A németek irtatják magukat, de addig még el vannak valahogy, nem zavartatják magukat, ugyanúgy viszik el a dolgokat a szomorú végig, ahogy a végső győzelemig annak idején. Mindent elmondtunk és leírtunk már a nyugat-európai terrorizmusról.
Azoknak a nemzetnek nincs jövője, amelyeknek ünnepli a politikai, a kulturális elitje és az értelmisége, hogy kilakják a saját országából, rendszeresen gyilkolják a saját hazájában. Aki elhagyja a saját szokásait, megtagadja a múltjából a jó dolgait, az kihal. Ilyen egyszerű ez.
Sosem volt senki számára egyszerű dolog együtt élni Európában a németekkel, így hát tudhattuk volna, hogy haldoklásuk is olyan lesz, mint a létük némelykor, sokszor. Az általános rossz, az ostobaság, a gonoszság, a bigottság, a szűklátókörűség tökélyre fejlesztése és törvényre emelése. És persze jobb ügyhöz méltó buzgalom annak érdekében, hogy mindenki mást magukkal rántsanak a nemlétbe, a gyötrelmes pusztulásba.
Ezzel kapcsolatban tekinthető meg az MTI híre egy korábbi franciaországi terrortámadás kapcsán, amelyet egész véletlenül tegnap este adtak ki. Ha ez nincs kénytelen lettem volna magam írni az iszlámhoz kapcsolódó társadalmi, bűnözői hálózatokról, de ez magáért beszél:
Súlyos büntetéseket szabott ki a párizsi különleges esküdtszék péntek este a 2020-ban egy fiatal csecsen iszlamista által lefejezett francia tanár, Samuel Paty elleni gyilkosságban különböző fokon érintett vádlottakra.
A 47 éves Samuel Patyt egy 18 éves csecsen iszlamista 2020. október 16-án először megkéselte, majd levágta a fejét a nyílt utcán a Párizshoz közeli Conflans-Sainte-Honorine egyik középiskolájának a közelében, miután radikális iszlamista körökben elterjedt egy videófelvétel arról, hogy a tanár a szólásszabadságról szóló óráján Mohamed prófétáról készült karikatúrákat mutatott be.
A 22 éves Naim Boudaoud-ra és a 23 éves Azim Epsirkhanovra – a tette elkövetése után járőröző rendőrök által lelőtt merénylő barátaira – 16 évi börtönbüntetést szabtak ki.
A támadást megelőző napon a három férfi a nyugat-franciaországi Rouenba utazott, hogy kést vásároljanak – nem azt, amellyel Samuel Patyt lefejezték -, ezt megtalálták a bűncselekmény helyszínén.
A merénylet napján Naim Boudaoud – az egyetlen, aki hármójuk közül tudott vezetni – elkísérte a merénylőt, Abdoullakh Anzorovot egy airsoft pisztolyokat árusító boltba, majd letette a középiskola közelében, ahol Samuel Paty tanított.
Az ügyészség közölte: a két fiatalember “logisztikai segítséget nyújtott” Anzorovnak, de nem volt bizonyítható, hogy tudtak gyilkos tervéről, így ejtette a bűnrészesség vádját, csak a terrorista bűnszervezethez tartozás címén emelt vádat, amely akár 30 évi börtönnel is büntethető.
A tanár elleni “gyűlöletkampány” két elkövetőjét, az 52 éves Brahim Chninát és a 65 éves Abdelhakim Sefriouit terrorista bűnszervezethez tartozás címén 13, illetve 15 évi börtönre ítélte a bíróság.
Brahim Chnina, annak a középiskolás lánynak az apja, aki azt hazudta, hogy a pedagógus hátrányos megkülönböztetésben részesítette az osztálya muzulmán tanulóit egy szólásszabadságról tartott órán, amelyen egy Mohamed-karikatúrát mutatott, már október 7-én a tanárral szemben ellenséges hangnemű üzeneteket és videókat osztott meg a közösségi médiában.
Abdelhakim Sefrioui, az azóta feloszlatott Hamász-barát Sejk Jaszin Közösség alapítója egy másik videóban “bűnözőnek” nevezte Samuel Patyt.
A négy másik vádlott – köztük egy nő – ahhoz a dzsihadista közösségi hálóhoz tartozott, amelynek tagjai kapcsolatban álltak Anzorovval az interneten. A 36 éves Priscilla Mangelre az ügyészség terrorizmusra felhívás címén 18 hónapi felfüggesztett elzárást kért, a 22 éves Yusuf Cinarra pedig 1 évi börtön kiszabását terrorizmus védelmezése miatt. A 22 éves Ismael Gamaevre – ő volt az egyetlen, aki beismerő vallomást tett – az ügyészség 5 évi börtön kiszabását kérte, a 22 éves Louqmane Ingarra pedig 3 évit.
Ez az ítélet a franciáknál már valamennyire tanúskodik a probléma felismeréséről, csak hát ugye, ahogy Németországban is, százezrek érintettek támogatóként a terrorizmusban legalább ennyire, mint ezek az elkövetők. Mindenki tudja, hogy a probléma csak a kitoloncolással, százezrek, akár milliók kitoloncolásával kezelhető európai szinten. Mindenkinek, szó szerint mindenkinek mennie kell a pereputtyával együtt, aki támogatja, akár csak egy kommenttel is, a terrorizmust. Ha egy komment elég az angol, francia, német átlagemberek üldözéséhez, hogy azok valamiféle “gyűlölet-bűncselekmény” gyanújába keveredjenek, akkor a gyakorlatban rendszeresen végrehajtott keresztények, zsidók és ateisták ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények támogatóira is rászabható az efféle jogalkalmazás.
Olaf Stolcz kancellár reakciója (az X-en) pedig mindent visz, a buta, felelősségelhárító politikus mezőnyben:
Die Meldungen aus Magdeburg lassen Schlimmes erahnen.
Meine Gedanken sind bei den Opfern und ihren Angehörigen. Wir stehen an ihrer Seite und an der Seite der Magdeburgerinnen und Magdeburger. Mein Dank gilt den engagierten Rettungskräften in diesen bangen Stunden.
A fordítóprogram szerint valami ilyesmit jelet (olyan hitelesen suta fordítás, hogy jobban kifejezi a lényeget, mintha átírnánk rendes emberi nyelvre):
A Magdeburgból érkező jelentések rossz híreket sejtetnek.
Gondolataim az áldozatokkal és családjaikkal vannak. Mellettük és a magdeburgi emberek mellett állunk. Köszönöm az elhivatott mentőmunkásoknak ezekben a szorongató órákban.
A WELT rendőrségi forrásokból úgy értesült, hogy egy 1974-ben született szaúd-arábiai férfiról van szó. Reiner Haseloff (CDU) miniszterelnök azóta megerősítette ezt az információt. A gyanúsított egy 2006 óta Németországban élő orvos, aki a Magdeburgtól délre fekvő Bernburgban lakik. Az eddigi megállapítások szerint a férfi természetesen magányos elkövető, és az is magától értetődő, hogy a hatóságok előtt nem volt ismert iszlamista. Tamara Zieschang tartományi belügyminiszter elmondta, hogy a férfi állandó tartózkodási engedéllyel rendelkezik. Miért is ne rendelkezne?
Talán nem agysebész, de diplomás emberként, orvosként is ennyire sikerült a német társadalomnak integrálnia őt. Várjuk, hogy a mentális problémái is felmerüljenek.
Az ezredik terrorcselekménynek, a sokadik magányos elkövetőnek pont ugyanannyi tanulsága van, mint az elsőnek. Az iszlámnak nincs helye Európában, aki nem integrálódik teljesen, azt haza kell küldeni, akkor is ha sokadik generációs bevándorló. Aki pedig őslakosként támogatja a migrációt, az minimum közveszélyes hülye. Az pedig egy teljesen más kérdés, hogy az mi vagy ki, aki pénzt kap azért, hogy támogassa a migrációt.
Vezető kép: Rendőrök és mentők a magdeburgi karácsonyi vásár helyszínén, miután egy jármű belehajtott a tömegbe 2024. december 20-án. A hatóságok szerint sokan megsebesültek és halálos áldozatok is lehetnek, a sofőrt őrizetbe vették. MTI/AP/DPA/Heiko Rebsch
János
2024-12-21 at 07:58
pm
2024-12-21 at 07:41
👍👍👍
pm
2024-12-21 at 07:41
Most mondanám hogy sajnálom a németeket, de nem. Ez a helyzet nem az ő egyszeri melléfogásuknak köszönhető, hanem a folyamatos idiótaságuknak. A balf@sz politikust nem váltották le, az irányvonalat évtizedeken keresztül fentartották. Ennyi idő elteltével ez már nem csak a politikus, hanem a választó felelőssége is. Ukrajnához hasonlóan, a hibás döntéseknek következménye van. A németeknél ez a következmény most érik be.ezen a patrióták sem fognak változtatni, hacsak nem akarnak millliószámra deportálni. Azt kéne, de nem hiszem hogy felvállalnák. Ez polgárháborús helyzet lesz, ha még akad a németekben élni akarás.
Segítsünk nekik? nem tudunk. És különben is, ez némi történelmi elégtétel. Századokon át védtük a déli és keleti határokat.Erre ők kinyitják a hátsó ajtót. 150 évig voltunk megszállva a törökök által, mert nem segítettek, cserbenhagytak.
Nem a németeket kell segíteni , hanem magunkat, és azokat akik hajlandóak is együttműködni az önvédelemben. Velük kell szorosabbra kötni az együttműködést, mert velük lehet. Igaz ez természetesen a gazdasági együttműködésre is.
K
2024-12-21 at 07:27
A magdeburgi karácsonyi vásár elleni támadás TANULSÁGAI…..:
Idézet a fenti cikkből….:
” A gyanúsított egy 2006 óta Németországban élő orvos, ”
–Mindezek után hogyan menjünk orvoshoz Magyarországon, hiszen Magyarországon rengeteg arab származású orvos van???????
–A felvételek alapján több száz méteren keresztül száguldott a vásár területén, miközben fékezés nélkül ütötte el az ártatlan embereket.
A rendőrség egy 50 éves férfit tartóztatott le, akiről kiderült, egy szaúd-arábiai orvos volt. A támadó 2006-ban érkezett először Németországba.
–Mindezek után hogyan menjünk orvoshoz Magyarországon, hiszen Magyarországon rengeteg arab származású orvos van???????
****
****
–Követelni kell hogy Magyarországon szüntessék meg minden arab származású orvos munkaviszonyát, és zárják ki őket az egészségügyből!!!!!!!!!!
gyá
2024-12-21 at 07:02
Kinek mit intéz a Kormánya!!!
/dr.Orbán Viktor/
Mika
2024-12-21 at 07:01
Lacus2024-12-21 at 06:54
Volt is egy film róla megtörtént eseményt feldolgozva mikor az amcsik összeszedték a japcsikat és valami táborba zárták őket amíg tartott a háború már nem tudom mi volt a film címe..
Lacus
2024-12-21 at 06:54
Minden egyes arab muszlim egy időzített bomba függetlenül attól, mennyire értékes munkaerő vagy mennyire jófej volt eddig! Sokan nem tudják, de anno a II. világháborúban az USA amikor harcban állt a japánokkal, tekintet nélkül minden egyes japán lakost kitelepített az országból! Ha hasonlóan ezt a nyugat nem fogja meglépni (márpedig nem fogja) az agymosott lakosság és a liberálisok tiltakozásától kisérve, egyre gyorsabban fog elszabadulni a pokol! A tiszás bosszúálló, rosszindulatú, szemellenző nélküli agybetegek Dávid Dóra nevezetű menekültbefogadó nősténye is már elkezdte azt az aknamunkát, amit tűzzel vassal irtani kéne!!!!!
Sándor Tiszás szavazó!
2024-12-21 at 06:33
Ez megint csak hergelés ,egyedi eset ,én mint a Tisza párt támogatója ,semmi kifogásom nincs,hogy Magyar Péter behozza a Brüsszel által kikvótázott szegény elkeseredett munkát kereső menekülteket ,majd úgyis azokba a városokba meg településekre fogja betelepíteni ahol fidesz többség van ,persze a Tiszások lakta területeken nem lesznek, mi pátyolgatni fogjuk őket ,és így minket nem fog érinteni ez a dolog
Ferenc Dr. Belák
2024-12-21 at 06:05
Feltétlenül meg kell választani a Tisza pártot és féreg vezetője legyen a miniszterelnök. Ugyanis ezeket a “kedves” migránsokat befogadják – persze, a kampány idején ezt tagadják, hogy a hülye csőcselékük megnyugodjon – és táborokba “rendezik” őket. Ha utána lesz néhány ilyen “tömegbe hajtás” arról a tetves zsidó sajtó – közösségi média – el fogja mondani, írni, hogy ez egyedi jelenség, nem szabad általánosítani. Aki ezt nem osztja, az természetesen fasiszta, náci és rasszista.
túródóra
2024-12-21 at 05:57
Ahol olyan emberek élnek , akik olyan embereket választanak országvezetőnek, mint solc, analénabaerbokk, hábeck, mercz, stb., azokkal nem lehet mit kezdeni.