Egy éve ugyanúgy idegenbeli döntetlennel kezdte a labdarúgó Bajnokok Ligáját a Ferencváros, mint múlt héten a feröeri KÍ Klaksvík ellen, amelyet így szerdán, a hazai visszavágón kell felülmúlnia a selejtező első fordulójában. A sorozatban ötszörös magyar bajnok együttes múlt kedden a szűk és műfüves pálya, valamint a hűvös idő miatt nem tudta érvényesíteni nagyobb játéktudását, de az Üllői úton a szigetországi együttes érezheti majd magát hasonlóan kényelmetlenül.
A Groupama Arénában a pálya nagyobb méreteinek köszönhetően az FTC-nek már lesz helye támadni, a feröerieknek így nehezebb lesz betömörülniük, ráadásul a nyári kánikula is szokatlan lehet majd az északiaknak. Tavaly a kazah Tobol elleni nyitópárharcban a hosszú utazás és a nagy időeltolódás okozott nehézséget a zöld-fehéreknek, akik aztán hazai pályán sokkal frissebb játékkal könnyedén vívták ki a továbbjutást 5–1-es sikerrel. Hasonlóra készül most is Sztanyiszlav Csercseszov együttese, amelynek minden bizonnyal segített az eltelt egy hét is abban, hogy a felkészülés nyomán enerváltnak tűnő feröeri játékot lendületesebb és kreatívabb futball váltsa fel.
A Ferencváros a legutóbbi négy szezonban háromszor az Európa-liga főtábláján, 2020-ban pedig a BL csoportkörében szerepelt, sőt, az előző idényben egészen a nyolcaddöntőig jutott az EL-ben, ahol aztán a Bayer Leverkusen búcsúztatta. Ahhoz, hogy ez a remek sorozat folytatódjon, szerdán mindenképpen nyernie kell az FTC-nek, mert a párharc vesztese a harmadik számú sorozatba, azaz a Konferencia-ligába kerül át.
Papíron a továbbjutás nem okozhat gondot, tekintve, hogy a bajnokságban 16 forduló után százszázalékos teljesítménnyel éllovas Klaksvík egy félprofi együttes, azaz a csapat játékosai a sport mellett dolgoznak is. Az 1904-ben alapított Klaksvík 20-szoros feröeri bajnok, a nemzetközi porondon pedig 2020-ban jutott a legtovább, akkor az EL-főtábláért játszhatott, de alulmaradt az ír Dundalkkel szemben. A feröeri együttes eddig kétszer találkozott magyar riválissal európai kupasorozatban, mindkétszer az Újpesttel. A lila-fehérek 1997-ben kettős győzelemmel búcsúztatták a Klaksvíkot az UEFA Kupa első selejtezőkörében, majd 2002-ben az idegenben játszott döntetlen után hazai pályán 1–0-ra nyertek és újfent kiejtették a feröerieket.
Ha a Ferencváros sikerrel veszi az első selejtezőkörös párharcát, akkor a következő fordulóban a svéd BK Häcken vagy a walesi The New Saints együttesével találkozik. Ott az FTC már otthon kezdene jövő héten és a visszavágót játszaná idegenben. A váratlan búcsú esetén az izlandi Breidablik és az ír Shamrock Rovers vesztese várna a Ferencvárosra a Konferencia-ligában.
A Klaksvík elleni párharc visszavágóját szerdán 18 órától rendezik és a PestiSrácok.hu sportrovata természetesen beszámol a mérkőzésről.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor
Facebook
Twitter
YouTube
RSS