Pesti Srácok

A koszovói szerbek kivonulnak a koszovói intézményekből

A koszovói szerbek kivonulnak a koszovói intézményekből

A Koszovó északi részén élő szerb kisebbség tagjai úgy döntöttek szombaton, hogy kivonulnak a koszovói állam intézményeiből, tiltakozásul amiatt, hogy a pristinai hatóságok elrendelték a Szerbia által kiadott rendszámtáblák koszovóira történő cseréjét.

Úgy döntöttünk, hogy kivonulunk (.) a parlamentből, a kormányból és a négy északi város vezetésében betöltött tisztségünkből – jelentette be Goran Rakic, a Koszovó északi részén élő szerbek legnagyobb pártjának, a Szerb Listának a vezetője, a pristinai kormány közigazgatási és helyi önkormányzati minisztere. Az ötvenezres lélekszámú észak-koszovói szerb kisebbség képviselői minden intézményből kivonulnak, így a rendőrségből és a bíróságokból is – hangsúlyozta Rakic. Az észak-koszovói szerbek képviselőinek Zvecanban tartott tanácskozása után Goran Rakic közölte, hogy valamennyi közszolgálati tisztséget betöltő észak-koszovói szerb le fog mondani, és ő is távozik a miniszteri tisztségből. Goran Rakic szerint ez a döntés mindaddig életben marad, "amíg Pristina nem kezdi el tiszteletben tartani a nemzetközi jogot és a Brüsszelben megkötött megállapodásokat".

– tette hozzá a koszovói szerb vezető. Albin Kurti koszovói miniszterelnök felszólította a szerbeket, hogy ne bojkottálják a koszovói intézményeket és ne vonuljanak ki belőlük.

PestiSracok facebook image

– írta Facebook-oldalán a kormányfő. Blerim Vela, Vjosa Osmani koszovói elnök kabinetfőnöke Twitter-üzenetében Belgrádot vádolta meg azzal, hogy "arra kényszeríti és serkenti a koszovói szerbeket, hogy hagyjanak fel a koszovói intézményekben végzett munkájukkal". Ana Brnabic szerb miniszterelnök közölte: "kormánya a bátor és büszke koszovói embereink mellett áll".

Mintegy tízezer koszovói szerbnek kell kicserélnie a Szerbia által az 1990-es években kiadott rendszámtábláját a Koszovói Köztársaságban kiadottra egy november 1-én életbe lépett pristinai rendelet szerint, amely előírja a járművek elkobzását is, amennyiben a csere 2023. április 21-ig nem történik meg. Júliusban már megpróbálták érvényesíteni a rendszámtábla-cserére vonatkozó rendeletet. A döntés nagy feszültségeket váltott ki, naponta tüntettek ellene, a tüntetők megakadályozták a gépkocsiforgalmat a két északi határátkelőn. Az Egyesült Államok és az Európai Unió sürgette Kurtit, hogy további tíz hónappal halassza el a rendelet életbe lépését, de a miniszterelnök ezt elutasította. Belgrád és Pristina 2011-ben kezdett párbeszédet a kapcsolatok rendezéséről az Európai Unió közvetítésével, több mint egy évtizeddel a tizenhárom-ezer emberéletet követelő háború után. 2013-megszületett az úgynevezett brüsszeli megállapodás, amely előirányozta a Szerb Önkormányzatok Szövetségének létrehozását is.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Djordje Savic

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?