A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek szombaton, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét.
Úgy döntöttünk, hogy kivonulunk (.) a parlamentből, a kormányból és a négy északi város vezetésében betöltött tisztségünkből – jelentette be Goran Rakic, a Koszovó északi részén élő szerbek legnagyobb pártjának, a Szerb Listának a vezetője, a pristinai kormány közigazgatási és helyi önkormányzati minisztere. Az ötvenezres lélekszámú észak-koszovói szerb kisebbség képviselői minden intézményből kivonulnak, így a rendőrségből és a bíróságokból is – hangsúlyozta Rakic. Az észak-koszovói szerbek képviselőinek Zvecanban tartott tanácskozása után Goran Rakic közölte, hogy valamennyi közszolgálati tisztséget betöltő észak-koszovói szerb le fog mondani, és ő is távozik a miniszteri tisztségből. Goran Rakic szerint ez a döntés mindaddig életben marad, “amíg Pristina nem kezdi el tiszteletben tartani a nemzetközi jogot és a Brüsszelben megkötött megállapodásokat”.
A koszovói hatóságoknak vissza kell vonniuk a rendszámtáblákra vonatkozó döntést, és lehetővé kell tennie a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását
– tette hozzá a koszovói szerb vezető. Albin Kurti koszovói miniszterelnök felszólította a szerbeket, hogy ne bojkottálják a koszovói intézményeket és ne vonuljanak ki belőlük.
Ezek mindnyájunkat szolgálnak, önök közül mindenkit. Ne legyenek politikai manipulációk vagy geopolitikai játékok áldozatai
– írta Facebook-oldalán a kormányfő. Blerim Vela, Vjosa Osmani koszovói elnök kabinetfőnöke Twitter-üzenetében Belgrádot vádolta meg azzal, hogy “arra kényszeríti és serkenti a koszovói szerbeket, hogy hagyjanak fel a koszovói intézményekben végzett munkájukkal”. Ana Brnabic szerb miniszterelnök közölte: “kormánya a bátor és büszke koszovói embereink mellett áll”.
Mintegy tízezer koszovói szerbnek kell kicserélnie a Szerbia által az 1990-es években kiadott rendszámtábláját a Koszovói Köztársaságban kiadottra egy november 1-én életbe lépett pristinai rendelet szerint, amely előírja a járművek elkobzását is, amennyiben a csere 2023. április 21-ig nem történik meg. Júliusban már megpróbálták érvényesíteni a rendszámtábla-cserére vonatkozó rendeletet. A döntés nagy feszültségeket váltott ki, naponta tüntettek ellene, a tüntetők megakadályozták a gépkocsiforgalmat a két északi határátkelőn. Az Egyesült Államok és az Európai Unió sürgette Kurtit, hogy további tíz hónappal halassza el a rendelet életbe lépését, de a miniszterelnök ezt elutasította. Belgrád és Pristina 2011-ben kezdett párbeszédet a kapcsolatok rendezéséről az Európai Unió közvetítésével, több mint egy évtizeddel a tizenhárom-ezer emberéletet követelő háború után. 2013-megszületett az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amely előirányozta a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását is.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Djordje Savic
Kakukk
2022-11-06 at 12:53
bl
Ahogy haladnak a dolgok, lassan Bosznia is felkészül.
Mire befejeződik a haderőfejlesztésünk, lehet melegében szükség lesz az új technikákra, ha addig nem történik vmi megoldás.
Nem véletlen határozott a kormány még az év közepén úgy, hogy felgyorsítják, 2-3 évvel előbbre hozzák a 2030-ig végrehajtandó beszerzéseket. Nem csak az ukrajnai események fényében történik mindez.
bl
2022-11-06 at 05:13
Ha viszont kitör itt is egy háború, akkor beláthatatlanok a következmények. Például a déli határon megjelenő összes menekült rögtön háborús térségből érkezik. Hehehe. (Így lehet kihasználni minden statikus törvényt, így lehet meghekkelni a jogállamot.)
benzoli
2022-11-06 at 04:55
A szokasos eloadas a publikumnak. Amolyan politikai nyomascsokkentes. Majd jon egy kis penz Nyugatrol. Keletrol meg igeret. Lehet kifizetni a tamogatokat.
bl
2022-11-06 at 04:34
@Erzsi
A minszki egyezmény kapcsán is arról beszéltek az oroszok, hogy a rájuk vonatkozó részből nem teljesült semmi, még csak a kapcsolatfelvétel a kommunikáció sem indult meg, a kijevi vezetés nem is válaszolt nekik(a szakadároknak). A szokásos, hátulról jövő, sunyi provokáció ez a rendszámcsere, valaki háborút akar.
Naprózsa
2022-11-06 at 03:24
Ez most komoly? Önként kivonulnak az ügyintézési lehetőség pozíciókból a saját, tőlük elrablott földjükön a saját képviselőik?
Már mindenki bolond? Hát a muzulmán albánok halálra röhögik magukat, hisz régóta pont ezt akarják!
Erzsi
2022-11-06 at 00:16
2013-megszületett az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amely előirányozta a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását is. Miért nem tartják be a megállapodást, miért csinálnak a szájukból s@@get?
Brüsszelnek annyi aljas játéka van, hogy ezt sürgősen meg kell szüntetni!!
kaktus úr
2022-11-06 at 00:10
Erről a nagyonkomolyhelyzetről a mindigkiváló NógrádiGyörgy beszélt tegnap a 13.05-től az MR1-en,a Napkérdésében a HalászZsuzsával arról,milyen
elképesztőennnehézhelyzetbenvan a szerb kormány