„A véleménynyilvánítás mindenkit megillető önkifejezésünk szabadságát biztosító alapvető jog, így amennyiben ezt korlátozzák, úgy sérelmet szenved a társadalmi igazságosság” – indokolta a bíróság döntését a plakátrongálók szabálysértési eljárásának megszüntetésével kapcsatban, adta hírül a TASZ.
A TASZ közösségi oldalán megjelent információk szerint megszüntették az eljárást két TASZ-os plakátrongáló ügyében. A bíróság indoklása szerint „az Alaptörvény IX. cikkének célja, hogy a közéleti szólásszabadság biztosításával a demokratikus közvélemény és az egyén számára biztosítsa a demokratikus közélet fejlődését. Lehetővé tegye az egyén számára a véleményének kifejtését, mások véleményének formálást és hogy meggyőzhessen másokat a saját álláspontjáról”.
A konkrét eset tekintetében a bírói indoklás úgy érvel, hogy „az eljárás alá vontak az előzőekben hivatkozott alapjogaikkal éltek, amikor politikai véleményüknek a plakát mondanivalója okán annak részbeni eltávolításával adtak hangot” – tudatja a TASZ.
Forrás: facebook.com
Fotó: hir24.hu
Facebook
Twitter
YouTube
RSS