Interjút adott a Jobbik frissen megválasztott elnöke a párt házi lapjának, az Alfahírnek. Ebben Sneider Tamás föltárta, valójában ők az igazi keresztények, amit az is mutat, hogy lám, ez az interjú is egy istentisztelet után készült. A Fidesz viszont semmibe veszi a tízparancsolatot. (Vajon mit szólna ehhez Kásler Miklós?) Sneider „ukrán nemzetiségű” munkavállalók dömpingjével is riogatott, akiket Orbán nyilván azért hozat be, hogy elüldözhesse a magyarokat Londonba mosogatni… Úgy fest: Vona kesztyűbábja ott folytatja, ahol mozgatója abbahagyta.
Sneider rögtön a píár-interjú elején eloszlatta azt a sajnálatos félreértést, hogy riválisa, Toroczkai László hátrányos helyzetben kampányolhatott volna az elnöki posztért. Szerinte ugyanis nem a „Laci”, hanem inkább ő, Sneider Tomi volt hátrányos helyzetben. Kész csoda, hogy ilyen ellenszélben nyerni tudott.
Toroczkai Lacival tucatnyi helyen is együtt kampányoltunk a megyei választmányok előtt, sőt, ő még több helyen is meg tudott jelenni, mint én. Nem gondolom, hogy egyenlőtlen feltételek lettek volna. Arról már nem is beszélve, hogy a fideszes média kimondottan ellenem, és Gyöngyösi Márton ellen kampányolt.
Magyarán: a fideszes média minden ármánykodása ellenére a jobbikos tagság mégis őt választotta. Pedig a jobbikos tagságot rendkívüli mértékben befolyásolja ám, hogy mit mond-ír a fideszes média, minden reggel első dolguk átlapozni a kormányközeli médiatermékeket, az az ő Bibliájuk…
Sneider bejelentette, rendet tesz a párt kommunikációjában, mert az nem járja, hogy a kormánymédia lőszergyárként használja a jobbikos politikusok Facebook-bejegyzéseit. Hogy konkrétan kikre gondolt, nem árulta el, de túl nagy fantázia nélkül is sejthető, hogy Toroczkai Lászlóra, Novák Elődre vagy például Dúró Dórára. Nekik ugyanis olykor-olykor eltérő a véleményük Vonától vagy Sneidertől. Az eltérő véleményekre a jelek szerint nincs túl nagy igény a Spinoza Házban átfazonírozott, lélektelenített, balra nyitó cukipártban. Ezt látszik alátámasztani az a hétfői Ripost-hír is, miszerint betilthatják a Jobbikban a Facebookozást, az új elnökséget ugyanis földühítette, hogy Toroczkai, Novák és Dúró kritizálta a Vona-féle vezetést. Ahogy a lázadó tagszervezeteknek, úgy az ellenvéleményt megfogalmazóknak is kemény szankciókkal, akár kizárással kell számolniuk. (A Ripost szerint a Jobbik az alapszervezetei 11 százalékát szüntethette meg, hogy megakadályozza Toroczkai elnökké választását.)
Változás és érzékenység
Sneider Tamás ezek után kifejtette téziseit a párt új arculatáról:
Olyan mozgalmat, amely képes a társadalom legszélesebb rétegeinek a megszólítására, mert egyszerre tud radikális változásokra határozott választ adni, ugyanakkor kontinuitást képezni a változó társadalmi viszonyok közepette.
Az emlegetett „kontinuitás” nyilván azt jelenti, hogy a szkínhed-múltú Sneider „Roy” Tamás is nyugodt szívvel ellátogatna a Spinoza Házba, ha hívnák. (Bőrfejű múltjára ma már nem annyira büszke, még perelt is miatta, de sajnos jogerősen pert vesztett…)
Már eddig sem fért kétség a szociális érzékenységünkhöz, hiszen tagjaink, képviselőink eleve olyan közegben nőttek fel, szocializálódtak, ahol maguk is vagy átélték a nehéz körülményeket, vagy közelről láthatták. Ennek köszönhetően emberileg is jóval érzékenyebbek vagyunk erre a társadalmi helyzetre.
A „nehéz körülményekre” kiváló példa maga a Sneider-család is, amelynek tagjai egy ilyen ágrólszakadt kúriában kénytelenek meghúzni magukat vidéki vadászgatásaik közepette:
Ha már elnök úr szóba hozta a „nehéz körülményeket” és az „érzékenységet”, itt érdemes utalnunk rá, hogy a Magyar Idők cikke szerint holnap, kedden folytatódik Sneider Tamás két fiának büntetőpere, akik ellen cigányok inzultálása miatt emelt vádat az ügyészség. A két fiúra letöltendő börtönt kér a vádhatóság közösség tagja elleni erőszak miatt.
Rendkívül keresztények
A Jobbik közeli lap ezután azt firtatta, mennyire keresztény most a Jobbik, mire Sneider azt felelte:
Talán elég lenne annyit mondanom, hogy most éppen egy istentisztelet után beszélgetünk. Míg a Fidesz jelképe a narancs, addig a mi jelképünk a kettős kereszt. Míg a Fidesz semmibe veszi a tízparancsolatot, addig mi igyekszünk ezt minden nap a szemünk előtt tartani.
Különösen izgalmas ez utóbbi mondat annak fényében, hogy a balliberált média épp a napokban szedte le a keresztvizet Kásler Miklós miniszterjelöltről, amiért korábban azt nyilatkozta, a tízparancsolat betartásával számos betegség elkerülhető lenne. Sneider elhatárolódott azoktól, akik a napokban a Parlament előtti ellenzéki tüntetésen református egyházi vezetőket köpdöstek, gyaláztak, taszigáltak.
Határozottan elítéltem ezt, és kértem a velünk szimpatizálókat, hogy olyan tüntetésre, ahol anarchista csőcselék jelenik meg, ne menjenek el.
Pedig e tüntetés egyik előzményén Vona Gábor is megjelent, akinek néppártosító munkásságát Sneider Tamás folytatni kívánja.
A sors fintora, hogy aznap magam is bocskaiban jelentem meg az országgyűlésben, mert fontosnak tartom, hogy jelentős alkalmakkor vállaljuk fel az identitásunk jelképeit.
Érdekes: másnak ennyire nem fontos az identitás, és pár hónap alatt eljut a gárdamellénytől a piros pulcsiig.
A kommunikáció volt rossz
Az interjúban Sneider Tamás megvilágította, mit szúrtak el, mitől buktak orra a választáson.
Elsősorban szervezeti, kommunikációs hibák voltak az elmúlt években. A tagság és a szervezetek véleménye, panasza nem volt becsatornázva.
Emlékszem, két vízágyúzás között Fletóék is folyton azt magyarázták, hogy csupán a kommunikációval van baj, a nép ezért nem érti, mit miért mondanak, tesznek. A panaszok be nem csatornázásáról föntebb már beszéltünk: be voltak azok csatornázva, ám amint valaki kinyitotta a száját, megszüntették az alapszervezetét. Így egyre kevesebben maradtak, akik ki akarták nyitni. Sneider ezután a migrációra is kitért:
Eddig is határozottan kiálltunk a migráció megállítása mellett, sőt, mielőtt a kerítés megépült, hónapokon keresztül folyamatosan támadtuk a kormányt a tehetetlensége miatt.
Ehhez képest Novák Előd volt alelnök nemrég leplezte le, hogy a párt elnöksége nem támogatta a kerítésépítést, nem is az ő javaslatuk volt. Vona Gábor pedig arról beszélt a határzár elkészülte után, hogy az mekkora bukás.
Ugyanakkor rá fogjuk ébreszteni az embereket, hogy a kormány vizet prédikál, de bort iszik, mert rengeteg bevándorlót letelepített a hazánkban, illetve most már ezrével hozzák befelé az olcsó ukrán nemzetiségű munkaerőt, miközben a mi gyerekeink elhagyják az országot.
Ezután pedig nyilván jön majd a 23 millió „ukrán munkavállaló”, akiket Orbán személyesen, a két kezével telepít be, és közben elüldözi a magyar honfiakat és honleányokat. Sneider ennél a résznél már-már Gyurcsányra hajaz – ha ez egy ex-bőrfejű esetében lehetséges.
Nagyon-nagyon
Elnökhelyettesét, Gyöngyösi Mártont így méltatta: „egy NAGYON határozott személyiség Márton, aki NAGYON kemény tárgyalópartner tud lenni”. Majd a bukott pártelnököt ekképp magasztalta: „Vona Gábor NAGYON gyors reakcióképességgel rendelkezik a politika területén. Gyorsan tud jó döntéseket hozni, kiváló stratégiai és taktikai érzéke van. Ezek olyan fontos tulajdonságok, amiket a haza szolgálatába kell állítani továbbra is”.
Ezért hát továbbra is számít Vona Gábor jótanácsaira, hiszen a haza és a Jobbik nem nélkülözheti egy ilyen NAGYON nagy bölcs útmutatásait. NAGYON jó interjú volt!
Vezető kép: MTI/Komka Péter
Facebook
Twitter
YouTube
RSS