. Így érthető a rendőrség lépése és a közbiztonság fenntartása érdekében lezajló négynapos razzia Budapest-szerte.
Fontos hangsúlyozni, nem az autósokra fognak vadászni a rendőrök, mint ahogy azt néhány portál kattintásra vágyva cikkcímben harsogja: KÖZBIZTONSÁGI akció készülődik. A célpontok pedig információnk szerint a szélsőséges, korábban is agresszivitást mutatók – legyen akár szélsőbaloldaliak, akár szélsőjobboldaliak. A BRFK egyébként két szélsőjobboldali megemlékezést már betiltott, a hagyományos Kitörés-teljesítménytúra megtartásának azonban nincs akadálya, ha az a magyar törvényeknek megfelel.
Kiemelt kép: Tavaly februárban a Gazdagréten volt az egyik legkegyetlenebb támadás. Az áldozatot nemcsak összeverték, csontjait törve, hanem golyóstollakkal össze is szurkálták. (Forrás: térfigyelő kamera felvételéből)
Facebook
Twitter
YouTube
RSS