Izgalmas, magas színvonalú mérkőzésen Spanyolország ötméteresekkel legyőzte a mieinket a női vízilabda Világliga mai döntőjében, ezzel megnyerte a viadalt. A játékvezetők által erősen befolyásolt mérkőzés utolsó negyedében kétgólos hátrányból még hatalmas tartással visszajöttek lányaink, ám a büntetőpárbajban a hazaiak mellé szegődött a szerencse. Csapatunk így is minden dicséretet megérdemel, hiszen a tornán legyőzte és kiejtette a világ legjobbjának számító Egyesült Államok válogatottját is.
„Köszi, köszönjük! De nincs még vége!”
Szó szerint így szólt a magyar női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Bíró Attila válasza tegnap esti gratuláló üzenetünkre, amit a világelső Egyesült Államok legyőzése után küldtünk neki. Sok egyéb mellett ez a szakvezetői hozzáállás is eredményezi, hogy női pólósaink hosszú idő óta a világ közvetlen élvonalában vannak és egyedüliként a nemzetközi mezőnyben, képesek arra is, hogy olykor megfricskázzák az ellenfelei közül magasan kiemelkedő amerikai együttest.
A tegnap esti diadal nem csupán egy hatalmas győzelem volt, de egyben döntőbe is juttatta a mieinket az idei utolsó nagy világeseményen, a Világligában. A fináléban a házigazda Spanyolország várt lányainkra. A spanyolok szintén kiválóan teljesítettek, hiszen kihasználva a hazai környezetet és a közönség lelkes támogatását, szintén eljutottak a döntőig. Lélektanilag pedig talán mellettük szólhatott, hogy a csoportmeccsek során már sikerült legyőzniük bennünket.
A mérkőzésen az első pillanattól fogva érződött, hogy egyenlő erők küzdelme zajlik. Hol az egyik, hol a másik csapatnál volt az előny, de kétgólos előnyt egyik csapat sem tudott felépíteni. A mieink vezetése után a spanyolok vezettek, majd újra mi, de végül egalizáltak a hazaiak, így 3-3-ra állt a meccs egy negyed után. Szinte lekopírozták a csapatok ezt a forgatókönyvet a második játékrészben, így a félidőben 6-6 volt az eredmény. Minden teljesen nyitott volt tehát a döntő felénél.
A harmadik negyedet kiválóan kezdtük, kétszer is támadhattunk a kétgólos előnyért, de sajnos nem tudtunk kettővel meglépni, sőt, a spanyolok egyenlítettek (9-9 a negyed végén), így az utolsó játékrészre maradt annak eldöntése, hogy melyik válogatott ülhet fel a Világliga trónjára.
Az utolsó negyedet mindkét csapat idegesen kezdte, az első néhány támadások egyik oldalon sem fejeződött be góllal, ami a jó védekezés mellett a kapkodó támadójáték miatt is volt. Nem kerülhető ki az sem, hogy az amerikai-ausztrál játékvezetői kettős a mindent eldöntő utolsó játékrészben hozott néhány véleményes ítéletet, sajnos nem a mi javunkra. Több kontrát is fújtak ellenünk, „elmaradt” egy-két lehetséges emberelőnyünk, illetve a spanyol center és Faragó Kamilla kölcsönös párharca után a hazai center annak ellenére is folytathatta a játékot, hogy megütötte játékosunkat.
A baj nem jár egyedül: az intermezzo utáni támadást belőtték a spanyolok, így egygólos előnybe kerültek (9-10) és már csak négy perc volt hátra. Újabb kontrák és érthetetlen kiállítások után két és fél perccel a vége előtt először a meccsen kettővel elmentek a hazaiak (9-11) és mivel a gól utáni ellentámadást kihagytuk, közel kerültek a győzelemhez az ibériaiak.
Bíró Attila időkérése után támadhattunk újra a felzárkózásért, és a szélről Leimeter Dóra be is vágta a hosszúba a labdát (10-11), és bár Leimetert elveszítettük a spanyol ellentámadásnál, mert megkapta a harmadik személyi hibáját is, a spanyolok lövése mellé szállt, így támadhattunk az egyenlítésért. Hét a hatra támadtunk, ami azt jelentette, hogy kapusunk, Magyari Alda is felúszott a támadással és Gurisatti Gréta az utolsó másodpercben egyenlített (11-11)! Káprázatos bravúr volt a lányoktól, hogy sikerült visszahozni a reményt kétgólos hátrányból! Következtek az ötméteresek!
Első kör: Espar lövését Magyari Alda kivédte, Hajdú Kata bevágta (1-0)
Második kör: Magyari Alda a másodikat is kivédte, Szilágyi Dóra is kihagyta sajnos (1-1)
Harmadik kör: Bedobták a spanyolok, Máté Zsuzsa sajnos nem, így egyenlő volt újra (1-1)
Negyedik kör: A hazaiaktól Ruiz ötöse bement, Keszthelyi-Nagy Rita is bedobta (2-2)
Ötödik kör: A spanyolok nem hibáztak, tőlünk Gurisatti Gréta sem (3-3)
Folytatás következett, ahol immár az első hiba vereséget jelentett.
Hatodik kör: Espar javított, Hajdú Kata újra belőtte (4-4)
Hetedik kör: Ortiz és Szilágyi is belőtte (5-5)
Nyolcadik kör: Forca betalált, Máté is (6-6)
Kilencedik kör: Ruiz bebombázta, Keszthelyi-Nagy Rita úgyszintén (7-7)
Tizedik kör: Leitón nem hibázott, Gurisatti Gréta azonban sajnos kihagyta (8-7), így Spanyolország nyerte a Világligát.
Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd
Facebook
Twitter
YouTube
RSS