A szlovén kormány csütörtökön kezdeményezte Palesztina államként való elismerését – közölte Tanja Fajon külügyminiszter az X-en.
A tárcavezető kiemelte, hogy ez az első és visszafordíthatatlan lépés. Az elismerési indítványt egy hónapon belül vagy legkésőbb június 13-ig benyújtják a parlamentnek.
Szlovénia ezzel egyértelmű üzenetet küld a közel-keleti béke és a kétállami megoldás sürgős szükségességéről
– írta Fajon. A lépésre azt követően került sor, hogy Spanyolország, Írország, Málta és Szlovénia miniszterelnöke március végén nyilatkozatot írt alá, amelyben leszögezték: készek elismerni a palesztin államot, ha a lépés “pozitív hozzájárulást jelent, és a körülmények is megfelelőek”. A Palesztina független államként való elismerésére vonatkozó javaslatot a ljubljanai kormány készíti el, majd jóváhagyásra a parlament külpolitikai bizottsága és a nemzetgyűlés elé terjeszti. Az elfogadáshoz egyszerű többség is elegendő. A kormánykoalíció pártjai támogatják Palesztina elismerését, a két ellenzéki párt, a Szlovén Demokrata Párt (SDS) és az Új Szlovénia (NSi) azonban visszafogottan nyilatkozik, vagy teljesen ellenzi a javaslatot.
Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/Olivier Matthys
Pepe
2024-05-10 at 17:22
Miért van az, hogy ha egy nő elképesztően ronda, akkor feltétlenül politikusi pályára lép?
A kép láttán még azt sem lehet eldönteni, hogy szőrtelen hím, vagy genetikailag hibás nőstény.
Ez a jelenség egész Európára jellemző.
De nézd csak meg jól ezt a pofát. Vennél tőle használt autót?
Mekkelek
2024-05-10 at 06:35
Szlovén, ha ha ha.
Jövőre úgyis mást mondanak.
Ricsipaszta
2024-05-09 at 19:30
Magyarország már 1988-ban elismerte.
Solaris
2024-05-09 at 19:15
Békepártunknak és kgurmányunknak ehhez tilos hozzászólnia…
T.rex
2024-05-09 at 16:27
Természetesen Tonját akartam írni…
T.rex
2024-05-09 at 16:24
Tanúja, egy kicsit túltóltad a szoláriumozást… Lehet ez árthatott meg, ugyanis olyan, hogy Palesztin Állam a mai formula alapján,nincs! Tehát nincs kit,mit elismerni!Ja,majd ha lesz?Addig még egy párszor átfogsz menni bronzba!
Bandi
2024-05-09 at 15:55
Libanonon belül valamelyik menekülttábor lesz Palesztina (a filiszteusoknak amúgy mi a fax köze van az arabokhoz)?
István Kopasz
2024-05-09 at 15:19
Nagyon helyes. Enélkül soha nem lesz béke abban a térségben! Na de hol legyen a Palesztín állam? Erre a javaslatot Izraelnek kellene beterjeszteni! Ott van Izrael területe, a gázai övezet és Ciszjordánia területe. Most már csak Izraelen múlik, hogy becsületesen megrajzolja “Palesztína” határait, mert mindent ebben a térségben újjá kell építeni elsősorban Izraelnek!
Ha valamikor lesz “Palesztín” állam, akkor az államközi kapcsolatok keretében könnyebb lesz a komfliktusokat kezelni is. Izraelnek fel van dogva a labda. Kérdés, hogy hogyan tud élni vele…?
na4
2024-05-09 at 15:11
Palesztina 2005-ben, miután Izrael kivonult Ghaza-ból, az azt követő választásokon a Hamas-t választotta. Vagyis a két állami megoldás lofax-t sem ér, mert csak a terrorizmust fogja újra megszilárdítani. Unatkozó, semmirekellő hülye politikusok, akik inkább a saját népükkel foglalkoznának. Tényleg lehetetlen eldönteni, hogy ez a lény fiú, vagy lány.
egon samu
2024-05-09 at 14:53
Érdekelne az elismerésre váró második Palesztinának hol lennének a határai?
Mert EGY palesztin állam már régóta létezik.
Jordániának hívják…
Ez a figura a fotón most Soros menye vagy veje?
ViAM
2024-05-09 at 14:37
Ez nem semmi! De mi lesz a Trump által elsőként elismert és Izrael fővárosává tett Jeruzsálemmel? Egyik fél sem mond le róla az ismert okok miatt. Ketté lesz osztva, avagy fallal lesz elválasztva, mint anno Berlin és megy tovább az öldöklés?!
Locksmith
2024-05-09 at 14:30
Csak kérdezem2024-05-09 at 13:40
Honnan tudná? Még nem kapott róla instrukciót az eltartóitól!
UFF
Csak kérdezem
2024-05-09 at 13:40
Ez fiú vagy lány?
Talpra magyar!
2024-05-09 at 13:39
Szlovén kormány bezzeg hisztizik az miatt hogy az olasz kormány felakarja velük szlovénokkal szemben függeszteni a nemzetközi menekültügyi szerződést.