Fejenként csaknem 270 ezer forintnyi jóvátételt fizet az Orbán-kormány annak a körülbelül kétszáz tüntetőnek, akiket 2006. október 23-án Gyurcsány és Gergényi rendőrsége – saját ígéretét megszegve – jogtalanul kiszorított a Kossuth térről. A hírt a felperesek jogi képviselője, Gaudi-Nagy Tamás jelentette be. A Kossuth tériek szerint elfogadhatatlan, hogy a rendőrterror felelősei, a szemkilövetők (MSZP, DK) bármilyen konstrukcióban újra hatalomra kerüljenek.
A 2006 őszi Kossuth téri tüntetők kiharcolták a kártérítést – jelentette be kedden Facebook-oldalán jogi képviselőjük, Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője. Azokról a tüntetőkről van szó, akiket 2006. október 23-án hajnalban a Gergényi Péter budapesti rendőrfőkapitány vezette alakulatok kiszorítottak a térről – annak ellenére, hogy előzőleg megígérték nekik, hogy tovább folytathatják a demonstrációt. (Akkor már több mint egy hónapja tüntettek az Országház előtt az őszödi beszéd kiszivárgása után, Gyurcsány Ferenc lemondását követelve.) A Kossuth tér kiürítését 2010-ben ítélte törvénytelennek a Kúria jogelődje, a Legfelsőbb Bíróság. Miután az állammal nem tudtak megállapodni a jóvátétel összegéről, a csaknem kétszáz sértett a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Most azonban nagyon úgy tűnik, hogy véget érhet az évek óta tartó jogi hercehurca.
Gaudi-Nagy Tamás a Facebookon azt írta: az igazságügyi tárca tavaly decemberben már elismerte a kárfelelősségét, most pedig bejelentették, készek a bírósági joggyakorlathoz igazodóan fejenként 862 eurónyi, azaz nagyjából 270 ezer forintnyi jóvátételt fizetni. A fölajánlott összeget a tüntetők többsége már elfogadta. A Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője fölidézte:
A 2006 őszi rendőrterror több mint kétszáz áldozatának a 2010-es választás utáni új kormány több száz millió forint kártérítést fizetett ki.
Ugyanakkor hozzátette, a rendőri és politikai vezetők elszámoltatása zátonyra futott, noha Gyurcsányék terrorcselekmény miatti felelőssége még nem évült el. A jogvédő kiemelte:
Mi, nemzeti jogvédők a 2006 őszi jogsértettekkel együtt soha nem adjuk fel az igazságtételért folytatott küzdelmet és nem nyugszunk Gyurcsány, Gergényi és társaik rendőrterror és megtorlások miatti börtönbe juttatásáig!
Az alábbi videón Gaudi-Nagy Tamás, illetve a Kossuth téri tüntetők két egykori vezetője, Gonda László és Fáber Károly azt hangsúlyozta, a rendőrterror felelőseinek, a szemkilövetőknek (MSZP, DK) semmilyen kombinációban nem szabad hatalomra kerülniük a vasárnapi választás után. Szerintük életveszélyes lenne a magyarellenes Gyurcsányt kormányra engedni, aki most a balliberális oldal vezéreként tetszeleg, ahelyett, hogy ő állna terrorvád alatt.
Vezető kép: magyartudat.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS