Pesti Srácok

A Kúria kimondta: jogellenesen építkezett Tordai Bence

null

A Fővárosi Törvényszék után a Kúria is igazat adott Budapest Főváros Kormányhivatalának, amiért elutasította a párbeszédes Tordai Bence II. kerületi ingatlanára a hatósági bizonyítvány iránti kérelmét. Lomniczi Zoltán szerint egy jogellenes állapot fennállta esetén az érintett baloldali politikus vagy elvégzi azokat a módosításokat és a szükséges hiánypótlást, amelyre őt az építésügyi, illetve építésfelügyeleti hatóság adott esetben kötelezni fogja, vagy el kell bontani a jogellenesen álló építményt. Bár Tordai megpróbált kifogásokat találni, a botrány nyomán még bajtársai, a II. kerületi szocialisták is kihátráltak mögüle.

A kormányhivatal helyes döntését a bíróság által kirendelt szakértő véleménye is alátámasztotta – olvasható a Kúria Tordai Bence házával kapcsolatos állásfoglalásában. A Fővárosi Kormányhivatal korábban azért utasította el Tordai Bence ingatlanára a hatósági bizonyítvány kiadása iránti kérelmét – hangsúlyozzák –, mert a párbeszédes politikus egyszerű bejelentés alapján történt építkezése jogellenes és szabálytalan volt.

Mint ismert, Tordai Bence még 2016-ban vásárolt egy parasztházat Budapest egyik legdrágább részén, a II. kerület kertvárosában. 2022-ben jelent meg a hír, hogy a politikus engedély nélkül építette nagyságrendileg 150 millió forint értékű luxusvilláját. Karácsony Gergely párttársa megtévesztően parasztházként tüntette fel a vadonatúj épületet, amivel a hatóságokat is félrevezethette. Az építkezéseken használandó e-naplóból kiderült, hogy a régi házat teljesen elbontották és az új háznak géppel ástak vadonatúj alapokat, tehát nem felújítás történt, hanem egy új házat építettek.

Ezt követően 2023. október 17-én a Fővárosi Törvényszék ítélete megerősítette, hogy Karácsony Gergely párttársa jogellenesen és szabálytalanul építkezett.

PestiSracok facebook image

A politikus ezt követően is állította, hogy mindent szabályosan csinált, ami nem meglepő, hiszen akár le is bontathatja az épületet a hatóság, amennyiben beigazolódik a szabálysértés ténye.

– minderről ifj. Lomnici Zoltán beszélt az Origónak Tordai Bence botrányával kapcsolatban, hozzátéve:

A botrány már a koalíciós partnerséget is kikezdte: Őrsi Gergely, a II. kerület szocialista polgármestere például úgy nyilatkozott az ügyről, hogy az építési szabályok mindenkire vonatkoznak, azok megkerülését szankcionálni szükséges, és aki a szabályokat nem tartja be, joggal számíthat büntetésre.

Forrás: Mandiner; Fotó: Facebook

Ajánljuk még