A csúsztatások nagymestere, azaz a Demokratikus Koalíció már megint azzal a rémhírrel állt elő, hogy a kormány “a lakossági folyószámlákon tartott pénzekre áhítozik”. A helyzet viszont az, hogy az emberek figyelmét kívánják felhívni arra, hogy most az állampapírokkal jobban járnak, érdemesebb abban tartani a félretett pénzüket. Erről viszont minden ember maga dönt, a kormány csak javasol.
Nagyon felkapta a baloldali sajtóval együtt a DK is, hogy a Gazdaságfejlesztési Minisztérium államtitkára, Túri Anikó arról beszélt a Kossuth Rádióban, hogy “érdemes lenne megmozgatni a lakossági folyószámlákon tartott 6–7 ezer milliárdot”. A lényeget viszont lehagyták, ugyanis az állam nem az emberek pénzére utazik, de annak érdekében, hogy a lakossági megtakarítások jobban fialjanak a jelenlegi inflációs helyzetben, azt javasolják, hogy fektessenek inkább állampapírba, mert jobban megéri, jobb a kamatkörnyezet. A mostani csúsztatásuk egyébként hasonló, mint amikor a szociális hozzájárulási adóról (szocho) cikkeztek, mert akkor is azt sugallták, hogy a folyószámlán lévő összeg után kell adót fizetni, ami nem fedi a valóságot. Erről itt írtunk bővebben.
A DK-tól egyébként nem áll távol az effajta hazudozás, hiszen az országgyűlési képviselőjük, Varju László korábban is hasonló rémhírt terjesztett és azt javasolta, hogy mindenki vegye ki a pénzét a bankból, mert az állam lenyúlja. A képviselőt feljelentette az MNB ezen akciója után, rémhírterjesztés miatt.
Forrás: MTI; Fotó: Hatlaczki Balázs/PestiSrácok.hu
Karácsony.sk
2023-07-20 at 04:36
Ez a szárazkurva magyargyilkos magából indul ki s a multjukat igazolja csak vissza!
A liberálfasiszta komunista arról ismerszik meg, hogy azzal vádolja ellenfelét, amit ő maga követett el!
Szlovákiából…..
Édi
2023-07-19 at 22:21
Ti meg nemcsak utaztok az ország vagyonára, hanem le is nyúltatok.
Mert ugye ti lennének a legjobb befektetés. Lenne vizitdíj, kórházi napidíj, kazetta bombajó kivitelben, és Molnár Ágnes, aki szmog kuraval gyogyitaná a tüdőbeteg gyerekeket.
Miki
2023-07-19 at 20:04
A kormány nem, de a DK egészen biztosan.
Solaris
2023-07-19 at 17:44
Huda,
a kedvedert barmit.
Ja nem.
Te mar a budosben vagy.
Maradj ott.
huda
2023-07-19 at 17:08
Solaris
Magyarul ird a fikáidat vagy huzz a büdös picsába !!!
Solaris
2023-07-19 at 16:58
Alomkotvenyt vegyetek.
Harem eevre.
A pizboo ami dics.
Királytigris
2023-07-19 at 16:49
Klárika Magyarország egyik legjelentősebb kártevője!
khm
2023-07-19 at 15:48
Még nem tértek vissza a gyurcsányiné félék a hatalomba,így senkinek nem kell féltenie a pénzét. De amúgy sincs bankszámlám. Sem.
Orientál
2023-07-19 at 15:11
Te dk-s Gyurcsányné Dobrev te a férjeddel és anyáddal együtt parazita élősködő kommunistakén lopkodtátok az állami milliárdokat tehát az állami vagyont erről nektek bírói ítélet által határozatotok van.
Burkuskiraly
2023-07-19 at 14:52
Nem ugy van, hogy a DK a Magyarok megtakaritsával akar kiutazni Brüsszelbe?
Tudományos libsizmus
2023-07-19 at 14:29
Klára. A kötelező “békekölcsönt” nagyapádék találták ki, de mindegy. Örülök, hogy segíthettem.
Ilona
2023-07-19 at 14:28
A DK a riogatásaival azt éri el, amit a mesében a farkassal riogató pásztorfiú.
A fiú, a birkák legeltetése közben unalmában többször farkassal riogatta feleslegesen a segíteni kész a falubelieket.
Egy napon valóban megjelent a farkas, de ekkor már senki sem ment a fiú megsegítésére.
Egy napon, ha igaza is lenne valamiben a DK-nak már senki sem fog hinni nekik, mert már többszörösen eljátszották hazugságaikkal, uszításaikkal, rágalmazásaikkal a választók bizalmát.
Hozzászóló:Ilona, a közgazdász, Tiszaújvárosból.
Judit
2023-07-19 at 14:20
DobrevKari=DK=DögKeselyű–hogy szakadna rád az ég—nyíljon meg alattad a föld.!!!
Rothadt lelkű SÁTÁN–többet nem teszitek tönkre Magyarországot a Magyar Népet.!!!
lassabban luciferiné
2023-07-19 at 14:18
Dobrevtehén elvtársnő!
Vegyél vissza a szaros szádból fröcsögő bűzös áradatból.
Még felrobbansz, és akkor térdig áll majd a szarban az árnyékszékkormány csürhéje.
Inkább vigyázz az aljas gazember Luciferi trógerre, mert a meleg miatt a Szemlő hegyre hetente kétszer feljáró whiskys tartálykocsi a határnál várakozik.
aladin
2023-07-19 at 14:14
Ez a rohadék kommunista poronty maradvány Gyurcsányné-Dobrev egy rákbetegsége a magyar társadalomnak, ezért kikell irtani még a csiráját is.
huda
2023-07-19 at 14:11
Balfosok liberálisok kommunisták ,rettegjetek ,Dobrev riska megaszonta ,hogy ma holnap végetek mert orbán ,mindent elvesz tőletek ,éhen fogtok dögleni ,csak én Dobrev riska aki megváltja a rettegéstől elgyötört életeteket !
Ungarn über alles !
2023-07-19 at 13:57
a Magyarokat ezzel a döglött nőstény bulgár kutya rohadástól bűzlő, össze-szikkadt tetemével kellene riogatni ! …na természetesen a párjával együtt !