Az ír közszolgálati televízió (RTÉ) szilveszteri műsorában egy viccesnek szánt jelenetében azzal poénkodtak a készítők, hogy erőszaktevőként ábrázolták Istent. A csatorna végül bocsánatkérésre kényszerült, de az ateisták védelmükbe vették a tévét, mert az istenkáromlás már nem számít bűncselekménynek az íreknél.
Jókora felháborodáshoz és végül bocsánatkéréshez vezetett az ír közszolgálati tévé (RTÉ) szilveszteri műsorának egy jelenete, amiben erőszaktevőként ábrázolták Istent, amikor egy álriportban a következő hangzott el:
Az ötmilliárd éves vádlott állítólag akarata ellenére termékenyített meg egy fiatal, közel-keleti migránst, emiatt két év börtönre ítélték, 24 hónapra felfüggesztve. A hír hallatán Harvey Weinstein Írországban kérte ügye újratárgyalását
A műsor miatt több mint ezer panasz érkezett a tévéhez, Eamon Martin érsek pedig a felvétel eltávolítását követelte, mert sértő minden katolikus és keresztény emberrel szemben – írja a Mandiner. A portál hangsúlyozta: az RTÉ közleményben kért elnézést azoktól, akiket megbántottak, és ígéretet tettek, hogy az előírásoknak megfelelően válaszolnak a panaszlevelekre. A jelenet utólagos törlésére viszont nem tértek ki. Hozzátették: az ateisták csoportja védelmébe vette a tévét, hiszen egy 2018-as népszavazás eredményeként már nem számít bűncselekménynek az istenkáromlás. Korábban Stephen Fry ellen indítottak nyomozást, mert egy műsorban hülyének és beszűkült gondolkodásúnak nevezte Istent. A rendőrség végül ejtette az ügyet, mert Fry nem sértett meg annyi embert, hogy el lehessen ítélni.
Forrás: Mandiner; Fotó: prochristie.com
Facebook
Twitter
YouTube
RSS