Továbbra is a menekültkérelmek elbírálásának felgyorsítását, az önálló határőrség ismételt felállítását, valamint a magyarországi menekülttáborok zárttá tételét, lakott területen kívülre helyezését szorgalmazza a Jobbik.
Mirkóczki Ádám, a párt szóvivője a menekültek világnapja alkalmából szombaton az MTI-hez eljuttatott közleményében leszögezi: Magyarország ugyanúgy “védő kart nyújt” azok felé, akik politikai vagy vallási üldöztetés miatt Magyarországon keresnek menedéket, ahogy a magyar embereket is megóvja azoktól, akik abból a célból érkeznek, hogy hazánk polgárainak anyagi javait vagy testi épségét veszélyeztessék. “A védelemre szoruló üldözöttek előtt tehát hazánk nyitva áll, azonban a kizárólag gazdasági vagy ellenséges céllal érkezőknek útját kívánjuk állni” – fogalmaz a Jobbik közleményében.
Forrás: mti; fotó: jobbik.hu
De Jong Judit
2015-06-21 at 11:56
Buta megjegyzés. Sokkal többe fog kerülni, ha ittrekednek a kannibálok. Tudna esetleg egy olyan helyet mutatni, ahol sikeres volt a civilizált fehér lakosság és a másvallású, mára már enklávékban, saját “törvényeik” szerint élő bevándorlók integrálása? Mi nem kérünk belőlük, ha Önnek az a vágya, hogy ezek a civilizálatlan előemberek lehetetlenné tegyék az életét, a már elfoglalt országokban próbálkozzon, mert mi nem kérünk belőlük.
De Jong Judit
2015-06-21 at 18:26
Sajnos ennek megfelelően az egyedfejlődés ott meg is állt. Ennek terhét nem vagyunk hajlandók magunkra vállalni, de Allahnál lehet panaszkodni.
Ön bűntetni szeretné a fehér fajt felsőbbrendűségéért? Röhögnöm kell, pont ezért szipolyoznak minket évszázadok óta. Elég volt!!!!
De Jong Judit
2015-06-21 at 18:38
Ja bocs, még egy fontos megjegyzés. Náluk nem 500 éve állta meg a fejlődés, hanem 1400 éve, mivel az iszlám a VII. században alakult ki és azóta egy centimétert nem haladt előre. A muszlimok ugyanabban a dogmában és a gyilkos sharia jogban hisznek, ami már akkor sem volt valami civilizált és korszerű, amikor Mohamed próféta, aki pedofil es homoszexuális volt, létrehozta. Ugyanakkor az általuk mélyen lenézett és halálra ítélt hitetlen keresztény civilizációt és a tőlük lelnyúlt anyagi juttatásokat nagyon szeretik, ezért özönlik el most megint Nyugat-Európát és minket is. Csak a hülye dől be annak, hogy ezek szerencsétlen menekültek. Vérszívó piócák, akik soha nem illeszkednek be semmilyen társadalomba sem – nota bene a sajátjukba sem – csak rombolni és gyilkolni tudnak. Sajnálom, uram, ezek nem emberek.
Vilacsek Rudolf
2015-06-21 at 22:43
Kedves Judit! Ugye tisztában van azzal, hogy a maga által képviselt álláspont megegyezik a nemzetiszocialisták nézeteivel?
khm
2015-06-21 at 08:07
Ők akarják fizetni a villanyszámlát?