Csak összevissza, elvtársak!

A minap a parlamentben Gyurcsány Ferenc exminiszterelnök poraiból újjászületett bohócként – hogy finoman fogalmazzunk, „személyeskedéstől se mentes” – vitába bocsátkozott Orbán Viktor jelenlegi kormányfővel. Az inkriminált hangvételű hozzászólásában a Sargentini-jelentést burleszkbe illő megállapításait olvasta a Fidesz-KDNP-kormány fejére. Ennek kapcsán érdemes visszaemlékezni arra, hogyan is kormányzott ő! És most nem az őszödi beszédére gondolok, hanem a 2008 októberi államcsődre. Pontosabban arra, hogy miként vezette neki az országot a falnak, mire szórta el a felvett 17,5 milliárd dollárt és arra, hogy Gyurcsány Ferenc még rendesen megbukni se tudott, azt is „elkúrta”.

2008. október 9-én, egy csütörtöki nap estéjén, miután hatalmasat zuhant a tőzsdeindex és a forint, összeült egy válságstáb. Ennek tagjai voltak az akkori miniszterelnök, Gyurcsány Ferenc, a gazdasági miniszter, a későbbi miniszterelnök Bajnai Gordon és a jegybank elnöke, Simor András. Ezen kiderült, hogy az ország akkori 17,4 milliárd eurós tartaléka egyszerűen nem elég a válság kezeléséhez. Eldöntötték, hogy a Nemzetközi Valutaalaphoz fordulnak segítségért, és későbbi sajtóinformációk szerint még aznap este felhívták Washingtont. Természetesen erről a nyilvánosság semmit se tudott, Király Júlia akkori jegybank-alelnök pedig tett is róla, hogy ez így is maradjon – kategorikusan megtiltották a közvélemény tájékoztatását. Washingtonba Király Júlia és Kovács Álmos, a Pénzügyminisztérium államtitkára utazott ki és folytatta le a tárgyalásokat.

Simor Andrásra egy ilyen tárgyalást szakmai ismeretek hiánya miatt nem lehetett rábízni, míg Gyurcsány utazása nagy feltűnést keltett volna. A küldöttség nem okozott csalódást: Király Júlia, Bokros Lajos közeli barátja tető alá hozta a megállapodást.

Október 13-án az IMF egy levélben jelezte, hogy kész segíteni. De a kormány még húzta az időt és reménykedett abban, hogy az IMF beavatkozása nélkül is úrrá tud lenni a válságon. Az MSZP-ben, az akkori nagyobbik kormányzópártban hatalmas ellenállás bontakozott ki a megszigorítások ellen. Ennek egyik élharcosa Veres János pénzügyminiszter volt, aki bár ismerte az IMF követeléseit, mégis megígérte október 20-án a szakszervezeteknek, hogy nem nyúlnak a tizenharmadik havi nyugdíjhoz és illetményhez.

Gyurcsány október 26-án tárgyalt Nicolas Sarkozyvel, Angela Merkellel és Gordon Brownnal, és kikönyörögte, hogy ne kelljen nulla százalékos költségvetési deficitet produkálnia, hanem legyen elég 3 százalék, amit később még 4 százalékra módosítottak. Gyurcsány jó KISZ-titkárként tartotta magát a Kádár-korból örökölt hagyományhoz: a „csak összevissza, elvtársak” jelszavához. Lényeg azonban az, hogy Magyarország brutális nagy összegű hitelt kapott, összesen mintegy 17,5 milliárd dollárt.

Hogy ez mire ment el? Az ország ebből a hatalmas összegből szinte semmit se látott. Békesi László, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere egy interjújában megválaszolta a kérdést: “A mostani feltételek nem érintik a nagy elosztási mechanizmusokat, az újraelosztási arány se lesz kevesebb. Nem érintik a közigazgatást, az önkormányzati rendszert, a szociális juttatások rászorultsági elv szerinti újrarendezését.” Békesi szerint ennek legvalószínűbb oka, hogy a támogatás első számú kedvezményezettje nem Magyarország, hanem a külföldi anyavállalatok és anyabankok, amelyeknek nálunk vannak érdekeltségei.

Egy szó, mint száz, a történet annyi, hogy kitömték a nyugatiak zsebét és megmentettük a bankjaikat.

De nem a magyar devizahiteleseket, ők akkor semmit se kaptak. Az akkori árfolyamzuhanás és a csődkockázati felárak egekbe emelkedése indította meg sok százezer magyar család tönkremenetelét. Akkoriban a társadalom egy része olyan sebeket kapott, amit talán a mai napig se hevert ki. Mindezek mellett gazdasági zuhanás kezdődött és egyik évről a másikra 9 százalékot bukott a GDP. A gazdaság teljesítménye 2015-re érte el ismét a 2008-as szintet, és a nemzetközi pénzügyi válság egész Kelet-Európában talán minket érintett a legsúlyosabban.

A többit aztán ismerjük. Maga Gyurcsány Ferenc is hamarosan megbukott, és a helyét a száz százalékig IMF-barát Bajnai Gordon vette át, és az MSZP felkészült a katasztrofális 2010-es választási vereségére. Utána Orbán Viktor következett, akinek sikerült kikecmeregni a válságból és a romeltakarítás után megindítani a gazdasági fellendülést. Talán kijelenthetjük azt, hogy 2013-ra Magyarország túljutott a válságon. De sajnos a 2002 és 2012 közti tíz évet elvesztegettük, ami ma nagyon hiányzik. Felzárkózás helyett lemaradtunk, és csak mostanság sikerült újra felfelé ívelő pályára állni.

A gyurcsányi években – például 2005-ben – úgy sikerült 4,8 százalékos növekedést elérni, hogy közben a deficit elérte a 6 százalékot. Eközben a szlovákok 10 százalékkal bővültek, és ezt tették nulla százalékos deficit mellett.

Gyurcsány egy adósságban úszó országot, zuhanó gazdaságot és a béka feneke alá süllyedt életszínvonalat hagyott maga után.

Más az ő helyében talán hallgatna.