Újabb tüntetési hullám várható Budapesten, ha a délután hat órára gyülekező, bevándorlás-ellenes tüntetők beváltják ígéreteiket. Mint a beszédekben elhangzott, addig fognak hétről-hétre tüntetni mind a fővárosban, mind a menekülttáborok előtt, ameddig a probléma meg nem oldódik.
A nagyjából ötszáz fős tömeg előtt felszólalt Zagyva György Gyula, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom társvezetője, Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője, Dobrocsi Lénárd Jobbikos önkormányzati képviselő és Incze Béla, a HVIM budapesti elnöke.
A tüntetők buszokat is szerveznének, hogy a mozgalmak tagjai maguk intézkedhessenek a határon, visszafordítva az érkező bevándorlókat.
Mivel a radikális szervezet tagjai már tegnap este a helyszínen tartózkodtak, a rendőrség több hullámban szállította el a térről az ott tartózkodó bevándorlókat. A mai nap folyamán azonban megérkeztek a „Társadalmi Emlékezet, Elfogadás és Aktivitás” csoport tagjai is, akik a menekültek jogaiért és az idegengyűlölet ellen tüntettek. A békés demonstráció során gyűjtést is rendeztek a bevándorlóknak. A két demonstráló tömeget rendőrsorfal választotta el egymástól.
A hét órakor végződő tüntetés után mindkét tábor elhagyta a helyszínt.
Fotó: Horpáczi Dávid/PestiSrácok.hu
De Jong Judit
2015-07-15 at 18:04
Na már megint egy aranykövi aranyköpés….köpünk rá.
De Jong Judit
2015-07-11 at 21:57
Megnyugodtam, hogy olvas. Az persze jó, de nem mindegy, hogy mit. Ha olyan közel vannak a szarhoz, mint írja, akkor miért nem hősködnek Önök is? Inkább szagolják?
khm
2015-07-12 at 07:48
Szagoljuk,sőt időnként belelépünk gumicsizmával,mert akkor,nem a szandálunkról kell levakarni. Tudja a parasztszandálról. (A földeket,meg szar nélkül nem érdemes üzemeltetni)
Szagolni,meg azért szagoljuk,mert NEM a MI dolgunk a rendteremtés. Vannak adóból üzemeltetett cégek,akik ezért vannak. A határt,hermetikusan már lezárhatta volna a hivatott szerv. A jogszabályok azok,amik ezt nem tették lehetővé,sőt valószínű a helybéli köcsögjeink ezért is brüsssszlig szaladnak majd,de ez nem baj,mert ott nem foglalkoznak a “forró” ügyekkel záros határidőn belül. Addig legfeljebb jogsértünk. 🙂
Ugyanis a kerítésen “átmászóknak” is vannak jogai,amit azért az USA-ban,mint fejlett demokráciában,lövésekkel tolerálnak. Lenne mit tanulnunk. Ha igaz,akkor még halálos ítélet is van arrafelé,mégis minket kritizálnak. Egy olyan népség,aminek még a történelme is elég rövid időkre néz vissza.
khm
2015-07-11 at 20:32
Judit
Szoktam olvasni. és ezek ott fenn Pesten hősködnek. Jöjjön már le vidékre kend is. Tudja a szar csak akkor büdös,ha belelépnek(bár Pesten a kutyások egy része már megoldotta kendeknek is) Mi itt a DÉLI határrészen egészen közelről szagoljuk.
márko
2015-07-11 at 17:55
Ha ennyire szereti a muszlimokat költözzön el bármely iszlámországba – sehol ( ipar , szabadság , pozitívan elismert egyetemek , természettudományi kutatások , … ) – mindenhol bűz és rabszolgaság a szent könyvnek.
khm
2015-07-11 at 17:42
Naszóval!!!!
Ezek egy tarisznya picsáért hősködnek Pesten? Menjenek le a ződhatárra,és ottan vonulgassanak fel,s alá. Ott nagyobb szükség lenne rá. Mert az aszfalt az nem rémül meg tőlük. Persze,forradalmat is karosszékből kell nézni….
De Jong Judit
2015-07-11 at 18:42
Ezek az emberek nem hősködnek, hanem hősok és egyáltalán nem a karosszékből nézik az eseményeket, mint a magához hasonló magyar-gyűlölő provokátorok, akik képtelenek felismerni, hogy itt most egy ország érdekeiről és nem pártokról van szó.
“A butaság talán mégis agresszívebb, mint a kapzsiság és a kegyetlenség. A kapzsi vagy kegyetlen emberrel, ha másképpen értelmes, végül is meg lehet alkudni. De a buta ember életveszélyes, mert kiszámíthatatlan és megközelíthetetlen. Nem lehet vitatkozni vele. Csaknem lehetetlen védekezni ellene, el kell viselni, mint a sorscsapást. Kíméletlensége, szívóssága, önzése pokoli.” /Márai Sándor/
De Jong Judit
2015-07-11 at 15:20
Leszállhatna már erről az oldalról, de komolyan….primitív provokátor.
De Jong Judit
2015-07-11 at 18:30
Totális baromság. Pontosan ugyanarról van szó. Palesztinának is nekünk is jár a szabadság, ettől még nem leszünk Izrael-barátok, sőt ha elönt minket ez az iszlám horda, akkor már nemcsak a cigányok és a zsidók, hanem a muszlimok igája alatt fog a magyarság szenvedni.
Önök uraim vagy nagyon tanulatlanok vagy nagyon utálják a magyarokat. Vagy mindkettő.
De Jong Judit
2015-07-10 at 23:05
Miért szélsőjobbos valaki, aki nem akarja, hogy a hazáját muszlimok foglalják el (újra)?
Én nem akarok törzsi életformában szocializálódott, a jogrendszert hírből sem ismerő, az európaitól teljesen eltérő módon gondolkodó és élő, igénytelen, az európai kultúrát lekicsinylő és azt elpusztítani akaró, agresszív muszlimokkal egy levegőt szívni az saját országomban. Nem akarok takarókba burkolozó nőket és magukat napi 5x földre vető allah akhbarozó, magukat férfinak nevező, de nem annak látszó egyedeket látni magam körül. A négerek sem a mi kultúrköreinkbe valók, ezt számtalan ország, köztük az USA is keserűen megtapasztalta már. Röviden szólva nem szeretném viszontlátni a középkort és dzsungelben sem szeretnék élni. Nem szeretnék rettegni a budapesti utcákon vagy a villamoson, nem akarok No Go Zone-okat az ÉN VÁROSOMBAN. Nem akarok úgy élni, mint a lassan kisebbségbe kerülő fehérek Nyugat-, Dél- vagy Észak-Európában, félelemben, rettegésben és megaláztatva a saját országaikban.
Ha engem ezért valaki elítél és “szélsőjobbos”-nak titulál, tegye, emelt fővel vállalom.